Nem minden kft. menekül meg a határidő elől
A március 1-jén elfogadott törvénymódosítás haladékot ad a kft.-k egy részének, hogy a Ptk.-hoz igazítsák létesítő okiratukat, ám nem mindenkinek.
A március 1-jén elfogadott törvénymódosítás haladékot ad a kft.-k egy részének, hogy a Ptk.-hoz igazítsák létesítő okiratukat, ám nem mindenkinek.
hvg.hu
Egy hosszú huzavona után a Facebook és a brit kormány megállapodásra jutott, hogy az amerikai cég több millió fonttal magasabb adót fog fizetni. Nem lesz nehéz, 2015-ben mindössze 4327 fontot fizetett, mert központját nem Nagy-Britanniában tartotta.
hvg.hu
2010-ben a Disney vált meg a stúdiótól, a tulajdonosok a katari beIN Media Groupnak adták tovább a neves filmműhelyt, mely a Ponyvaregényt is forgatta.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Több mint kétezer embert károsított meg piramisjátékkal egy csoport, amely összesen közel 9 milliárd forint kárt okozott.
MTI
Egymillió dollárral járul hozzá a zikaláz terjedése elleni küzdelemhez a Google, a vállalat emellett mérnökei és adatkutatói segítségét is felajánlotta, hogy meg lehessen határozni, merre jelenik meg legközelebb a vírus.
MTI
A Qatar Airways Cargo vadonatúj gépére egyszerre 62-68 tonna áru fér. A teherjárat heti kétszer köti majd össze Kelet-Közép-Európát Katarral. Az első járat csütörtök délután landolt Budapesten.
hvg.hu
Míg világszerte a vezérigazgatók többsége elsősorban a túlszabályozottságtól, illetve a geopolitikai bizonytalanságtól tart, addig Magyarországon a vezetők a szakemberhiányt vélik a legnagyobb fenyegetettségnek.
hvg.hu
A Ryanair is indíthat majd járatokat Debrecenből. A légi társaság marketingért felelős vezérigazgató-helyettese szerint már tárgyalnak a debreceniekkel, és leghamarabb 2017 nyarán szállhatna fel az első gépük – írja a Dehir.
hvg.hu
A hazai netes kiskereskedelemi forgalom 16 százalékos bővülés mellett elérte a 270 milliárd forintot. A legnagyobb szeletet hagyományosan a műszaki cikkek jelentik, tavaly ez 48 milliárdot tett ki.
hvg.hu
„XXI. századi Tocsikok jönnek, akik Magyarország létét veszélyeztetik. Az nem vigasztal, hogy pár év múlva kiderül, majd talán börtönbe küldik őket. Addig is a fejlesztési területeken olyan károkat okoznak az államnak, piaci szereplőknek, hogy több év, míg helyreáll a rend, ha helyre tud.” A magukat közvetítőnek nevezőkre akadt ki Essősy Zsombor, egy neves uniós pályázatíró cég vezetője.
hvg.hu
Árvai Péter diákok előtt beszélt szerda este a sikerről és annak fontos összetevőiről, de előre szólunk: aki lapra szerelhető megoldásokra számít, az csalódni fog.
Varga Szabolcs
Egy 1,1 milliárdos tendert nyert a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnál a korábban a Békemeneteket biztosító Valton-Sec, ami a Honvédelmi Minisztériumnál is elnyert egy megbízást.
hvg.hu
A budapesti Nagycsarnokban üzemelő Aldi március 6-tól minden vasárnap 8-18-ig várja a vásárlókat. Az egységre azért nem érvényes a vasárnapi zárva tartás rendelete, mert piac területén működik.
hvg.hu
A Design Terminál mentorai a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program keretében március és május között tizennégy helyszínre látogatnak el a Kárpát-medencében.
hvg.hu
Biciklikormányból készült asztali lámpa 55 ezer forintért, kerékpáros láda 40 ezerért, kézzel varrt hátizsák is 40 rugóért. A klasszikus technológiai startupok térnyerését megirigyelték a dizájnosok is. Ám ha nem is hoznak létre az iparágat felforgató innovációt, közös bennük, hogy megkérik „találmányaik” árát. De meddig lehet elmenni ezzel – vagy a másik oldalról nézve: van-e elég vásárló, aki hajlandó ilyen mélyen a zsebébe nyúlni, hogy egyedi, személyre szabott kiegészítők birtokosa legyen?
Varga Szabolcs
A Városliget átépítése miatt ellehetetlenült a közlekedési múzeum melletti Waggon büfé helyzete, a kocsit február 29-én el is szállították, új helyet nem kaptak.
hvg.hu
Egy óriáscég életében ritkának számító eredményt ért el a Lego Csoport, melynek nettó árbevétele tavaly huszonöt százalékkal nőtt 2014-ez képest.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy éve kezdték a munkaerő-toborzást a Gyöngyöshalászon épülő indiai tulajdonú abroncsgyárba, és a most vizsgázó szakemberek már a gépek telepítésénél fognak segédkezni – tudtuk meg a HVG állásbörzén is saját standdal jelen lévő Apollo Tyres Hungarytól.
hvg.hu
A Magyar Telekom szerdai közleménye szerint sikerült kulturáltan lezárni a cég és Ákos közti viszonyt az után, hogy az énekes decemberi nőkkel kapcsolatos kijelentései után a vállalat felmondta a szponzorálását.
hvg.hu
Belépne a magyar piacra a lett Attirance kozmetikai lánc, amelynek már 11 országban vannak üzletei.
hvg.hu