Magyar startupok! Semmi szükség az ezredik fotós appra

Ötletelnek a magyar fiatalok, és a jónak látszó ideáknak keresnek piacot, pedig fordítva lenne jó: valós problémákra kellene megoldást jelentő ötletet találni, és csak utána keresni az anyagi lehetőségeket. Az induló kis cégek túlélése így sokszor csak attól függ, hogy időben kapnak-e további pénzeket, és ez nagy hiba. Példatörténeket kerestünk.


Nagyot szakított az Opel

Bár tavaly elhagyta az orosz piacot, mégis növelte forgalmát és 1,1 millió autót adott el, így a legnagyobb piaci részesedésre tett szert Európában az Opel.



Egyelőre Vajna a góré a TV2-nél, Gerkens még csak a küszöbön áll

Bár az őszi bejelentés szerint a volt RTL-vezér, Dirk Gerkens vezeti majd a Vajna-féle TV2-t, egyelőre Simon Zsolt és Yvonne Dederick távozó tulajdonos-igazgatók helyett Andy Vajna és az érdekeltségeit összefogó holding ügyvezetője, Kovács Andrea Mária lettek a vezető tisztségviselők.




Csányi húsát beengedték Kínába

Megkezdheti a hústermékek kínai exportját a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Pick Szeged Zrt. és a Pápai Hús Kft., miután december 31-én a kínai minőségellenőrzési és karanténozási hivatal (AQSIQ) is közzétette a két vállalat jogosultságát - közölte a Földművelésügyi Minisztérium.


Nem gyűjt több spermát a legnagyobb magyar spermabank

Megszüntette tevékenységét az ország legnagyobb spermabankja, miután az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) tavaly nyáron vizsgálatot indított, majd feljelentést tett illegális szervkereskedelem miatt – írta pénteken a Magyar Idők.


Hatalmasat megy az online kereskedelem

Egyre többen élnek rendelnek az internetről Magyarországon, így nem véletlen, hogy 2013-ról 2014-re több mint 20 százalékkal nőtt az internetes kereskedelemmel foglalkozók forgalma, és a 2015-ös év is hasonló bővülést hozhat. A Bisnode nemzetközi cégminősítő adataiból az is kiderül, hogy sok nagy szereplő veszteséget könyvelt el.




Oszlopháború: visszadobta a bíróság Simicskáék kérelmét

Miközben keresetet nyújtottak be a Mahir-oszlopok bontásáról szóló határozat ellen, egyúttal arra is kérték a Fővárosi Törvényszéket, ideiglenes intézkedéssel tiltsa el az önkormányzatot az oszlopdöntéstől. A bíróság visszautasította a kérelmet, mert szerintük a Simicska-cég csak állította, de nem valószínűsítette, hogy az oszlopok bontásából helyrehozhatatlan kára keletkezik.



Nagyot akar szakítani? Alapítson futárcéget!

A futárcégek decemberben teljes kapacitással dolgoznak, az internetes vásárlás egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően. Az iparág teljes árbevételén közel 1000 cég osztozik, és bár számuk valamelyest csökkent az elmúlt 3 évben, egy cégre jutó árbevételük még így is több mint 8 százalékkal nőtt 2013-ról 2014-ra – derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő adataiból. Ráadásul a szektor bedőlési aránya is az országos átlag alatt van, azaz jó üzlet futárcéget működtetni.


Nem hiszi el, mi az új luxuscikk, amit visznek, mint a cukrot

Egy tartományi fogyasztóvédelmi hatóság rossz néven vette és figyelmeztette egy kelet-kínai étterem tulajdonosát, mert felárat számított fel a tisztított levegőért, pedig a rendelésenként 1 jüant (45 forint) mindenkinek becsületesen fel is tüntette a számláján.


Gipsszel a migrációs nyomás csökkentéséért

Magyar találmány segíthet az afrikai kontinens és akár a Közel-Kelet milliós nagyságrendű lakáshiányán. Az új technológiát bevető építkezéseken helyi alapanyagból, helyeik építenek majd szociális lakásokat, ami visszatarthatja a nyomorúságos körülmények miatt elvándorlókat, ráadásul az eddig nem túl jövedelmező szociális lakásépítés is rentábilissá válhat. Egyelőre néhány ezer lakás épülhet Botswanában, ha beválik, vírusként terjedhet. A gipszcsodát egy szegedi vállalkozás fejlesztette ki.



Tényleg állami Matolcsy-hitelt kapott Matolcsy fia

Decemberben derült fény arra, hogy Matolcsy György fiának kis bútorvállalkozása felvásárolta a nála jóval nagyobb Balaton Bútort. Akkor még csak sejteni lehetett, hogy ezt csak hitelből finanszírozhatta, végül kiderült, hogy a magyar jegybank által elindított Növekedési Hitelprogram állami forrásaiból kapott 405 milliót a jegybankelnök fia a tranzakcióhoz.