Kirúg 200 embert a Swarovski

Az üveg- és ékszergyártással foglalkozó osztrák Swarovski vállalat kétszáz dolgozójától válik meg a tiroli Wattensben működő üzemében - jelentették be a cég vezetői.


Ezzel az applikációval már a parkolási bírság is megúszható

Már amennyiben az jogtalan, és az eset az Egyesült Államokban történt. Biztosan járt már úgy, hogy mikor visszatért leparkolt autójához, egy mikuláscsomag várta az ablaktörlő alatt, pedig látszólag semmi nem utalt rá, hogy fizetős övezetben állt meg. Innen már nagyon nehéz megnyerni a meccset és bizonyítani, hogy jogtalan a büntetés, egy erre specializálódott startup azonban pontosan erre vállalkozik.


Felszámolnák a cégét? Így lehet mégis megmenteni

Gyakran érdemes egyezséget kötni a hitelezőkkel – még a NAV-val is – felszámolás helyett. Az Adózóna összefoglalta, hogy miről szólhat a megállapodás, mik a feltételek és milyen papírmunkát kell elvégezni hozzá.


Szemben a világtrenddel: egyre kevesebb nálunk a női cégvezető

Csökken a női cégvezetők száma Magyarországon, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint a női döntéshozókkal rendelkező vállalkozások megbízhatóbbak. Egy másik felmérésből pedig az derült ki, hogy a nőknek a vállalkozókedve is kisebb az átlagnál. Eltűnt és hiányzó nők a cégvilágból.


Így vágódhat be az adóhatóságnál

Az adótörvény módosításával kategorizálják a cégeket, lesznek jó adózók és rosszak, meg a köztes csoport. A jó adózók hamarabb visszakapják a visszaigényelt áfát, kisebb bírságot kapnak, ha valami gond akad, és ha éberek, akkor a mulasztási bírság miatt sem kell aggódniuk. De mi kell ehhez? Kattintson, mutatjuk!


Mészáros Lőrinc cége megint mindent vitt

A felcsúti polgármester cége, a FEJÉR-B.Á.L. Zrt. nyerte el a bicskei uszoda korszerűsítését. Mészáros egy másik kft.-je nem sokkal ezelőtt két bicskei általános iskola energetikai fejlesztését is vitte, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárással.




Új járatokat indít Budapestről a Ryanair

Négy új célállomásra indít járatokat Budapestről a Ryanair a jövő nyári menetrend részeként: Korfura, Koppenhágába, Malagába és Máltára. Emellett megnövelik a dublini járatok számát – jelentették be szerdán.


Belgiumban is lekapcsolják az Uber POP-ot

Legkésőbb szerdán leállítják Belgiumban az UberPOP nevű szolgáltatást. A bíróság rendelte el a világszerte komoly vitákat kiváltó autókereső rendszer lekapcsolását. Az Uber a tervek szerint fellebbez, de az ítéletet ettől függetlenül végre kell hajtani – jelentette a Reuters.


Továbbra is körbetartozásban úsznak a cégek

Olvasóink körében végzett felmérésünk szerint a magyar vállalkozások több mint 66 százaléka harminc napon belül kifizeti a számláit, és 71 százalékuk állítja, hogy nincs fél évnél régebbi tartozása. A nemfizetés leggyakoribb oka a körbetartozás, és a többség ma egyáltalán nem érzi stabilabbnak a cégét mint egy éve.


A Lidl megint mutatja az utat

800 milliós befektetéssel olyan hulladékkezelési technológiát vezetett be a Lidl Magyarországon, amivel állítólag a szemét 95 százaléka újrahasznosítható. Eddig 79 boltban vezették be a módszert.




Ezer embert vesz fel egy amerikai cég Szolnokon

Ezer új munkahelyet hoz létre az Eagle Ottawa Hungary Kft. autóipari beszállító az új, 17 ezer négyzetméteres szolnoki gyártócsarnokának köszönhetően - közölte Juhász Zoltán, a cég új szabászati üzemének gyárigazgatója.


Megsarcolhatja a kormány a netes rendelést külföldről

Azokra a külföldi cégekre is kivetné a kormány a környezetvédelmi termékdíjat, amelyek az interneten árulnak díjköteles termékeket Magyarországon - derült ki Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helyettes ma beterjesztett törvényjavaslatából. Kérdés, hogy az érintett cégek beépítik-e majd az áraikba az új közterhet a magyar megrendeléseknél.




Városi legenda, hogy holnap jön a vevő

Sokan terveznek úgy: létrehoznak egy céget, üzletileg stabillá teszik, majd jó áron eladják egy külföldi befektetőnek – ám a gyakorlat azt mutatja, erre építeni nem érdemes. A magyar vállalkozások többsége ugyanis mint eladandó vagy eladható áru egyszerűen nem piacképes külföldön, mert a stabil működésnél sokkal több kell: márka, know-how, technológia és tulajdonostól független menedzsment. Minden, amit tudni akart a cégértékesítésről és fúzióról, praktikus tanácsok, mit kell tenni, ha külföldinek akarja eladni egy magyar cégtulajdonos a szíve csücskét.