Széles Gábor internetes kereskedelemben utazik

Az energiacella magyar apostola a világra szóló találmány mellett azért biztos, ami biztos alapon valóságközelibb bevételi forrás után is nézett és az internetes kereskedelmet találta meg. A Műszertechnika Zrt.-n keresztül áttételesen beszállt egy olyan vállalkozásba, amely a netes kereskedelem infratsruktúrájában mutatkozó résekbe nyomulna be.


A Fidesz kinyírja az ital-nagykereskedők zömét

A kormány újrakalibrálja az alkoholpiacot, mely, ha nem is lesz nemzeti italbolt rendszerű, alapjaiban rendezi át az eddigi visoznyokat. A kormány enyhítésről szóló módosító indítványát a Fidesz leszavazta.



Százezer kanadait "fúj meg" a Siemens

Összesen 137 onshore szélturbinát állít működésbe Ontarióban a Siemens a jövő év végéig. A kanadaiak ezzel az egy projekttel simán leléptek minket.



Lehalt egy program az OTP-nél, gond van a fiókokban

Egy támogató program átmeneti meghibásodása miatt egyes banki szolgáltatások nem, vagy csak korlátozottan érhetőek el az OTP bankfiókjaiban, az OTPdirekt internetes banki felület pedig hétvégi üzemmódban fogadja a megbízásokat – közölte a bank.




Kiderült, mire költenének a hazai üzletláncok megemelt sarcából

A nagy kereskedelmi láncoknak az élelmiszerlánc-felügyeleti díj jelentős emelése nyomán összesen több mint 30 milliárd forintot kell befizetniük jövőre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnak (Nébih), amely informatikai fejlesztésekre költené a multik pénzét – írja keddi cikkében a Népszabadság.


Mol-Zágráb vita: rábólinthattak a horvátok az USA közvetítésére

A horvát kormány elfogadta a közvetítésre tett amerikai ajánlatot és felhatalmazta Ivan Vrdoljak gazdasági minisztert, hogy válasszon ki egy közvetítőt, aki segíthet Zágráb és a Mol magyar olajipari társaság tárgyalásain - jelentette a Hina horvát hírügynökség hétfőn egy jól értesült forrásra hivatkozva.


Ismét eladják a Tibi csokit

Megválik Magyarországon is érdekelt - többek között a Tibit is gyártó - édesipari cégétől az ukrán államfő.



Szívdobbanással vagy véredénnyel fizetne szívesebben?

A Mastercard olyan csuklópánt megalkotásán dolgozik, mely az egyedi szívritmusuk alapján azonosítja be a kártyabirtokost, de egy svédországi feltaláló ötlete alapján más biometriai alapokon működő fizetési módokat is tesztelnek.




Filmek, amit minden vállalkozónak látnia kéne

Méltatlan módon a filmeket a kikapcsolódás eszközének tekintik, pedig rengeteg olyat találunk közülük, amiből többet lehet tanulni, mint egyes szakkönyvekből. Összegyűjtöttünk párat, aminek megtekintésével csak sikeresebbé válhat az üzleti életben.


Kreatív: Érvénytelenítették a Magyar Turizmus közbeszerzését

"Előre nem látható és elháríthatatlan ok" következtében érvénytelenítette a Magyar Turizmus Zrt. a még májusban kiírt, nettó 2 milliárd forint keretösszegű, belföldi médiatervezésre és médiavásárlásra kiírt tárgyalásos közbeszerzését – írja a Kreatív Online.


Fényes jövőt ígért Putyin Ukrajnának

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint Ukrajna előtt fényes jövő áll, de ennek feltétele, hogy olyan rendszert építsenek ki az országban élő kisebbségeknek, amelyben "otthon érzik magukat, függetlenül attól, hogy milyen nyelvet beszélnek". Az orosz államfő erről a német ARD televíziónak adott interjúban beszélt, amelyet vasárnap este sugároztak.