Lefújták az
 

Lefújták az "Orbán-gép" tenderét, az egyik pályázó nem hagyja

Megsértette a Honvédelmi Minisztérium a közbeszerzési törvényt, amikor lefújta az állami légiszállító flottára kiírt közbeszerzési eljárást - állítja az egyik pályázó, a Borsodi Általános Gépgyár Kft., mely a Hungarian Airlines Kft. újonnan alapított miskolci székhelyű légiszállítással foglalkozó cég egyik tulajdonosa. Az állami légiszállításra a Sólyom Airways is pályázik.

hvg.hu hvg.hu

Némethnéék hűvösen fogadták a Sólyom Airwayst
 

Némethnéék hűvösen fogadták a Sólyom Airwayst

Több százan jelentkeztek tegnap a Sólyom Hungarian Airways által meghirdetett állásokra és már beszállítók is kopogtatnak az alakuló új magyar légitársaságnál - mondta a légitársaság vezetője a Világgazdaságnak. A cég a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) is bemutatkozott, de a tárca egyelőre nem tudja megítélni, mennyire életképesek a Sólyom Airways tervei.

hvg.hu hvg.hu


69 forintért adnak egy kiló magyar dinnyét
 

69 forintért adnak egy kiló magyar dinnyét

Folytatódott a magyar dinnye promóciója pénteken egy fővárosi bevásárlóközpontban található Interspar üzletben, ahol a vásárlók 89 forintos kilónkénti áron vehetik meg a gyümölcsöt.

MTI MTI

Tovább ömlik a pénz a vállalkozásokhoz
 

Tovább ömlik a pénz a vállalkozásokhoz

Mivel a Növekedési Hitelprogram 2-es pillére iránt mérsékelt az érdeklődés, miközben az 1-es pillérben igényelhető keretre túljegyzés tapasztalható, ezért a vállalkozások és a gazdaság számára is kedvezőbb, hogy ezek a keretek átjárhatóak lettek. A módosításnak köszönhetőn a K&H Bank újabb közel 15 milliárd forintot tud a vállalkozások rendelkezésére bocsátani.

hvg.hu hvg.hu



Elindult az első WizzAir-gép Isztambulba
 

Elindult az első WizzAir-gép Isztambulba

A járatnyitó ünnepség után elindult a Wizz Air légitársaság Budapest-Isztambul új járatának első gépe pénteken délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a török nagyváros Sabiha Gökçen repülőterére.

MTI MTI


Nem hat 5 perc alatt a Panadol Rapid: büntetett a GVH
 

Nem hat 5 perc alatt a Panadol Rapid: büntetett a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,3 millió forintra bírságolta a GlaxoSmithKline Gyógyszer-és Egészségvédelmi Termék Kft.-t, mert reklámjában valótlanul azt állította, hogy a Panadol Rapid fájdalomcsillapító 5 percen belül hat.

HavariaPress HavariaPress

Megszűnt a timföldgyártás Ajkán
 

Megszűnt a timföldgyártás Ajkán

A Magyar Alumínium (Mal) Zrt. július végén befejezte a bauxitfeldolgozást, amivel egy hét évtizeden keresztül végzett technológia szűnt meg Ajkán.

MTI MTI

Budapest az egyik legolcsóbb logisztikai központ
 

Budapest az egyik legolcsóbb logisztikai központ

Továbbra is a londoni Heathrow reptér számít a világ legdrágább logisztikai helyszínének, Budapest a 12. legolcsóbb a vizsgált 64 város közül - derül ki a DTZ nemzetközi ingatlantanácsadó legújabb elemzéséből.

MTI MTI




Mandela neve többmillió dolláros brand
 

Mandela neve többmillió dolláros brand

Mandela ma már nem csak, mint az apartheid rendszert felszámoló vezető, a bátorság, erő és a remény nemzetközi szimbólumát jelenti, de borok, ajándéktárgyak, televíziós valóság show is viseli nevét, 27 éves börtönbüntetésekor kapott 5 számjegyű nyilvántartási számát pedig egy ruházati cég használja.

hvg.hu hvg.hu


A szerbek verhetik szét a Sólyom álmait?
 

A szerbek verhetik szét a Sólyom álmait?

Az Etihad Airways ma veszi át hivatalosan is a szerb Jat Airways 49 százalékos tulajdonrészét, ezzel pedig új fejezet kezdődik a már Air Serbia név alatt futó légitársaság történetében. Járatbővítések, gépvásárlások, a belgrádi repülőtér egyik termináljának fejlesztése - több tíz millió dollár értékben. Az ugyancsak arab pénzből építkező Sólyomnak így komoly vetélytársa akadhat a régiós piacon.

hvg.hu hvg.hu

Üzemanyag-pótlékot kell fizetniük a Lufthansa utasoknak
 

Üzemanyag-pótlékot kell fizetniük a Lufthansa utasoknak

A Lufthansa első osztályon és business classon utazó utasainak a kerozin drágulása miatt augusztus 7-től úgynevezett üzemanyag-pótlékot kell fizetniük. Az intézkedés a vállalat svájci és osztrák leányvállalatait is érinti, valamint a Brussels Airlines légitársaságot.

hvg.hu hvg.hu