Ismét vedeljük az energiaitalokat
Az idén az első öt hónapban mintegy 23 százalékkal több energiaital fogyott az élelmiszer-kiskereskedelemben mint az előző év azonos időszakában - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtökön.
Az idén az első öt hónapban mintegy 23 százalékkal több energiaital fogyott az élelmiszer-kiskereskedelemben mint az előző év azonos időszakában - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet csütörtökön.
A Wizz Air július 31-én leállítja a Budapestről induló genfi járatait, és átcsoportosítja a gépeket az augusztus 2-ától induló isztambuli járatokra – írta az iho.hu közlekedési portál.
Elkezdődött a magyar dinnye népszerűsítése a Tesco áruházakban.
Az Axel Springer német lapkiadó vállalat eladja németországi regionális napilapjait, női magazinjait és műsorújságait a Magyarországon a Pannon Lapokat és a HVG-t kiadó Funke Mediengruppe lapkiadónak.
A legtöbb startup vállalkozó ma már tudja, hogy sikere az arany-háromszögön múlik: Product, Market, Team – azaz termék, piac és csapat. Ezt a "szentháromságot" adja el befektetőknek, tanácsadóknak, leendő kollégáknak.
Az elemzői várakozásoknál némileg nagyobb lett, éves összehasonlításban 1 százalékkal csökkent a dél-koreai autóipari óriás Hyundai nettó nyeresége az idei második negyedévben.
Hatszázalékos eho, bekamerázott munkahely, családi adókedvezmény – többek között erről ír az Adózóna a héten.
A szerbiai NIS olajipar vállalat, a Gazprom helyi, többségi tulajdonú leánycége 27 benzinkutat nyitott meg Bosznia-Hercegovinában Gazprom név alatt. Az orosz tulajdonú cég ugyanezen márkanév alatt 2015 végére 250 kútból álló hálózatot szeretne létrehozni a Balkánon.
Idén 30 ezerrel több gyerek megy iskolába ősszel, mint tavaly, az egyébként stagnáló hipermarketek pedig ettől várják a fellendülést - írja a Napi Gazdaság.
Az adatvédelmi törvénnyel és az alkotmánnyal is szembe megy, ráadásul milliós bírságot is kockáztat az a munkaadó, amelyik a munkára jelentkezőket személyiségteszttel vagy közösségi médiás profiljaik elemzésével szűri - hívja fel a figyelmet a Balázs & Holló Ügyvédi Iroda.
Látszatörömhír, hogy az ötven legnagyobb hazai vállalat még a recessziót hozó 2012-es évben is képes volt némi növekedésre.
Mindent vitt a legnagyobb közép-európai fapadosként számon tartott Wizz Air, amit kinézett magának a tavaly februárban csődbe ment Malév hagyatékából.
A Sólyom hamarosan megkezdi működését, és elindítja első gépét, amelyet Álmos vezérnek kereszteltek el – jelentette be a cég vezérigazgatója a társaság első sajtótájékoztatóján.
Több sikertelen próbálkozást követően nyilvános árverésen gazdát cserélt kedden egy Pozsony óvárosában lévő történelmi épület, amelyben csaknem másfél évszázadon át a város legnevesebb sörét, a Steint gyártották.
Egy 10-15 üzletből álló hálózatot épít ki Moszkvában a Paprika Kft. A boltokban magyar élelmiszereket árulnak majd.
Növekvő értékesítési árbevétel mellett csökkent az idei második negyedévben a dél-koreai LG Electronics elektronikai konszern eredménye – közölte az LG Electronics szerdán.
Éves összevetésben csökkent, a szakértők által vártnál kisebb lett a Puma sportszergyártó forgalma az idei második negyedévben.
Több mint a felére csökkent a svéd tehergépjármű- és buszgyártó Volvo AB negyedéves profitja az eladások csökkenése, az árfolyamok kedvezőtlen alakulása, valamint új termékek beindításával kapcsolatos kiadások miatt.
A Chio termékeket gyártó Intersnack Magyarország Kft. 13,5 ezer tonna magyar búzát használ fel idén lisztes termékei előállításához egymilliárd forint értékben - közölte a társaság. Ez a teljes magyar étkezési búzamennyiség 0,5 százaléka, amellyel a cég a magyar búzatermés legnagyobb felhasználói között van. A hazai búzából Győrben készülő pálcikát, perecet, krékert Csehországtól egészen Dél-Afrikáig ropogtatják.
Csányi Sándor, az OTP Bank vezére szerdán délelőtt újságírók szűk körének beszél majd arról, hogy miért adott el a múlt héten 10 milliárd forintnyi OTP-részvényt – írja a Portfolio.hu.