Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az önkéntes pénztári adókedvezmény a pénztárhoz, nem pedig az adózóhoz érkezik, sokaknak egészségügyi hozzájárulást kell fizetniük - ezek a legfőbb újdonságai a május 21-éig esedékes szja-bevallásnak.
© Horváth Szabolcs |
Bár a parlament által tavaly nyáron megszavazott adócsomag, valamint a szokásos őszi módosítások miatt úgy tűnhet, rengeteg változásra kell figyelni, valójában az, aki akarta, a mostani szja-bevalláshoz szükséges tudnivalók többségét már 2005 végén megismerhette. Azóta persze sok víz lefolyt a Dunán, azaz könnyen lehet, hogy éppen az eltelt időszak módosításai hozzák zavarba az adózót.
Az önkéntes pénztárakkal kapcsolatos újdonságok 2 milliónál is több embert érintenek. A pénztártagok első alkalommal a 2006. évről tett bevallásuk során szembesülnek azzal, hogy a befizetéseik utáni adókedvezményt már nem saját számlájukra utalja vagy postázza az adóhivatal. Ehelyett a támogatásra átnevezett bónusz az érintettek önkéntes pénztárához érkezik, így a többségnél nem lesz azonnal elkölthető. A támogatásra is csak akkor számíthat az adózó, ha bevallásában pontosan megadja a pénztár bankszámlaszámát.
Gyakori hiba ugyanis, hogy ehelyett a tagnyilvántartási számot tüntetik fel - tájékoztatták a HVG-t az APEH-nál az eddig beérkezett bevallások alapján. Az önkéntes pénztári számla egyébként a tag befizetéseinek 30 százalékával, de maximum 100 ezer forinttal, többféle pénztári tagság esetén legfeljebb 120 ezer forinttal hízhat az állami támogatásból (az öregségi nyugdíjkorhatárt 2020. január 1-je előtt betöltőknél legfeljebb 130 ezer, illetve 150 ezer forint lehet a bónusz). Ugyanilyen feltételekkel maximum 100 ezer, illetve 130 ezer forintos kiegészítésre számíthatnak azok is, akik kihasználva a nyugdíjrendszer tavaly debütált negyedik pillérét, nyugdíj-előtakarékossági számlát nyitottak.
Tavaly a 2005. évi jövedelmeik után - az alacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozó munkavállalók által igénybe vehető, csaknem 240 milliárd forintra rúgó adójóváírással együtt - összesen 415 milliárd forint kedvezményt érvényesítettek az szja-bevallók. Az idén ez feltehetően kevesebb lesz, elsősorban a bónuszok jogszabályi megkurtítása miatt. A 2006-os ugyanis az első esztendő, amikor a regulák meghatározott béren kívüli munkahelyi juttatások (például a munkáltató önkéntes pénztári hozzájárulásának, iskolakezdési hozzájárulásának) együttes kedvezményét évi 400 ezer forintos keretbe szorította. Emellett 2006 januárjától szűnt meg az egy- és kétgyermekesek családi kedvezménye. A jövőre nézve viszont nem árt tudni, hogy a szellemi tevékenységből származó jövedelemre utoljára a 2006-os évről szóló bevallásban érvényesíthető legfeljebb 50 ezer forint adókedvezmény.
A terjedelmes útmutató ellenére egyes adózókban maradhat hiányérzet. Most kell színt vallani például az egészségügyi hozzájárulással (eho) kapcsolatos - 2006-ban bevezetett - feltöltési kötelezettségről. Ez azokat terheli, akiknek munkáltatója (vagy vállalkozóként ők maguk) 400 ezer forintnál kevesebb egészségbiztosítási járulékot fizetett, és az adózónak 2006-ban volt 4 százalékos (2007-ben már 14 százalékos) ehóval terhelt jövedelme, például osztalékból, ingatlan-bérbeadásból. Az ehóból legfeljebb a 400 ezerből hiányzó részt kell kipótolni, feltéve, hogy az adózónak ehhez elegendő forrásadós jövedelme volt.
Egészségbiztosítási járulékot az ekhós pénzek után is fizetnek a cégek, ez azonban nem szerepel azokban a felsorolásokban, amelyekre a 400 ezer forintos keret már megfizetett részeként tekintenek a jogszabályok. Ráadásul az útmutató sem tér ki ilyen részletekre. Mindenesetre az érintettek számára jó hír, hogy a HVG kérdésére a pénzügyi tárcánál és az APEH-nál egybehangzóan állították: az ekho utáni járulék is a 400 ezer forint teljesített részének számít.
Mindig vannak, akik nem hagyják az utolsó pillanatra bevallásukat, függetlenül attól, hogy adó-visszaigénylők-e, vagy sem. Az APEH tájékoztatása szerint április 12-éig összesen 1,4 millió szja-bevallást feldolgozva 611 ezer embernek együttesen csaknem 33 milliárd forintot utaltak vissza. Persze aki hibázott - nem írta alá a bevallást, nem csatolta a szükséges mellékletet, elszámolta magát, elmulasztotta közölni a visszajáró adó kiutalási helyét, vagy egyszerűen megfeledkezett az előírt ikszelésekről -, újabb kört futhat. A kényelmesebbek sincsenek még a 24. órában: az idei év lesz a harmadik, amikor a korábban szokásos március 20-a helyett május 20-áig lehet büntetlenül postázni a bevallásokat. Van egy ráadásnap is: miután 20-a vasárnapra esik, másnap éjfélig úszható meg késedelmi pótlék és bírság nélkül a bevallás.
MOLNÁR PATRÍCIA
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Több ponton is jogellenesnek tartják a folyamatot.
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a dátumnak a kormányfő polóján.