Hogyan sújtja az új áfatörvény az utazási irodákat?

Azok után, hogy az utóbbi hetekben lassan már a csapból is a fordított adózás áldozatainak jajszava folyt, most itt egy újabb csoport, az idegenforgalom résztvevőinek panasza, akik a régi rendet sírják vissza. Ha az általános forgalmi adó (áfa) elszámolásában létezett igazán bonyolult rendszer, az az utazási irodáké volt, s az érintettek szerint az új áfatörvény január 1-jei hatálybalépésével csak romlott helyzet.

A fő gond abból ered, hogy a különböző adófajták között legkönnyebben számon kérhető, beszedhető, ráadásul többnyire a legnagyobb bevétellel kecsegtető áfa beszedéséhez minden állam a legvégsőkig ragaszkodik, ami pedig a viszonosság elvén azzal jár, hogy csakis a saját határain belül van rá joga. Hogy a történet még cifrább legyen, az idegenforgalmi tevékenység áfáját az unión belül, az általános szabálytól eltérően, országhatártól függetlenül a vállalkozás székhelye szerinti állam jogosult beszedni. Az európai országok törvényalkotói e főként nemzetközi tevékenység áfaelszámolásának nehézségeit az úgynevezett árrés szerinti adózással gondolták kiküszöbölni. Ennek lényege, hogy az utazási irodák egy adott ügylet, ügyletsor nyomán a vevőiknek felszámított és a partnereiknek kifizetett összeg különbözete után egy lépcsőben fizetik az adót.

Ez így egyszerűnek látszik, ám a gyakorlatban már nem annyira az. Az új áfatörvény szerint az utazási irodák már kiállíthatnak áfalevonásra jogosító számlát, míg a régi szerint nem. A változtatás oka, hogy a 2006-ban újraírt és egységesített uniós áfairányelvből nem olvasható ki a 2008 előtt alkalmazott szabály - tájékoztatta a HVG-t Csobánczy Péter, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője. Hozzátéve: az új előírással az Országgyűlés elébe ment annak, hogy az Európai Bizottság (EB) az eddigi két kötelezettségszegési eljárás után nehogy egy újabbat indítson a magyar áfatörvény utazási irodákra vonatkozó passzusai miatt. A korábbi szabályozás alapján a nem szakmabeli, azaz a nem árrés szerint adózó áfaalanyokat ugyanis méltánytalanság érte. Az persze más kérdés, hogy az utazási irodák vállalkozó ügyfelei közül alighanem kevesen vannak, akik valóban jogosultak az áfa visszaigénylésére. Elég csak némelyik élelmes utaztató cég által nyíltan hirdetett, szakmainak álcázott, ám valójában mégiscsak magánélvezeteket szolgáló luxusutakra gondolni.

Az adót a korábbi rendben az utaztatók év közben az egyes útfajták - szakmai nyelven: pozíciószámok - szerint előre megsaccolt árrésük után fizették, és a kalkulált, valamint a tényleges jövedelem közötti különbség adóját egy tételben és pótlékmentesen a tárgyévet követő június 30-áig kellett rendezniük.

Több fronton is támadást indított az új szabályozás a már megszokott régi ellen. Először is az árrés szerinti adózásra kötelezettek körét az utazási irodákon túlra is kitágította, mégpedig az úgynevezett utazásszervezési szolgáltatást nyújtókra, aminek részbeni jogosságát különben maguk a panaszosok is elismerik - gondolva itt elsősorban a szállodák ilyen tevékenységére. Ugyanakkor több idegenforgalmi szakember szerint a jogalkotó azzal a szigorítással, hogy az adózót akár egyetlen szolgáltatás közvetítése is ebbe a kategóriába sorolja, alighanem túllőtt a célon. Az új szabályok nyomán a belföldi gazdasági és egyéb rendezvények, konferenciák szervezése is az utazásszervezési szolgáltatás adózási körébe tartozik, méghozzá teljesen indokolatlanul - állítják az érintettek. Csobánczy álláspontja szerint viszont a rendezvényszervezés (terembérlés, hangosítás, előadók biztosítása, tolmácsolási szolgáltatás) merőben különbözik az utazásszervezéstől. Az előbbi az utóbbitól még akkor is megkülönböztetendő, ha többnapos konferencián szállásról és ellátásról is gondoskodni kell.

Nehezményezik az utazási irodák azt is, hogy megszűnt az előzetesen kalkulált árrés utáni adózás lehetősége, márpedig egy-egy út végleges mérlegét többnyire csak a partnerekkel, azaz a szállodákkal, légitársaságokkal történt szezon végi elszámolást követően lehet elkészíteni. Miután azonban a számlát legkésőbb a teljesítést követő 15. napon ki kell állítani, nincs szükség helyesbítő számlára, ha az utastól beszedett összeg nem változik.

Leginkább azt fájlalják az érintettek, hogy januártól a számla kibocsátójának minden esetben fel kell tüntetnie az adott ügyleten keletkezett árrést. Ezt súlyos üzleti indiszkrécióként élik meg, mondván: ügyfeleik belelátnak lapjaikba, azaz nyilvánvalóvá válik, mennyit kerestek egy-egy úton. Ami persze túlzás, hiszen az utasoknak fogalmuk sincs arról, hogy az utaztató cég mit fizet ki például munkabérre, járulékokra, mekkorák a hirdetési, irodafenntartási és más költségei, amelyeket az árrésből kell finanszíroznia.

MICHNAI ATTILA