Hogyan lehet még jobb a Széchenyi Pihenő Kártya?
Az uszodai belépő és a mozijegy a két leginkább hiányzó felhasználási lehetőség, aminek a SZÉP Kártyához kellene tartoznia – derül ki a Cafeteria TREND magazin által szervezett felmérésből.
Az uszodai belépő és a mozijegy a két leginkább hiányzó felhasználási lehetőség, aminek a SZÉP Kártyához kellene tartoznia – derül ki a Cafeteria TREND magazin által szervezett felmérésből.
A esztergomi élményfürdőt május közepére megnyitják újra - mondta az üzemeltetést végző Investor 2005 Kft. fürdővezetője kedden arra a hírre reagálva, hogy felszámolják a korábbi üzemeltetőt, az önkormányzati tulajdonú Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt-t.
A Praktiker főrészvényese szerint a német barkácsáruház-láncnak vissza kellene vonulnia a kelet-európai piacról.
Tavaly a kiskereskedelmi forgalom 1,9 százalékkal 2789 milliárd forintra nőtt, ez az 5,4 százalékos áremelkedés, a 0,4 százalékos mennyiségi csökkenés, illetve a 3,1 százalékos termékstruktúra váltás (az olcsóbb termék választásának) az eredője - mondta Vella Rita, a GfK Hungária piackutató ügyfélkapcsolati igazgatója.
A tavalyi, gyengébben sikerült év után lendületet vesz Auchan Magyarország Kft.: egyrészt a jelek szerint nagyon szeretné megépíteni Győrben a bevásárlóközpontját, másrészt bízik a Cora áruházak felvásárlásában. Ezzel a két fejlesztési tervvel több mint egyéves beruházási csöndet törne meg, ám az üzlet több szempontból is kétséges, a cég vezérigazgatója azonban optimista.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója tegnap a kínai kormány képviselőivel tárgyalt Pekingben.
Márciusban is folytatódott a Premier Outlet Centers forgalomnövekedése, jelenleg 7-8 százalék többletet mutatnak az adatok, ami azt jelenti, hogy az első negyedévben 3-4 százalékos bővülés várható. Ehhez a kiugróan jó januári forgalom járult hozzá leginkább.
Ez év elejétől már csaknem 13 ezer cég esett át az új adóhatósági szűrővizsgálaton - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A hatóság szerint az adóregisztrációs eljárás célja az úgynevezett céglovagok kiszűrése, akik csak azért alapítanának céget, hogy megcsapolják az államkasszát.
Részben két versenytársa csődjének, a Spanair diszkont-légitársaság és a Malév év eleji bukásának köszönheti az EasyJet, hogy a vártnál kisebb veszteséggel zárja üzleti évének márciusban végződő első felét − derült ki a Napi Gazdaság szerint a Reuters tudósításából.
A kisüzemi sörfőzdék 2010-ben mintegy 100-110 millió forint jövedéki adót fizettek be az államkasszába, ennek mértékét a múlt évben - annak érdekében, hogy a kormány segítse a kisvállalkozásokat - felére csökkentették - közölte Vaskó György, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke.
Az óraállítással egy időben hagyományosan életbe lép a légiközlekedésben a nyári mentrend, ez az idén 2 új repülőgép...
Módosította a kaposvári közgyűlés hétfő esti rendkívüli ülésén az építményadóról hozott múlt év decemberi határozatát, így a vállalkozásoknak az irodák után az eddigi 1.655 forint helyett 800 forintot kell fizetni négyzetméterenként.
Nem elég a Budapest Airportnak a Malév bedőlése miatt kieső jelentős bevétel, a jelek szerint nem tudták kilobbizni...
A Fotex részvényeivel hétfőn lehetett utoljára kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén, a papírok ezután a Luxemburgi Tőzsdén érhetők el.
A hitelezőkkel történt többszöri tárgyalás, valamint a csődmoratórium kétszeri meghosszabbítását követően a Vegyépszer Hungária Zrt. hétfőn sikeres csődegyezséget kötött hitelezőivel.
A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) bepanaszolta az OTP-t és a K&H-t, mert elkezdték a bankkártyával vásárolt Malév-jegyek ellenértékét visszaterhelni a kártyaelfogadó utazási irodákra.
Alperesként bevonta az Egis Gyógyszergyár Nyrt.-t a bíróság az Egyesült Államok Delaware államában folyamatban lévő szabadalmi perbe a felperes, az AstraZeneca kérésére - közölte az Egis a BÉT honlapján hétfőn. Az Egis a közleményben hangsúlyozza, hogy határozottan fellép az ellene irányuló keresettel szemben. Ugyanakkor megjegyzi, hogy pénzbeli kártérítést nem követelnek az Egistől.
A Magyar Telekom Nyrt. nyerte meg a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a XI. Kerület, Újbuda Önkormányzata gazdasági-műszaki ellátó szolgálatának földgázszállításra meghirdetett tenderét − derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből (TED).
Nagyot ugrottak a Nike megrendelései, főleg a futáshoz kapcsolódó termékek voltak kapósak a március-júliusi időszakban.
Kiderültek végre a részletek arról, hogy Tarlós István milyen módszerrel bírta rá a külföldi befektetőket arról, hogy...