Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tombor András, az állami kézben lévő Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottsági elnöke bevásárolhatja magát a Mandinerbe - derült ki a Heti Válasz Tomborral készült interjújának előzeteséből.
Tombor András, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottsági elnöke nem cáfolta annak a lehetőségét, hogy bevásárolja magát a Mandiner nevű hírportálba - derült ki a Tomborral készült Heti Válasz-interjú előzeteséből.
Tombor a lapnak azt mondta, régóta keres fórumot az általa alapított Mathias Corvinus Collegiumban (MCC) tanuló diákok számára, ahol kipróbálhatják magukat, és megtehetik első lépéseiket az újságírói, közírói pályán. Hozzátette, több eshetőség is szóba jön, köztük a Mandiner is, amelyet az interjúban az igényes fiatal nemzedék egyik fórumának nevezett.
A Cink kérdésére az Index-alapító Gerényi Gábor, a Mandiner résztulajdonosa megerősítette, hogy szóba került Tombor esetleges tulajdonszerzése, de szó sincs megkötött üzletről. Hozzátette, hogy a mandineresek olyan befektetőt keresnek, aki tőkeemeléssel szállna be.
A Cink arról is beszámolt, hogy Tombor András volt az egyik főszereplője a kiszivárogtatott hangfelvételnek, amin Csányi Sándor bankelnök az OTP UD Zrt. nevű biztonsági cégének vezetőjével beszélget.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.