Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
A legalább százmillió forint kutatás-fejlesztési támogatást elnyerő cégek csupán 31 százaléka tudta a nyerés utáni öt évben a támogatás minimum kétszeresével növelni az összesített üzemi eredmény értékét.
A Via Credit közel 900 olyan céget vizsgált meg, amelyek az elmúlt 15 évben legalább 100 millió forintos K+F pályázati nyertesek voltak. Az adatokat az elnyerés előtti három évre, illetve az azt követő öt évre vizsgálták. Arra keresték a választ, hogy mi történt ezen cégekkel a nyerés utáni 5 évben? Tudtak-e növekedni a kapott támogatás következtében?
A kiindulópont szerint a támogatás felhasználása akkor tekinthető hatékonynak, ha a kedvezményezett a támogatás legalább kétszeresével növelni tudja összesített EBITDA-ját öt év alatt. „Ez akár elvárható is lenne, hiszen a legtöbb esetben ez mindössze annyit jelent, hogy 5-15 százalékkal növekszik a cég. Ennek ellenére arra jutottunk, hogy a százmilliós K+F támogatást elnyerő cégek alig 31 százaléka tudott öt év alatt a támogatás több, mint kétszeresével növekedni” – mondta Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója.
A nyertesek méretét vizsgálva a mikrovállalkozások 13, a kisvállalkozások 21, a közepesek 41, a nagyvállalatok 56 százaléka tudta a támogatás kétszeresével növelni ötéves kumulált EBITDA értékét. Ha jobban belegondolunk, a kapott értékek úgy javulnak, ahogy a cégméret nő, és azért is van drasztikus ugrás a középvállalati méretnél, mert ott már könnyebben meg tud térülni a több százmilliós támogatás. „Nem életszerű, hogy egy mikrovállalkozás ilyen nagy támogatásra több százmilliós nyereséggel válaszoljon. Azt tapasztaltuk, hogy a statisztikát leginkább a mikro- és kisvállalatok rontották” – mondta Papadimitropulosz Alex.
Meglepő, de az elemzésből az is kiderült, hogy az a cég, amely 6-10-szer nyert K+F+I támogatást, majdnem kétszer jobban teljesített, mint azok a cégek, akik egyszer nyertek 100 milliónál nagyobb támogatást, pedig a közhiedelem pont a fordítottját gondolja. Ez azzal magyarázható, hogy főleg azok a nagyobb méretű vállalkozások képesek fenntarthatóan K+F-et végezni, akik a statisztikák szerint is jobban teljesítenek.
A pályázati tanácsadó cég szerint érdemes figyelni arra, hogy a kapható támogatás kevesebb legyen az éves személyi jellegű ráfordítások duplájánál, mivel úgysem a teljes cég dolgozik a projekten, és a K+F nem egy kapacitásbővítő pályázat. A támogatás ideális esetben a pályázó saját tőkéjénél is kevesebb, mert ha a céges vagyonnal egyenértékű a támogatás, akkor nehezen jön össze az önrész. Arra is érdemes figyelni, hogy a mikrovállalkozásoknál az EBITDA négyszeresénél, kisvállalkozásnál háromszorosánál, középvállalkozásnál kétszeresénél, nagyvállalatnál pedig egyszeresénél kisebb legyen a támogatás mértéke.
Jelenleg azonban sok cég elmulasztja, hogy összefüggésbe állítsa a személyi ráfordításait, saját tőkéjét és EBITDA értékét, pedig az ebből képzett mix mutatná meg, hogy milyen arányok mellett fog legnagyobb valószínűséggel sikeresen lezárulni a projekt. Értelemszerűen a pályázók azért dolgoznak, hogy minél nagyobb nyereséget érjenek el, viszont van az a mértékű támogatási összeg, amit a cégek már nem tudnak olyan hatékonyan felhasználni úgy, hogy az a legnagyobb megtérüléssel járjon, és ilyenkor az egységnyi támogatásnak már nincs pozitív határhaszna.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.