Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Többek közt a Daimler, a Tesla és a Ford is beindíthatja a vírus miatt lezárt kínai üzemeit.
Több autógyártó is azt ígérte, hogy ezen a héten újra elkezdenek működni a Kínában felépített gyáraik – számolt be a Reuters.
Néhány példa:
A lépésekre már csak azért is szükség van, mert a kínai gyárak leállása sokszor más üzemekre is hatással van. A Fiat például azt közölte, hogyha nem javult a helyzet, akkor a beszállítók leállása miatt több európai gyára igen komoly gondba kerülhet 2-4 héten belül.
A Ford is azért akarná elindítani minél hamarabb a kínai gyárát, mert annak leállása már az egész éves tervüket veszélyezteti.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.