Nyolcszáz rendőr rohant le 40 vágóhidat öt német tartományban, ahol már régóta gyakorlat, hogy illegálisan alkalmaznak vendégmunkásokat – elsősorban Európa keleti államaiból. A koronavírus-járvány hozta felszínre ezt a régi problémát, sok vágóhíd ugyanis gócponttá vált a nem megfelelő higiéniai körülmények miatt Németországban.
Két cég áll a rendőri vizsgálat középpontjában: az IRC és a Berkana évek óta alkalmaz vendégmunkásokat – bejelentés nélkül – elsősorban a hústermékek csomagolásához. A cégeket azzal is gyanúsítja a német rendőrség, hogy a Belaruszból és Ukrajnából behozott vendégmunkásokat illegálisan szállították át a határokon. A határőrség az utóbbi időben rendszeresen azt tapasztalta, hogy ebből a két országból hamis okmányokkal kísérlik meg a belépést Németországba – számol be a közszolgálati Deutsche Welle.
Rémes munkakörülmények
Szászország-Anhalt tartományban a helyi főügyész indított vizsgálatot, mert a szakszervezetek bejelentése nyomán kiderült: a vendégmunkások lepukkant raktárépületekben húzzák meg magukat. Gyakran tízen élnek egy szobában, miközben a tisztálkodási lehetőségek minimálisak.
Országos figyelmet keltett Németországban, amikor egy kisvárost és környékét le kellett zárni a tömeges vírusfertőzés miatt. Kiderült: a gócpont a Tönnies húsüzem, ahol sok vendégmunkás dolgozott – igen rossz körülmények között. A jórészt Romániából érkezett vendégmunkások beszámoltak arról, hogy ők nem is a német céggel, hanem hazai vállalkozókkal állnak szerződéses kapcsolatban, akik rendszeresen átverik őket.
Egyáltalán nem új jelenség ez – hangsúlyozza a Deutsche Welle. A német húsipar komoly pénzeket spórol azzal, hogy Keletről hoz be vendégmunkásokat – elsősorban Romániából, Bulgáriából és Lengyelországból. A kínos esetek után a német kormány elrendelte: a német cégeknek közvetlenül kell alkalmazniuk a vendégmunkásokat, vagyis nem jöhetnek szóba gyanús alvállalkozók a keleti államokból. Ez a rendelet január elsején lép életbe Németországban, onnantól a vendégmunkásokra a német jogszabályok vonatkoznak majd – a húsiparban is.