Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A miniszterelnök szerint olyan fejlesztések jöhetnek, amelyek több osztállyal is felértékelik a repteret és a Budapestet is.
A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta Orbán Viktor a közmédiának hétfőn a szerbiai Ludason.
A miniszterelnök szerint az a helyes, hogyha az egyetlen igazán komoly nagy nemzetközi reptér magyar kézben van, ezért szerinte helyes is visszavásárolni, és a gazdaság elég erős ahhoz, hogy ezt meg is tudják tenni.
A vásárlás bármelyik pillanatban lezárulhat"
– mondta.
Orbán elárulta, hogy ha állami kézbe kerül a repülőtér, olyan fejlesztések történhetnek majd, amelyek két-három osztállyal felértékelik a repülőteret, és így egész Budapestet is.
A Bloomberg a múlt héten írta meg, hogy mintegy 4 milliárd eurót (mostani árfolyamon 1447 milliárd forintot) ajánlott a Budapest Airportért egy magyar kormányközeli konzorcium.
A lap szerint a repülőtér tulajdonosai fontolóra vették a legújabb ajánlatot, azok után, hogy egy másikat idén már elutasítottak, mivel túl alacsonynak találták az árat.
A Budapest Airport tulajdonosai korábban elzárkóztak a reptér eladásától.
A Blooomberg úgy tudja, hogy a tulajdonosok hajlanak arra, hogy ezen az áron eladják a repülőteret, az üzletet még az áprilisban esedékes országgyűlési választások előtt megköthetik.
Az már korábban kiderült, hogy a reptér többségi tulajdonának megszerzésébe Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is besegít, aki kormánybiztosként látja el a feladatokat. Az ajánlatot benyújtó konzorciumban a lap szerint a Jellinek Dániel-féle Indotek és a Mol található, a cégek érdeklődése már korábban is felmerült.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.