Nagyon kell a ferihegyi reptér a kormánynak, Brüsszellel is bajszot akaszt érte

6 perc

2021.05.22. 05:00

Tűzzel-vassal visszaállamosítaná a Budapest Airportor Orbán Viktor kormánya, csakhogy ez annyiba kerülne, amennyit még a NER oligarchái sem varázsolhatnak elő. Kapóra jöhet persze egy újabb kínai hitel.

Aki kicsit is képes olvasni a sorok között, érzi a súlyát annak a kurta nyilatkozatnak, amivel az Európai Bizottság kommentálta a HVG-nek a ferihegyi repülőteret kezelő Budapest Airport (BA) német főtulajdonosa által benyújtott, a közösség történetében egyedülálló panaszt. Azt írták ugyanis, hogy

a szabad tőkemozgás adminisztratív korlátozása európai uniós jogot sért, s ezt csak a független bírósági ítélkezés ellensúlyozhatja. Mindennek az a burkolt üzenete, hogy Magyarországon ez utóbbi már nincs meg.

A bizottság azok után nyilatkozott így, hogy a düsseldorfi AviAlliance, a BA közvetett többségi tulajdonosa jelezte: a magyar kormány nyomást gyakorol rá, hogy egy általa kedvezményezett befektetői körnek adja el a repülőteret üzemeltető társaságot, ami gyakorlatilag annak újbóli államosítását jelentené. A német cég épp akkorra időzítette e panaszt, amikor Orbán Viktor kormányfő Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tárgyalt a koronavírus csapásai utáni helyreállításra szánt milliárdokról.

A HVG információi szerint a bizottsági rosszallás nemcsak a reptércég vegzálásának szólt, hanem annak is, hogy a magyar kormány a vészhelyzetre hivatkozva megvétózta két patinás uniós biztosító, a holland Aegon és az osztrák Vienna Insurance itteni üzletét.

Az Aegon is valamelyik havernál landolhat, a kérdés csak az, mikor és hogyan

Megakadályozta a kormány az Aegon biztosító eladását. Minimum gyanús, hogy tette ezt egy olyan szabály alapján, amelyet egy nappal a tranzakció bejelentése előtt hozott.

Jóllehet az Orbán-kormány és a BA tulajdonosai (a német cégen kívül egy szingapúri befektetési társaság és kanadai nyugdíjalapok) között évek óta egyre feszültebb a viszony, a szög tavaly júliusban bújt ki a zsákból, amikor a Jellinek Dániel ingatlanmogul tulajdonában álló Indotek-csoport – mint a bizottságnak készített anyagban szerepel – „érdeklődését fejezte ki a BA részvényei iránt”.

Az Indotek egy olyan konzorcium nevében jelentkezett, amelybe valamilyen módon „a magyar államot is bevonták”. Az állam burkolt részvételére utal, hogy a konzorciumi tagok között fellelhető a Mol olajvállalat, amelynek 25 százalékos állami pakettje mára vagyonkezelő alapítványok kezébe került. A németek határozottan, írásban utasították el az érdeklődést. Sőt a HVG-nek a BA most megerősítette: tulajdonosai hosszú távon gondolkodnak, olyannyira, hogy egymilliárd eurós értékben további fejlesztéseket készítenek elő, amelyek közt egy új terminálépület és tömegközlekedési csomópont is szerepel.