A hét évvel ezelőtti röszkei migrációs válság szimbolikus helyén, a határkerítésnél, ahol 2015-ben a MadMaxnek elnevezett vasúti kocsival zárták le a vasúti síneket, amelyeken a menekültek vándoroltak Európa felé, most hiper-szuper vasútépítő szerelvények dolgoznak, a tikkasztó hőségben vasárnap a déli órákban ezt tekintette meg a MÁV új vezérigazgatója, Pafféri Zoltán.
A személyszállítást ezen a vonalon 2015-ben, éppen a menekültáradatra hivatkozva állították le. Most Pafféri Zoltán azt mondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy jövő ősztől a személyszállítást is újra indítsák Szeged és Szabadka között.
Egy hónap múlva a teherforgalom már megindul, itt, ahogy már a hvg.hu megírta egy kiskunhalasi lakossági fórumon elhangzottak nyomán, azért van szükség a sürgős munkára, hogy a Belgrád-Budapest vonal felújítása teljes erőbedobással folyhasson. Most ugyanis a 150-es vonalon még járnak éjszakánként a tehervonatok, azokat kell átterelni Röszke felé. A vonal egy szakaszon Szeged egyik városrésze mellett halad, az ott élőket nem tájékoztatták arról, hogy milyen ütemben készül a vasút, lesz e zajvédőfal, ezért tiltakoztak is. A MÁV akkor gyorsan fórumot szervezett, a tervezettnél hosszabb szakaszra ígértek zajvédőket, most ezen a terepbejáráson ezt a MÁV vezérigazgatója megerősítette. A vonal 50 méteres körzetében álló családi házakat ezek a falak fogják védeni a zajterheléstől, ott pedig ahol a fal építése nem lehetséges, mert vasúti átjárók közelében vannak, ott a házak nyílászáróinak cseréjét vállalta a MÁV. Szükség is lelsz a falakra, ugyanis a teherforgalom elterelése a 150-es, Budapest-Belgrád vonalról azt jelenti, hogy éjszakánként 6-7 pár tehervonat fog a kertek alatt elrobogni, ami 12-14 szerelvényt jelent, tehát óránként, vagy akár negyven percenként zakatol ezen a szakaszon majd tehervonat.
Egyelőre dízel üzemű mozdonyokkal járnak majd a tehervonatok augusztus 1-től, a villamosítással ütemterv szerint jövő év őszére készül el a kivitelező, azaz jövő őssel leváltják a dízelt. Mondi Miklós, a MÁV Szegedi Pályavasúti Területi Igazgatóságának vezetője kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kivitelezési szerződést 2021 októberében írták alá, a projekt véghatárideje 2023 októbere. Az átépítésnek ekkora kell elkészülnie teljeskörűen, Szegedtől az országhatárig. A MÁV-nál azt még nem tudták megmondani, milyen vonatok járnak majd pontosan a vonalon, Mondi Miklós szerint a villamos-motorvonati közlekedést kell előnyben részesíteni. A személyforgalom várhatóan 2023 telén indulhat meg. A személyvonati menetrend, annak belső struktúrája még egyeztetés kérdése, de a lehetőség adott lesz bármilyen személyvonati szerelvény közlekedtetésére. Ebben a kérdésben, illetve a határrendészeti ügyekben is a két szomszédos országnak és vasútnak kell majd megegyeznie. A kivitelezés jövő őszi befejezését követően Szeged és Szabadka között a személyszállítás színvonala jelentősen javulhat, sűrűbb menetrenddel készülnek, a villamosított vasútvonal pedig a környezetbarát közlekedést szolgálja, a menetidő várhatóan, a határvizsgálatok hosszától függően, 30-50 perc lesz.
A 13 kilométeres szakaszon zajló beruházások, a felújításokkal, új berendezésekkel és a villamosítással együtt 41 milliárd forintba kerülnek, a forrást a kormány biztosítja. A projekt kivitelezője a V-Híd, a pályamunkákban a cég résztulajdonában álló Vágányprofil Kft is közreműködik. Ez utóbbi Kft árbevétele 2021-ben a duplája volt az előző évinek, az elmúlt öt évben folyamatosan gyarapodott, 2017-hez képest az árbevétele ötszörösére, 3,7 milliárdra nőtt, a nyeresége pedig megháromszorozódott, a tavalyi évet 313 millió forint nyereséggel zárták.
A tikkasztó hőségben több tucat munkás dolgozott a tűző napon, de azt mondták, hogy mindent biztosítanak számukra a munkáltatók, hogy elviselhető legyen a munka a kánikulában. A csapatok összeszokottak, évek óta vagy a V-Híd, vagy a Vágányprofil alkalmazásában vannak, 350 ezer forintos fizetésért dolgoznak. Többen a mezőhegyesi Ménesbirtok melletti csatornahálózat munkálataiban is részt vettek, ezt is Mészáros Lőrinc egyik cége építi, ezt 22 milliárd forintból. A munkások örülnek, hogy az ország egyik leggazdagabb emberének sok pénze van, mert amíg neki van, addig nekik is több jut. „A jó isten adjon neki több pénzt, akkor mi is szerencsések maradunk.” – mondta az egyikük, a többiek meg bólogattak.