„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A budapesti és az országos iparkamara elnöke azzal vádolja egymást, hogy megtévesztették a vállalkozókat a kata ügyében.
Hamisan kelti azt a látszatot Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, hogy a katatörvény gyors módosítása napirenden van – közölte Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke pénteken. Parragh szerint Nagy megtéveszti az adóváltozásban érintett vállalkozásokat, akik így nem tudnak időben felkészülni a katából való kilépésre, és ezzel anyagi veszteség érheti őket.
Az MKIK elnöke arra hivatkozik, hogy hiába tárgyalná az Országgyűlés az ellenzéki módosító javaslatokat jövő hétfőn, a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt a rendkívüli ülés nem lesz határozatképes. Vagyis a katázásról szóló jogszabály nem fog változni.
Hétfőn lesz a rendkívüli parlamenti ülés, ahol az ellenzék magára marad válságenyhítő javaslataival
A rendkívüli ülésnapon a hatpárti ellenzék saját, „a megélhetési válságot enyhítő" intézkedéscsomagját tárgyalnák - benne például a kataszigorítás és a rezsiemelés visszavonásával.
Parragh arra is felhívta a figyelmet, hogy gyűjtik a kamarák a vállalkozók észrevételeit, amit aztán az MKIK összegezve, egységes kamarai álláspontként továbbítja a kormány részére. Azt is hozzátette, hogy a BKIK, bár az ország legnagyobb kamarája, de mégiscsak egyetlen területi kamara a huszonhárom közül, így a BKIK kata-módosításával kapcsolatos szakmai javaslatából csak abban az esetben lesz országos kamarai álláspont, ha az az MKIK-hoz beérkezik és összegzés után a javaslatot az elnökség többsége változtatások nélkül támogatja.
Parragh az után vádolta meg Nagy Eleket a vállalkozók megtévesztésével, hogy a BKIK elnöksége kedden lemondásra szólította fel az országos iparkamara elnökét. A BKIK szerint félretájékoztatta és megtévesztette a kormányt Parragh László. Azt írták, az elnök saját, folyamatosan változó ötleteit az MKIK álláspontjaként állította be, miközben ezzel súlyosan megsértette az MKIK alapszabályát is.
BKIK: Parragh megtévesztette a kormányt, mondjon le
A fővárosi iparkamara szerint a félretájékoztatásból adódóan okozott károkat az MKIK elnöke a vállalkozóknak, ezért kell távoznia.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Több szempontból is hasonló a három évvel ezelőtti durván száraz nyárhoz az idei kiindulóhelyzet.
Eltűnhet a Revolut egyik előnye, ha a cég számára kellemetlen módon értelmezik a nemrég elfogadott, Sulyok Tamás aláírására váró törvényt.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Rendkívül értékes lehet a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cég tulajdonában álló ingatlan.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.