Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A fővárosi iparkamara szerint a félretájékoztatásból adódóan okozott károkat az MKIK elnöke a vállalkozóknak, ezért kell távoznia.
A vállalkozók nagy része szerint a katázás kérdését rendezni kellett, azonban a katatörvény jelenleg elfogadott formájával nem sikerült széles rétegek számára megnyugtatóan megtenni – közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöksége. Az állásfoglalást a Blikk hozta nyilvánosságra.
A BKIK készített egy 5 ezer fős felmérést a kérdésben. Ebből kiderült, hogy a tagjaik szerint ez helyzet azért állhatott elő, mert Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke félretájékoztatta és megtévesztette a kormányt: saját, folyamatosan változó ötleteit az MKIK álláspontjaként állította be, miközben ezzel súlyosan megsértette az MKIK alapszabályát is – írták. A félretájékoztatásból adódóan a vállalkozóknak okozott károk miatt a BKIK elnöksége arra jutott, hogy Parragh Lászlónak le kellene mondania a tisztségéről.
Parragh a katáról: „Nekem a lelkiismeretem abszolút egyszerű és tiszta"
Valakinek ki kell fizetnie az egészségügy vagy az oktatás működését, ez a munkavállalók és a munkáltatók terhe - magyarázta Parragh László az állami tévében.
A közlemény szerint a BKIK elnöksége úgy határozott, hogy három nagy problémakör mentén – a lakosság számára szolgáltató mikrovállalkozások, a többségében cégek számára szolgáltató mikrovállalkozások és a mellékállásban vállalkozók helyzetére – dolgozzák ki a konkrét javaslatokat.
Példaként említik, hogy többségében a lakosság számára szolgáltató mikrovállalkozások esetében az Európai Unió illetékeseinél kezdeményezni szükséges az áfa alanyi mentesség határának 18 millió forintra emelését. Az új katában maradó vállalkozások számára az árbevétel egy meghatározott részéig lehetővé tennék üzleti ügyfelek kiszolgálását is, illetve bevezetnének egy választható havi 100 ezer forintos kata adómértéket is, amely a minimálbérnek megfelelő TB jogosultságot hozna létre.
A többségében cégek számára szolgáltató mikrovállalkozásoknak a katánál magasabb havi összegű egyszerűsített adóforma bevezetését, egy egyszerűsített adóformát javasolnának, de az EKHO számukra alkalmazható részbeni átalakítását is elképzelhetőnek tartják – írják a közleményben.
A BKIK szerint a mellékállásban vállalkozók számára az átalányadó jó megoldás, viszont érdemes megfontolni ezen adónem esetében az adminisztráció egyszerűsítését.
A végső javaslataikat széleskörű kamarai egyeztetést követően teszik majd meg – írták.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.