Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kilátogattunk a HVG Állásbörze első napjára, ahol az előadások és az állásdömping mellett izgalmas programok várják az érdeklődőket: van szerencsekerék, ingyenes stílustanácsadás – idén a férfiaknak is – és sok olyan szűrővizsgálat, amire eddig esetleg nem tudtunk időt fordítani.
Újra itt a HVG Állásbörze, ismét hibrid formában, vagyis a részt vevő több mint száz cég a személyes találkozás mellett online is várja az érdeklődőket, több mint ezer állásajánlattal. A börze hagyományos részét most új helyszínen, a Koltai Jenő Sportközpontban rendezik meg április 9–10-én, online pedig ezen az oldalon lehet csatlakozni az eseményekhez, ott egyébként még pénteken is vannak programok.
Első nap kilátogattunk a helyszínre, hogy megnézzük, milyen újdonságokat kínál idén a 36. Állásbörze, és kicsit beszélgettünk álláskeresőkkel is.
Az előző Állásbörzéhez képest idén férfi stílustanácsadással bővült a helyszíni álláskereső csomag, de ezen kívül van CV tanácsadás és fotózás, rapid interjúgyakorlat, és coaching is. A pályakezdők sincsenek magukra hagyva, ők az EuDiákok és a Zyntern szakértőitől kaphatnak tanácsokat arról, hogy lehet kapcsolatokat építeni és prezentációs készségeket fejleszteni – ők viszont csak szerdán vannak a helyszínen. Érdemes hamar érkezni és regisztrálni a programokra, mert gyorsan elfogynak a helyek.
Ha a sűrű programok között időnk engedi, mindenképpen érdemes ellátogatni az Egészségszigetre is: a Szent János Kórház szakértői ingyenes szűrésekkel és vizsgálatokkal várják az érkezőket – itt biztosan nem kell hónapokig várni az időpontra. Van EKG-vizsgálat és dietetikai, táplálkozási, mentális és életmód-tanácsadás is. Egy közeli pultnál a ThyroCare jóvoltából be lehet jelentkezni pajzsmirigygöb-szűrésre is.
Ha megéhezünk, mindenképp lessünk el az Élménykóstolás standhoz, ahol gyömbérshotot, kekszet, kézműves csokoládét és szörpöt is kóstolhatunk, hogy aztán újult erővel vágjunk neki az álláskeresésnek.
A sportosabbak kipróbálhatják, hogyan lehet telefont tölteni biciklizéssel az Alteo standjánál. A vállalatnál egyébként rengeteg meghirdetett pozíció közül lehet válogatni: vidéki településeken például karbantartókat, Budapesten mérnököt és projektmenedzsert is keresnek.
A szerencsekerekek szerelmesei számára van miből válogatni: a B+N Referencia Zrt., a Raiffeisen Bank, a Bethesda Gyermekkórház, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Getronics és a Beckhoff standjainál is pörgethetik a kereket a résztvevők apró ajándékokért.
Idén is rengeteg fiatal van, szóba elegyedünk néhány pályakezdővel. Egy pár egyik tagja huszonéves férfiként az IT-szektorban keresgél. Az őt kísérő nő nemsokára mentálhigiénia szakon végez, és látta, hogy kórházak is kint lesznek az Állásbörzén, ezért érkezett, de mindenképpen kipróbálja majd a karriertanácsadást is.
Egy csapat egyetemista rögtön lefékezett a bejáratnál a Ceva-Phylaxia állategészségügyi vállalatnál, ahonnan gumikacsát, malacos kulcstartót lehet hazavinni – nagy sikere van a pultnak, kisebb sor alakult ki. Amíg az egyetemisták várakoznak, megkérdezzük őket, hogy miért jöttek az Állásbörzére. Mindhárman másodévesek, gazdasági területen keresgélnek.
A mesterséges intelligencia az idei rendezvényen is hangsúlyos szerepet kap: a Robotvilág standnál lehet ismerkedni felszolgálórobotokkal, és a nagyon bátrak még egy robotkutyát is megsimogathatnak. Ha valakit bővebben is érdekelne a téma, akkor nem érdemes kihagyni Hajós István, a Bastion Group és Justice Cégcsoport ügyvezetőjének A robotok már köztünk vannak című előadását, ami 16:50-kor kezdődik. A Bastionnál egyébként inkább fővárosi pozíciókkal várják az álláskeresőket, lehet jelentkezni hozzájuk biztonsági projektmérnöknek, adminisztratív munkatársnak és asszisztensnek is.
A színpadon közben elindultak a programok: elsőként Andrejka Zoltán beszélt az állásinterjúk nehézségeiről. Szerinte egy állásinterjú nem az interjúszobában, hanem otthon kezdődik, nagyon fontos az alapos felkészülés. A szakember ehhez támpontokat is adott, a közönség segítségével gyűjtötte össze, hogy melyek azok a témák, amelyek mindenképp felmerülnek egy állásinterjún: ezek az értékteremtés, kudarc és a hobbik.
Más remek programok is lesznek később a színpadon: Fuller Bianka pszichológus, az ÉnTervező Önismereti Napló és Klub alapítója belső elakadásokról, halogatásról és motivációhiányról fog beszélni, de később lesz szó az úgynevezett versenyképes fizetés valódi jelentéséről is – ebben a Humán Centrum munkatársai segítenek eligazodni a helyszínre látogatóknak.
Csütörtökön sem maradnak előadások nélkül a résztvevők: lesz szó például mesterséges intelligenciáról és tartalomgyártásról Schumacher Vandával, de azt is megtudhatjuk, megéri-e mesterképzésre menni a MYSKILL Recruitment & Leadership tulajdonosától. Ez közel sem a teljes kínálat, érdemes még tovább böngészni az előadások között ezen az oldalon.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is elkerítettek a kíváncsiskodók elől.