Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozást kért a biztosítóktól, akik vállalták, hogy egy évre befagyasztják az árakat az új lakásbiztosításoknál.
Az Allianz, az Union és az Alfa biztosító is bejelentette csütörtökön, hogy a magánszemélyek új lakásbiztosításainak díjait nem emelik meg 2025. július 1. és 2026. június 30. között.
Az Allianz úgy fogalmazott a közleményében, hogy „meghallgatva a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérését, támogatva a hazai gazdaság élénkítését és a lakosság terheinek csökkentését, az Allianz Hungária Zrt. vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződések esetében a szerződések díjszintje – változatlan feltételek esetén – 2026. június 30-ig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet”.
Azt is hozzátették, az alulbiztosítottság elkerülése érdekében, a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározottak szerint követik az előző időszak inflációját – olvasható a közleményben. A feltételt a másik két biztosító is vállalta.
Nagy Márton kedden közölte, hogy pénzügyi szabályozásra készül a kormány középpontban a lakásbiztosításokkal. Akkor azt mondta, szeretnék, hogy a lakásbiztosításoknak a díjai ne emelkedjenek, ezért az év végi szinten fogják ezt rögzíteni. Ugyanakkor a biztosított összegnek emelkednie kell, hiszen minden otthonnak biztonságban kell lennie, el kell kerülni az alulbiztosítást. Csütörtökön Nagyváradon már azt mondta, „a kormány üzenetét a bankok, a telekommunikációs cégek és a biztosítók is megértették, és visszafogták az árréseiket”.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?