Alig három hónap alatt félmilliárdos osztalékot fialt Orbán Viktor unokaöccsének új bányacége

A tavaly októberben alapított Timolod Kft.-nek 710 millió forint „egyéb bevétele” volt az év végéig.

  • HVG HVG
Alig három hónap alatt félmilliárdos osztalékot fialt Orbán Viktor unokaöccsének új bányacége

Kevesebb mint három hónap működés után máris 500 millió forint osztalékot termelt Orbán Viktor unokaöccsének új bányacége – írja az Mfor.

Orbán Dávid, aki a miniszterelnök testvérének, Orbán Győzőnek a fia, 2024. október 11-én alapította a Timolod Kft.-t, amelynek a főtevékenysége kőfejtés, valamint gipsz és kréta bányászata. Az év végéig a cégnek mindössze egymillió forint nettó árbevétele keletkezett értékesítésből, ellenben az egyéb bevételek soron megjelent 710 millió forint, az adózott eredmény pedig 648,2 millió forint lett. Idén március 11-én Orbán Dávid alapítói határozatban döntött 500 millió forint osztalék kifizetéséről az eredménytartalék terhére.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az „egyéb bevétel” mit takar, a könyvelési gyakorlat szerint idetartozik a tárgyi vagy immateriális eszközök értékesítése, a kapott kártérítések, kötbérek és különféle támogatások. Az viszont bizonyos, hogy a félmilliárdos osztalék nem közvetlenül bányászati tevékenységből származik – magyarázza a portál.

Orbán Dávid már több családi cégben megjelent, idén januárban pedig nagyapja, a miniszterelnök apja, idősebb Orbán Győző neki ajándékozta a Gánt Kő Kft. negyedét.

Orbán Viktor unokaöccse beszállt a családi bányabizniszbe, elvitte a Gánt Kő negyedét

A tulajdonrészt ajándékba kapta nagyapjától, idősebb Orbán Győzőtől.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek