Amelyik cégekben a legjobban bízunk – Vodafone, Nokia, Béres, CIB Bank

Amikor több, hasonló árú és minőségű termék, szolgáltatás között kell felállítani a sorrendet, a fogyasztó szinte mindig azon termék, cég mellett teszi le a voksát, amelyiket már ismeri, és tudja róla, hogy megbízható, tartósan jó minőséget jelent, piaci tekintélyét nehéz kikezdeni. Vagyis jó a reputációja. A B&P Braun & Partners Magyarország egyes iparágakra készített felmérése szerint a legjobb reputációjú hazai telekommunikációs cég a Vodafone, az elektronika területén a komáromi Nokia, az egészséggazdaság szektorban a Béres, míg a bankok és biztosítók mezőnyében a CIB Bank vitte el a pálmát.

hvg.hu


Index: bezárt és pakol a Photo Hall

Nem nyitottak ki pénteken a Főfotó Kft. üzletláncot üzemeltető Photo Hall üzletei az Index információi szerint; az internetes hírportál úgy tudja, a hálózat minden egysége váratlanul arra kapott utasítást, hogy tartsák zárva üzletüket és kezdjenek összepakolni.

MTI

Az Ab megsemmisítette a különadó visszamenőleges hatályát

Az Alkotmánybíróság május 6-án hozott határozatában a hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló tör­vénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.

hvg.hu


Sokan érdeklődnek a mikrohitelek iránt

Nagy az érdeklődés az európai uniós források felhasználásával elindított mikrohitel és kombinált mikrohitel program iránt - hangzott el a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (SZRVA) alapításának 20. évfordulója alkalmából rendezett székesfehérvári sajtótájékoztatón.

MTI


Opten: továbbra is sok a felszámolási eljárás

"A fizetésképtelenségi eljárások számának csökkenése a végelszámolások számának elképesztő növekedésével párosul, tehát a válság még itt van, csak egyre kevesebben várják meg, hogy az adósságok alatt roppanjon össze a vállalkozásuk" - véli Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

MTI








Miről kell tájékoztatni az újdonsült kormánytisztviselőket?

A kormány 2010 júniusában döntött arról, hogy kormánytisztviselővé válnak a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény hatálya alá tartozó állami alkalmazottak. Az átalakulás folyamatos, ugyanakkor az érintett munkavállalók nagy része nem látja át, milyen változásokat is jelent ez számára, s sokan azzal sincsenek tisztában, hogy milyen tájékoztatást kell kapniuk az átalakulással kapcsolatban. Ennek nyomán összegyűjtöttük, mit kell tudnia egy munkavállalónak az átalakulással kapcsolatban

hvg.hu