Széchenyi-terv: új vissza nem térítendő támogatások január 14-től
Alig négy nap, és új vissza nem térítendő támogatásokat pályázhatnak a cégek a Széchenyi-terv keretében.
Alig négy nap, és új vissza nem térítendő támogatásokat pályázhatnak a cégek a Széchenyi-terv keretében.
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Bizottság adatai szerint az előző években adott adókedvezmények és állami támogatások aránytalansága miatt a külföldieknél jóval nagyobb adóteher hárult a hazai vállalatokra - írja a Magyar Nemzet.
Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője a Magyar Nemzetnek azt mondta, szinte kizárt, hogy január végéig döntés szülessen a magánnyugdíjpénztárakat érintő beadványokkal kapcsolatban.
A Népszabadság szerint a társaságok adózásában bekövetkezett változások sem adtak okot arra, hogy jelentős számú vállalkozás lépjen ki az evából.
Az eddigieknél derűlátóbb kilátásokat vázolt az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatban Ben Bernanke, az amerikai Fed elnöke, akit az amerikai szenátus banki bizottsága hallgatott meg pénteken.
Több településen új adónemet vezetnek be, vagy emelik az adótételeket. A helyi adókról szóló törvény idegenforgalmi adót érintő változásai miatt akad olyan fővárosi kerület, ahol jóval több kerülhet a kasszába, míg máshol veszteséget könyvelhetnek el.
Jövő héttől minden előadás előtt felolvassák a közönségnek azt az önkormányzatnak írt és 107 dolgozó kézjegyével ellátott levelet, melyben kérik az elmaradt pénz átutalását.
A munkanélküliek kötelesek lesznek a munkaügyi szervezet által felkínált munkát elfogadni, azokat is, melyek végzettségüknek nem megfelelőek.
Hamarosan távozik a magyarországi Tesco vezérigazgatója és Angliában beszerzési igazgatóként folytatja munkáját - írja a Magyar Nemzet.
Januártól a nők 40 év jogosultsági idővel is nyugdíjba vonulhatnak, ráadásul már jóval azelőtt kérhetik szolgálati idejük megállapítását. A múlt év végéig csak a nyugdíjkorhatár elérése előtt tíz évvel kérhették ugyanezt. Valamennyi nyugdíjas munkavállalónak kedvező az az új szabály, miszerint akár évente kérhetnek nyugdíjemelést. Lehetőségek, feltételek 2011-ben.
A 2010-es értékesítés 13 százalékkal haladja meg a 2009 évit.
Várhatóan nem dönt még ebben a félévben az unió munkaidő-irányelvének a módosításáról az Európai Parlament (EP) és az Európai Tanács (ET), bár a kérdés nagyban befolyásolná a magyar elnökség egyik prioritását, a munkahelyteremtést.
A családi adókedvezmény érvényesítése közel hatszázezer szülőt érint Magyarországon. Ami közös: mindenkinek nyilatkoznia kell. De vannak olyan részletek, amelyek nem mindenkit érintenek, viszont érdemes tisztában lenni velük, például, ha egyetemista gyerek van egy családban, a szülők elváltak, netán élettársak.
A Colas Építő Zrt. által vezetett konzorcium több mint 100 millió forinttal tartozik csongrádi cégeknek - írja a Délmagyarország.
Egy nemzetközi cégminősítő elemzése szerint százból hat cég ment csődbe a tavalyi év során – írja a Napi Gazdaság.
A gazdasági helyzet továbbra sem vette el a cégalapítási kedvet, a vállalkozások száma Magyarországon folyamatosan...
Január elsejével szerb kormány az eddigi 17,27 dinárról 26 dinárra emelte a cigarettára kirótt állami fogyasztási...
Mikor kell és mikor lehet megúszni, hogy áfát fizessen az evás az ingatlan után?
Egy még tavaly kihirdetett törvény értelmében visszaállítják, hogy az egészségkárosodott személy elmehet rokkantnyugdíjba a nyugdíjkorhatár előtt tíz évvel akkor is, ha rehabilitálhatónak minősítette őt a rehabilitációs szakértői szerv. A rendelkezés átmeneti jellegű, 2011 végéig szól.
Utoljára 2011-ben lehet Start Plusz kártyát igényelni. Ezután csak részmunkaidős foglalkoztatásra, a két év helyett viszont 36 hónapos időtartamra lehet igényelni a munkáltatói költségek csökkentését. Ezzel a részmunkaidős állások növelése a cél.