Visszajár a befizetett vagyonadó
 

Visszajár a befizetett vagyonadó

A péntek 13-án kihirdetett adótörvénycsomag hatályon kívül helyezte a vagyonadó törvény megmaradt részét. Vagyis a nagy értékű (pontosabban nagy teljesítményű) gépkocsikra, a vízi- és légi járművekre vonatkozó szabályozást. A törvényváltozás nem visszamenőleges hatályú.

hvg.hu hvg.hu


Folytatódik az építőipar agóniája
 

Folytatódik az építőipar agóniája

Soha nem látott magasságba szökött a havi felszámolások száma az építőiparban júliusban. Az év eddig eltelt részében – némi statisztikainak nevezhető hullámzástól eltekintve – masszívan romlott az ágazat állapota, Július azonban túltett a kiugróan pusztítónak tartott júniuson is. Az ágazat hígulása némiképp lassult, ám még így is jelentősen meghaladja a nemzetgazdaság egészében tapasztalható jövés-menést.

hvg.hu hvg.hu

Egyre több cégvezető adja be a törülközőt
 

Egyre több cégvezető adja be a törülközőt

Több mint 13 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi vállalkozások ellen indított felszámolási eljárások száma az első félévben, de többen kérték végelszámolást a cégükre – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adatbázisából.

hvg.hu hvg.hu



Magyarország támogatja a nyugdíjreform felülvizsgálatát
 

Magyarország támogatja a nyugdíjreform felülvizsgálatát

Magyarország csatlakozott ahhoz a kilenc uniós ország részvételével indított lengyel kezdeményezéshez, amelyben az Európai Tanács elnökéhez és az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi ügyekért felelős biztosához fordult annak érdekében, hogy a korábban nyugdíjreformot végrehajtó tagállamok reformmal kapcsolatos költségeit az elszámolásokban vegye figyelembe az EU - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

MTI MTI

Miért éri meg családos dolgozót foglalkoztatni?
 

Miért éri meg családos dolgozót foglalkoztatni?

Kevés a családbarát munkahely hazánkban, és ennek hátterében az alternatív foglalkoztatási formákkal és a családos emberekkel szembeni rossz beidegződések állnak. A munkaközpontú társadalom és a munkahelyeken uralkodó trendek sem kedveznek a családosoknak. Szakemberek szerint csapatépítők helyett inkább "családépítő" programokra lenne szükség.

unknown unknown








Szeptember közepétől más lesz a közbeszerzés
 

Szeptember közepétől más lesz a közbeszerzés

Csak a Közbeszerzések Tanácsa újjáalakításával kapcsolatos szabályok lépnek hatályba augusztus 20-án a közbeszerzési törvény Magyar Közlönyben kihirdetett legutóbbi módosításából, a legtöbb új szabályt csak szeptember 15-től kell alkalmazni.

MTI MTI

A húsipari kkv-k 5-7 százalékkal növelnék belföldi részesedésüket
 

A húsipari kkv-k 5-7 százalékkal növelnék belföldi részesedésüket

A következő másfél-két évben a jelenlegi 25 százalékról mintegy 5-7 százalékkal kívánja növelni részesedését a belföldi piacon a több mint 30 kis- és közepes méretű magyar húsipari vállalkozást képviselő, Vállalkozó Húsiparosok és Húskereskedők Szövetsége (Húscéh) - mondta az MTI-nek Babati Zoltán, a Húscéh elnöke.

MTI MTI