Fónagy: a kkv-kat hozza helyzetbe a közbeszerzési törvény módosítása

Helyzetbe hozza a magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv-kat) a közbeszerzési törvény módosítása, amelynek ezen kívül fontos célja a közbeszerzések jogi útvesztőinek felszámolása, valamint az, hogy megálljt parancsoljanak a "közpénzek ellopásának" − mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára kedden az Országgyűlésben.


Menekülnek a befektetők Magyarországról

A rugalmatlan cégeljárás, a sajátos APEH-módszerek, a befektetőbarát egyezmények hiánya és az úgynevezett „multiellenes” hangulat azok a magyar sajátosságok, amelyek miatt egymás után hagyják el az országot a nálunk tevékenykedő külföldi vállalatok, és amiért jóformán labdába sem rúghatunk még Románia mellett sem, ami a versenyképességünket illeti. Néhány könnyen megvalósítható, befektetőbarát intézkedés és szabálymódosítás nemcsak a tőkét vonzaná Magyarországra, de azt is megakadályozná, hogy a cégek adózatlanul vigyék ki a jövedelmüket az országból.



Cél az Európában mindenhonnan elérhető cégregiszter

Az Európai Cégregiszterek Fóruma egy hónappal ezelőtt, június 13. és 15. között tartotta éves konferenciáját Budapesten. A hírre nem sokan kapják fel a fejüket, pedig az európai üzleti élet intenzitásának növekedése miatt egyre nagyobb igény mutatkozott a hatóságok közötti nemzetközi együttműködésre. A rendezvényen erről esett szó.


Az APEH válaszol: eva, szja, tőzsde

Eva mellett fizetett szja-t vissza lehet igényelni? Mi a teendője a nyugdíj mellett tőzsdéző adózónak? Rokkantnyugdíjas családtag milyen feltételekkel dolgozhat betéti társaságban? Az olvasók kérdéseire az APEH munkatársai válaszolnak.



Új törvény az egyszerűsített foglalkoztatásról

A munkaadók által korábban kifogásolt naponkénti elektronikus bejelentési kötelezettség nem változik, viszont a munkavállalóknak és a munkaadóknak is több ponton előnyösebb az új, egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény, amelyet hétfőn fogadott el az Országgyűlés.


Romániában kutat a Mol

A 2009 decemberében aláírt tanulmányozási és együttpályázási megállapodást követően a Mol és az Expert Petroleum (MOL...



Végkielégítés és különadó – hogyan kell számolni?

Különadómentes a havi egymillió forint alatti jövedelmek alapján fizetett végkielégítés, amennyiben nem haladja meg a 4 hónapot. Az erről szóló törvényjavaslatot pénteken terjesztették be. De kiknek kell 98 százalékos különadót fizetnie és mekkora összegtől?


Kutatják a kkv-kban rejlő lehetőségeket

A magyar és román határ mentén kkv-kutatás zajlik, melynek célja a térség vállalkozásai innovációs, együttműködési képességeinek, valamint nemzetköziesedésének vizsgálata. Az eredmények a régió gazdaság- és vállalkozásfejlesztési politikáit is befolyásolhatják.




Ötvenezer céget töröltek a válság alatt

A gazdasági válság kezdete óta eltelt két esztendő alatt a létező 600 ezer cég közül csaknem ötvenezret töröltek, azaz a vállalkozásoknak 8,24 százalékát – derül ki a feketelista.hu portál összesített adataiból. A kimutatás egyben azt is jelzi, hogy egyes térségeket az átlagnál is nagyobb mértékben sújtott a krízis. Elsősorban azokat a megyéket, amelyek korábban is a gazdaságilag elmaradottak közé tartoztak.




Egykulcsos adó: játék a számokkal

Az egykulcsos adó bevezetését ugyan már tényként kezelhetjük, de a bevezetése időpontja körül van némi kavarodás. A kormányzat a 2011-es dátumot jelölte meg, de ezt követően még számolni kell a rendszer megvalósítására szánt átmeneti, két éves időszakkal is. Mindeközben van olyan közvéleménykutatás, amely a 2012-es beveztésre kérdez rá, közel 50 százalékos támogatottságot jelezve.


Megszűnik a cég, ha két év után nem fizeti vissza saját tőkéjét

Magyarországon nagyságrendileg több százra tehető azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek a globális gazdasági válság következtében tartós tőkevesztéssel küzdenek. Rájuk a Fővárosi Ítélőtábla nemrég született, precedens értékű ítélete értelmében megszűnés, vagy kényszerű átalakulás várhat, ha az arra előírt három hónapos határidőn belül nem rendezik saját helyzetüket.