Jobban keresne, de nem kerülne többe a közjegyző?

Fenntartási nehézségeik miatt bezárás fenyegeti a közjegyzői irodákat. Ennek okaként a közjegyzői díjak tízéves stagnálását és az egy főre jutó ügyszámok alacsony értékét jelölte meg a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK). A megoldást jelentő törvényjavaslatról immáron több hónapja egyeztetnek az Igazságügyi Minisztériummal.



Szocialista elképzelések az adómódosításokra

Módosító indítványt készít az MSZP-frakció, hogy megváltoztassa a cégautó megadóztatásának Pénzügyminisztérium (PM) által javasolt tervét - tudta meg az MTI szocialista forrásból. E ponton kívül a csupán négy-öt, a PM által javasolt tételét vizsgálják a szocialisták a 2009-es adócsomagnak.



Csak a halálra kapjuk fel a fejünket?

A munkáltatónak kötelessége biztosítani a munkavállalók biztonságát és egészségét, 2002 óta a kockázatértékelést is meg kell szerveznie. A foglalkoztatók azonban sok esetben tartalmatlan elemzéseket készítenek, a 10 fő alatti vállalkozások pedig külön erre a célra nem tudnak munkavédelmi szakembert alkalmazni. Halálos munkahelyi balestek: sok vagy kevés?


Amit a törzsvásárlói programokról és a hűségkártyákról tudni kell

A vásárló érdeke, hogy minél olcsóbban vegyen, az eladóé pedig, hogy minél nagyobb legyen a profit. E két, látszólag ellentétes irány metszéspontjában állnak a törzsvásárlói programok és a hűségkártyák. Általuk kölcsönösen teljesülnek az igények, anélkül, hogy csorbulnának az érdekek.


Ki fizet, ha hibázik a könyvelő?

Nem vitás, hogy a jó könyvelő pontos, szakmailag felkészült, tapasztalt és rugalmas. De kit terhel a felelősség, ha mulaszt? Tippek a könyvelő kiválasztásához.


Támogatás vállalkozóknak a japán piacra jutáshoz

Az EU Gateway programja június óta szakmai tanácsadással segíti azokat az európai vállalatokat, amelyek a japán, illetve dél-koreai piac felé szeretnének nyitni és lehetőséget kínál a célpiacokon egyhetes üzleti eseményeken való részvételre - hívja fel a figyelmet a Deloitte.




Holnap jár le a klaszteres pályázat beadási határideje

Az augusztus végén történt módosításnak köszönhetően végül egy hónappal tovább, szeptember 30-ig lehet jelentkezni a klaszteres pályázatra a Dél-Alföldön. A Dél-Alföldi Operatív Program keretösszege 590 millió forint, 10-40 milliós egységenként pályázható, de akár 80 százalékos is lehet a támogatás aránya. Egy héttel a határidő lejárta előtt 5 pályázat volt érkeztetve, összesen 87 milliós forrásigénnyel.




Halmozzák a kölcsöntartozásokat a vállalkozások

Kölcsönt kölcsönre halmoznak a cégek: máig mintegy 25 milliárd forint ingóságot, illetve vagyont terhelő jelzáloggal biztosított követelés szerepel a Magyar Országos Közjegyzői Kamara zálogjogi nyilvántartásában. Ez mintegy százezer kölcsönszerződést, összesen több mint 80 milliárd forint ügyleti értéket takar - írta a hétfői Világgazdaság.


Teljeskörű telefonos és e-mail-ellenőrzés a Molnál?

A Mol biztonságvédelmi kérdésekben nem ad és nem adhat a sajtónak kommentárt; az olajipari cég ezt annak kapcsán közölte szombaton, hogy egy internetes lap értesülése szerint a Mol dolgozóinak "teljes körű telefon- és e-mail-ellenőrzése" is szóba került az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának zárt ülésén, amelyen az UD Zrt. tevékenysége volt napirenden.



A szölősgazdák nyakán maradhat a termés

Sok szőlősgazdának a nyakán maradhat a termése az idén. Az ágazat irányítói gyanítják, hogy a leggyengébb minőségű, olcsó olasz borokat jelöletlenül keverik a címke szerint magyar terméket tartalmazó palackokba.


A világ legjobb márkái 2008-ban

Az Interbrand 1974 óta minden évben közzéteszi a világszerte ismert márkák első száz helyezettjének listáját. Az Egyesült Államokban végbemenő hitelpiaci válság a listában is tükröződik, nem csupán azáltal, hogy nagy márkák több helyet is zuhannak a tavalyi évhez képest, de azzal is, hogy a fejlődő piacokról származók egyre előnyösebb pozícióba kerülnek.