Eladhatják a maradék állami földek egy részét
Nyílt árveréseken vernek dobra ismét néhány százezer hektár termőföldet, de addig még a földforgalmi törvény módosításáról is szavaznak a parlamentben.
Nyílt árveréseken vernek dobra ismét néhány százezer hektár termőföldet, de addig még a földforgalmi törvény módosításáról is szavaznak a parlamentben.
hvg.hu
A megállapodás közelében voltak már a felek, amikor a miniszterelnök bejelentette: nem lesz járulékcsökkentés.
hvg.hu
Már a rendőrség is tesztelte a metALCOM találmányát, a TrafiBoxot.
HVG
Emmanuel Macron francia elnök amerikai látogatása során Elon Musk amerikai üzletemberrel, a Twitter új tulajdonosával tárgyalt a közösségimédia-platform működési alapelveiről és a felhasználók biztonságáról – közölte a francia államfő Twitter-oldalán.
MTI
Magáncsődöt jelentett Alex Jones, az InfoWars konteóoldal üzemeltetője, akit a bíróság összeesküvés-elméletei miatt csaknem másfél milliárd dollár kártérítés kifizetésére kötelezett.
MTI
A Mol a tervei szerint elérhetővé teszi az összes szolgáltatását a lengyel ügyfelek számára, amelynek fontos eleme a Fresh Corner kávézó-hálózat is.
hvg.hu
A versenyhivatal súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a termékcsalád a koronavírus-járvány idején került piacra
hvg.hu
Azt is elmagyarázzák, mit jelent a súlyozási kulcs vagy a fogyasztási jelleggörbe.
hvg.hu
A jövő héten sem szállít üzemanyagot egyes független kutaknak a Mol, az érintettek már megkapták az erről szóló üzenetet.
hvg.hu
A szolgáltatás nyújtását vállaló üzletekben a bankkártyával vásárló ügyfelek élhetnek a lehetőséggel.
MTI
Az energiapiaci szakértő szerint nem csupán a Mol számára ellátandó kutak száma növekedett, de a nyomott árak miatt az ország üzemanyag-fogyasztásának mennyisége is több mint 20 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest. Ezért a benzinárstop fenntarthatatlan.
hvg.hu
A gyanúsítottak kilenc sértettől csaltak ki pénzt.
MTI
Az Arthur Bergmann Alapkezelő megszerzése azt jelzi, hogy a közösségi bank nyit a prémium ügyfelek felé.
HVG
Összefügg a vagyonosodással a jogi tudatosság növekedése: a magyar közjegyzők tapasztalatai szerint napjainkban már nagyon másképp gondolkozunk egy végrendeletről, egy házassági vagy élettársi vagyonjogi szerződésről, mint a rendszerváltás idején. Harminc éve még nem sokaknak volt több tulajdona egy lakásnál, kocsinál, esetleg egy nyaralónál, ez azóta sokat változott a középosztály megerősödésével, a vállalkozások megjelenésével. Egyre többen tudatosan, előre gondolkodva rendezik el vagyonuk sorsát, amire jó példa a családi vagyontervezés és a bizalmi vagyonkezelés terjedése.
MOKK
Kiugró növekedés, az árak stabilizálódása és árcsökkenés is jellemezte a magyar boltokban a novembert – azt a hónapot, amikor újabb két termékkörre terjesztette ki a kormány az árstopot, mihelyst szembesült azzal, hogy éves szinten 40 százalékra nőtt az élelmiszer-infláció.
A kutak közül már 79 van a cégcsoport birtokában, a maradék 64-et 2024 közepéig fokozatosan veszik majd birtokba.
hvg.hu
Rosszabbkor nem is jöhetett volna - mondták Kínában működő brit cégek vezetői a BBC tudósítójának. Az Apple már korábban kénytelen volt figyelmeztetni vásárlóit , hogy kevesebb iPhone érkezik a globális piacra, mert kínai üzemeiben akadozik a termelés a zéró Covid tolerancia politikája miatt.
Lengyel Miklós
Az elszállt infláció és a kata kicsinálása mind hozzájárulnak a dráguláshoz.
hvg.hu
A cégközlönyben és a társaság honlapján még a volt főpolgármestert tüntetik fel a tisztség betöltőjeként, de Tarlós István az ATV-nek azt mondta, családi okok miatt december végi hatállyal lemondott.
hvg360