Divatmagazinban pózol a Saul fia főszereplője
Röhrig Géza egészen új szerepben.
A darabot jövő áprilisban, virágvasárnap fogják bemutatni az Arénában.
Az elnökválasztási kampányban számos sztár állt be Hillary Clinton mellé, a voksolás után sem tartották magukban, mit gondolnak Trump elnökségéről.
Az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettje, Bob Dylan a decemberi díjátadón nem ad interjút Stockholmban – jelentette kedden a svéd TT hírügynökség. Ezt a munkatársai is megerősítették. Még az sem száz százalék, hogy elutazik a svéd fővárosba.
Részegen vezetett és egy járdaszigetnek ütközött vasárnapra virradó hajnalban Gesztesi Károly – közölte a Bors. A rendőrök a lap szerint bevitték a színészt, kétszer is vért vettek tőle.
Egy tizennyolcadik századi szobor látta kárát annak, hogy egy brazil turista szelfizni akart az egyik lisszaboni múzeumban.
Borral búcsúztak a színésztől a kerékpárosboltban, ahová többször is beugrott, míg a Szárnyas fejvadász második részét forgatta Magyarországon.
Alig félóra alatt elkeltek a jegyek Sting november 12-i koncertjére a párizsi Bataclan koncertteremben – jelentették be kedden a szervezők.
A fővárosi Madách Színházban köszöntötték fel kedden a 80. születésnapját ünneplő Csűrös Karolát. A színművészt számtalan színpadi szerepe, filmjei, tévéfilmjei, szinkronszínészi munkája mellett legtöbben talán a Szomszédok című tévésorozatból ismerik, ahol Etust alakította. Kedden Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója, a Szomszédok Vágási Ferije is felköszöntötte Csűrös Karolát.
Plusz tizennyolcas, sokkoló klippel állt elő az amerikai rocksztár.
Madonna, Beyoncé és Lady Gaga Hillary-párti, Mike Tyson és Hulk Hogan pedig Trump mellett áll. Sztárok a kampányban. Nézzük a listát!
A NER kulturális projektjei jellemzően úgy sülnek el, hogy a végén már azt gondoljuk, jobb lett volna, ha csak egyszerűen ellopják a pénzt, és nem csinálnak semmit cserébe. Az M1 Itthon vagy! című turisztikai sorozata sem probléma nélküli, de egy levél Colonix béltisztító drazsé helyrehozza.
Az énekesnő vagyonát 92 millió fontra becsülik, ezzel Adele a tavalyi győztest, a One Directiont taszította le a Nagy-Britannia 30 év alatti sztárjait összegző lista trónjáról. Ezzel azonban csak a szigetországban vezető, hiszen a világban Taylor Swift számít a leggazdagabbnak a fiatal popcsillagok között.
Eleinte csak egy túlbuzgó rajongó akciójának tűnt, aztán egyre több helyen erősítették meg, hogy tényleg ez lehet a 7. évad sztorija.
A film J. R. R. Tolkien ifjúságát és későbbi feleségéhez fűződő szerelmét dolgozná fel.
Két indiai kaszkadőr életét vesztette, miután beugrottak egy víztározóba.
Sikerült megállapodnia Brad Pittnek és Angelina Jolie-nak, Pitt egyelőre csak felügyelettel láthatja a gyerekeit.
Nem csak pályafutása elmúlt tíz évének, hanem teljes dalszerző-énekesi munkásságának egyik legmegkapóbb lemezét jelentette meg a 82 éves kanadai művész. Pályaképbe oltott lemezkritikánk.
A Miss Universe döntőjének gyártása 150 millióba került volna, ezt sokallta a megrendelő csatorna.