Lesz folytatása az Egy rém rendes családnak is
Az új széria a hírek szerint Bud Bundyra koncentrálna, de az összes ismert színész visszatérhet a folytatásra.
Az új széria a hírek szerint Bud Bundyra koncentrálna, de az összes ismert színész visszatérhet a folytatásra.
„Cukortükör, nevess magadra/vagy, ha mégse, akkor magadra vess!” - új klippel jelentkezett Sziámi és zenekara.
Az ikonikus brit miniszterelnökről már sok film készült, de a jövőre érkező Darkest Hour minden eddiginél jobbnak ígérkezik.
Carrie Mathison és Dar Adal ismét egymásnak feszül, de feltűnik Peter Quinn is.
Hosszú és bevallottan érzelmes közleményben emlékezett meg alma matere az elhunyt Kossuth-díjas művészről.
A klinikai pszichológia azt írja a gyász feldolgozásáról, hogy az elutasítással kezdődik, azzal a nemhiszemellel, amit én is ki tudtam nyögni először, amikor vasárnap este beérve a Zeneakadémiára, értesültem róla: meghalt Kocsis Zoltán. 64 éves volt. Annyi, mint Bartók. Tóth Endre zenetörténész, szerkesztő, kritikus visszaemlékezése.
Magyarországon a politika már távolról sem fedi a közügyeket, mert a politikusok csak azzal foglalkoznak, hogy a hatalmat miként lehet megszerezni, átváltani pénzre, majd a pénzt újra hatalomra, és így tovább - állítja Réz András. Az új könyvvel jelentkező esztéta szerint ma a digitális, második kádárizmusban élünk, ahol még a nagy közpénz-eltulajdonítási projektek is történelmi neveket kaptak. Interjú.
A pályatárs a Facebookon méltatta a 64 éves korában elhunyt karmestert.
Idióta, elkényeztetett, gazdag család, de egyszerűen imádtuk őket. A Bluth famíliát bemutató széria hihetetlen tempója és felejthetetlen karakterei miatt messze az évezred eddigi legjobb komédiája. Az 1080p Top 20 dobogójának legalsó fokára az Arrested Development, vagyis Az ítélet: család került.
Hatvannégy éves korában elhunyt Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karmester.
Bohemian Rhapsody lesz a Queen együttes néhai frontemberéről szóló életrajzi film címe.
Eva Mendes egyik gyerekével tért be egy budai pékségbe, ahol be is vásárolt.
A Harry Potter-mellékletből hét darab készült összesen.
Az eljövendő napok 2016 egyik legjobb filmje, Isabelle Huppert-nek pedig a főszerep felér egy politikai állásfoglalással. Mia Hansen-Løve-vel, a rendezővel beszélgettünk.
Emir Kusturica azt mondta a Kremlben, szerinte Putyin egyensúlyt vitt a világpolitikába.
Az angol közszolgálati média többek közt a tavaly elhunyt popsztár utolsó öt évét dolgozza fel különleges dokumentumfilmmel.
Budapesti dizájnerdrog-függők, idősekről gondoskodó szociorobotok, országhatárokon felhúzott falak és akaratuk ellenére kiházasított nők – ez csak négy téma, amivel a jövő héten induló Verzió Filmfesztivál foglalkozik. Összesen nyolc dokumentumfilmet ajánlunk most a fesztivál gazdag programkínálatából.
Ahogy egyre sokrétűbbé válik az apák szerepe a családban, úgy lesz egyre érdekesebb, amit a férfiak a gyereknevelésről, a családi életről leszűrnek. McMenemy Márk könyvében tíz híres apa - köztük Dragomán György, Erdei Zsolt, Nánási Pál, Szabó Győző, Zsidai Roy - vall örömeiről, félelmeiről és egészen titkos családi szertartásairól.
Mit vegyünk fel egy-egy előadásra? Vannak, akik elnézik a lazaságot, de egyes színházak még mindig megkövetelik az eleganciát.