Két sallert adott a médiatanács a Class FM-nek, egyet a Sláger FM-nek
Hibás korhatár-besorolása miatt a médiatanács kétszer egymillió forintra bírságolta a Class FM, 150 ezer forintra a Sláger FM szolgáltatóját – közölték csütörtökön.
MTI

Málnaszörppel, fröccsel és rengeteg jó filmmel készül a Szánsájn 2016 fesztivál
A Cirko-Gejzír mozi filmfesztiválját június 23. és július 20. között rendezik meg. 84 filmet lehet majd elcsípni az utóbbi évek terméséből – többek közt magyar sikereket, fesztiválnyertes finomságokat és remek dokumentumfilmeket.
hvg.hu

Egy igazi hős
A legjobb magyar rock and roll önéletrajz, egyben egy különös kordokumentum – megjelent a tragikus sorsú gitáros-filozófus, Dönci sokáig kallódó kötete.
Németh Róbert

Nem történt ilyen az euróval 16 éve
Csökkent tavaly az euró szerepe a világ pénzügyi rendszerében, elsősorban az euró tartalékdevizaként, devizakötvény-kibocsátások denominációjaként és a nemzetközi hitelezésben játszott szerepében – közölte szerdán az Európai Központi Bank (EKB).
MTI

Magyarok csinálták az első fénymásolóval készült narratív filmet
Kőszegi Tamás különleges, fénymásolóval készült kisfilmje, a The Copyist képviseli hazánkat idén a 22. Palm Springs International Shortfesten, a világ egyik legnívósabb rövidfilmes fesztiválján.
hvg.hu

Itt vannak az első képek az újrainduló Szívek szállodájából
Legutóbb a Netflixen újjáéledő sorozat Sookie-ja, Melissa McCarthy tűnt fel egy képen, de szinte minden visszatérő szereplőről láthattuk már képeket.
hvg.hu

Chemical Brothers és Editors is lesz idén a Szigeten
Szinte teljessé vált a fellépők névsora az idei fesztiválon. Jön még többek között a Tinie Tempah, Laidback Luke, a BØRNS és a Boy is a Szigetre.
hvg.hu

„Ebben az országban nem számítanak a tények” – interjú Alföldi Róberttel
Visszatér a Nemzeti Színházba annak ünnepelt korábbi igazgatója. Alföldi Róbert úgy véli, Magyarországon a viszonyok a Kádár-kort idézik. Megpályázza-e még egyszer a Nemzeti igazgatói posztját? Mi a különbség Szöul és Magyarország között? Miért könnyű a populistáknak? Interjú.
Friedenthal Zoltán: Elfogadhatatlan buta lózungokkal elfedni a silányságot
Több mint kilenc éve Pintér Béla független társulatában játszik, most egy Broadwayt is megjárt sikerdarabban láthatjuk. Friedenthal Zoltánnal beszélgettünk a kettéosztott színészvilágról, rászabott és hosszasan igazított szerepekről, és arról, miért éri meg egy fenékkel két lovat megülni.
Szakszon Réka

Hosszú idő után mutatkozott együtt Robert De Niro és Joe Pesci
Egy díjátadó gálán állt újra közös színpadra a két színészlegenda, akik a belengetett közös Scorsese-projektről is beszéltek.
hvg.hu

Megdőlt egy nyolcéves rekord vasárnap a pesti bulinegyedben
A változékony kora nyári időjárás ellenére minden korábbinál többen vettek részt a Judafest Utcafesztiválon a Kazinczy utcában.
hvg.hu

Szereplőket keresnek a VAN rendezőjének új filmjébe
Reisz Gábor első nagyjátékfilmje, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmje volt.
hvg.hu

Megtalálták és múzeumba vitték az 1967-es auschwitzi ásatásról eltűnt tárgyakat
A gázkamrák áldozataihoz tartozó személyes tárgyak kerültek vissza az auschwitzi náci német haláltábor helyén létesített múzeumba, összesen több mint 16 ezer darab. Az 1967-ben végzett régészeti munkák alkalmával kerültek elő a tárgyak, majd elkallódtak.
hvg.hu
1

-
hvg.hu
-
MTI
Állandó helyszínen táborozna le az EFOTT
A minden évben máshol megtartott EFOTT-ot mostantól mindig Velencén tartanák.
MTI

Tarantino örömlányokat keresett a Facebookon, rászálltak a feministák
Igaz, ennél eggyel konkrétabban fogalmazott az a casting-felhívás, amit egy Tarantino nevével eladott projekthez tettek közzé.
hvg.hu
