Megint nagy dobásra készülnek Fischer Ivánék
Öt régióban 500 hátrányos helyzetű fiatalt táncoltatott meg a Budapesti Fesztiválzenekar. Hamarosan a Hősök terén láthatjuk őket.
Öt régióban 500 hátrányos helyzetű fiatalt táncoltatott meg a Budapesti Fesztiválzenekar. Hamarosan a Hősök terén láthatjuk őket.
A Harry Potterrel híressé vált színésznő szóvivője állítja, nem adóelkerülés miatt, hanem biztonsági okokból alapított offshore céget.
Egy kutatás szerint a japán huszonévesek hatvan százalékának sikerült csak helyesen megoldania a példát. És még a Google számológépe sem segített rajtuk.
90 éves korában elhunyt Gene Gutowski lengyel-amerikai filmproducer, holokauszttúlélő, aki Roman Polanski három filmjének volt producere az 1960-as években, majd később A zongorista című Oscar-díjas alkotását is együtt készítették.
A Széchenyi-díjas irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő, műkritikus életének 86. évében hunyt el.
Zsűritagként borozgat Cannes-ban Kirsten Dunsttal és Mads Mikkelsennel a magyar rendező.
Szombaton is felcsendül Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) és a Pioneer című dala a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Tizenegy új számot kommentált végig a Keret bloggal közös videónkban a frontember Henri Gonzo és a szaxofonos Jambrik Gergely. A Razzle Dazzle a nyolcfős zenekar második nagylemeze, a „több konnektorral működő hangszeres” albumbemutató pedig május 13-án lesz az A38 Hajón. Lemezpremier.
Több mint 22 ezer magyar kulcsot használt fel szentendrei installációjához a világhírű japán művész, Chiharu Shiota. A csaknem 300 kilométernyi piros fonalra felfűzött több mázsányi kulcsot hónapokig gyűjtötték. A művész szerint a kulcsokhoz kapcsolódó történetek a fontosak – hangzott el a keddi RTL Híradóban.
A szebb napokat látott Kevin Smith új filmje, a Yoga Hosers a rémes amcsi vígjátékok és a gagyi horrorfilmek keveréke. Várjuk.
Vadonatúj, reality elemekkel színesített tehetségkutató indul ősszel a TV2-n. A Star Academy mától várja az énekelni tudó tehetségek jelentkezését.
A britek és a franciák többsége szerint országuknak nem kellene részt vennie az Eurovíziós dalversenyen – derül ki egy friss felmérésből. És ön szerint a magyaroknak érdemes versenyezni? Szavazzon!
Persze nem igazából, csak egy jelenetet adtak elő Jimmy Kimmel műsorában a május végén a magyar mozikban is debütáló Rendes fickókból.
„A szakképzésben tanul a magyar fiatalok két harmada. Ha elveszik a tanítványaink jövőjét, az ország jövőjét is elveszik. Ez nem praktikus. Nem szakszerű. Nem gazdaságos. Nem igazságos. És nem emberséges” – írja egy szakközépiskolai tanár.
Randevú a barlangi medve koponyájával, bolygófestés, földrengésjelző műszerek, távcsövek – a Föld belsejétől a világűrig járhatják be képzeletben a minket körülvevő világot, akik május 13-án, pénteken délelőtt tíz órától ellátogatnak a Magyar Tudományos Akadémiára.
A magyar versenyző ma este negyedikként lép színpadra. Freddie Pioneer című dalát a fogadóoldalak a közepesen esélyes kategóriába „árazták be”. Ahhoz, hogy bejusson a szombati döntőbe, ma nyolc versenytársánál kell jobbnak lennie.
Miközben a brit oktatási miniszter is beégett egy 11 éveseknek szánt feladattal, egy angol iskola úgy döntött, a kompetenciamérésen egy nagy motivációfröccsel indítja útjára a tanulókat.
Régóta tervben volt már, hogy újraélesztik a maszkos igazságosztó karakterét, most végre kiderült, ősszel már a forgatás is elkezdődik.