Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Elmarad az MTA Filozófiai Intézete és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által tervezett egyik konferencia a brit meghívottak bojkottja miatt – tudta meg a Magyar Nemzet.
A neves külföldi előadók azután mondták le a részvételüket a tervezett Művészet, igazság és tudás című konferencián, hogy más magyar filozófusok jelezték nekik aggályaikat az MMA-val és annak elnökével, Fekete Györggyel kapcsolatban – írta a Magyar Nemzet.
"Őszintén reméljük, hogy lelkiismereti szabadságunk gyakorlását nem magyarázzák félre, és nem használják fel ártatlan harmadik fél kárára" – írta rövid állásfoglalásában Andrew Huddleston társszervező professzor és a többi meghívott.
Az MTA Filozófiai Intézetének posztdoktori kutatója, Zuh Deodáth a Magyar Nemzetnek azt mondta, forráshiány miatt a helyszín ügyében az igazgató, Hörcher Ferenc az MMA-tól kért segítséget, akik a Vigadó egyik termét ajánlották fel, és a résztvevők egy részének szállását és étkezését is állták volna.
Zuh Deodáth szerint magyar filozófusok három héttel a rendezvény előtt az MMA részvétele miatt kritizálták a konferenciát. Egyikük, Kajtár László, a Közép-európai Egyetem (CEU) doktorandusza felvetette, hogy ír a résztvevőknek "az MMA igazi lényegéről".
Ezután kaptak levelet Zuhék a britektől, akik nehezményezték az MMA bevonását, de hogy pontosan mi a probléma az MMA-val, arra nem adtak választ. "Hiába próbáltuk jelezni nekik, hogy míg a részvétel nem lett volna politikai állásfoglalás, a bojkottjuk igen, nem hallgattak ránk" – tette hozzá a kutató.
Kajtár László a lapnak elismerte, tényleg jelezte az aggályait az egyik brit előadónak.
Azt mondta, tájékoztatta az MMA-t érintő alkotmánybírósági állásfoglalásról, ami szerint a szervezet nem semleges, illetve megemlítette Fekete György demokráciát sértő nyilatkozatait is, a saját véleményét is leírta. Szerinte a britek is utánanéztek az MMA-nak és végül ennek alapján mondták le a részvételt. Szerinte mások is figyelmeztethették a meghívottakat.
Zuh Deodáth szerint egyéni levelekből sütött, hogy a brit meghívottak úgy érezték, a magyar szervezőkre politikai nyomás nehezedik. Szerinte aggasztó, hogy akár egy doktorandusz véleménye is többet ér az MTA-énál.
Hörcher Ferenc, az MTA Filozófiai Intézetének vezetője szerint nem helyes az itthoni politikai konfliktusokat egyeztetési kísérlet nélkül külföldre kivinni és ezzel itthoni tudományos vagy művészeti eseményeket veszélyeztetni.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.