Napokon belül jöhet az új Rihanna-lemez
Zeneipari pletykák szerint az amerikai sztár új lemeze jövő héten jelenik meg.
Zeneipari pletykák szerint az amerikai sztár új lemeze jövő héten jelenik meg.
A Pornhub is elkészítette a maga ünnepi hirdetését, és ahogy az illik, ebben a reklámban is a szeretet győz.
Scott Weilandot holtan találták egy turnébuszban csütörtök este, ahol fellépése lett volna Wildabouts nevű aktuális zenekarával. A zenész 48 éves volt.
Az ajtó felkerült a New York Times idei TOP10-es listájára.
A brit Coldplay rockegyüttes lép fel a februári Super Bowl félidejében tartott műsorban.
Eszem ágában sincs kihasználni a most kínálkozó pazar médialehetőséget, mert tudom, hogy akik pillanatnyilag látnak a tévében, azok sosem lesznek a Kolin rajongói - mondja a zenekarával is reaktiválásra készülő Got Talent-zsűritag. A zsűritag-producer-énekes-reklámzeneíró szerint eljött a humanizmus ideje a szórakoztatóiparban, ahol Lady Gaga húsruháját már most felváltotta Adele sminkeletlen háziasszonyarca. Az Anima Sound System alapítója, Prieger Zsolt beszélgetett zenésztársával, Linczényi Márkkal.
December van, jönnek az évösszefoglalók a popzenében is. A Time magazin által idézett DJ Earworm máris jelentkezett saját egyvelegével. Ha ezt meghallgatja, felidézhet majdnem mindent, ami idén fontos volt. Ez a United States of Pop 2015 - a Pop 50 árnyalata.
Újabb vetítéseket szervez a Cinema City a Star Wars – Ébredő erőre, s ezekre csütörtök délutántól már lehet is jegyet kapni.
Charlie Kaufman új filmje animáció, 17 éves kor alatt nem ajánlott, főszereplője jellegtelen, története pedig gyakorlatilag nincs. Az Anomalisa megnézése után az élet hiábavalóságán töprenghetünk fátyolos tekintetünket a szmogos láthatárra vetve, miközben a távolban varjúk kárognak. De megéri.
Robin Williams mint inspiráló irodalomtanár, Javier Bardem mint a kubai diktatúra elnyomásában élő művész, esetleg Leonardo DiCaprio mint dekadens francia költőzseni – a filmtörténet rengeteg hozzájuk hasonló, legtöbbször valójában is létező karakterrel ajándékozta meg a nézőket. Összeszedtük a legjobb alkotásokat, amik meghozzák a kedvünket az irodalomhoz.
Alex Turner és alkotótársa, Miles Kane zenekara, a Last Shadow Puppets jövő tavaszra ígéri második nagylemezét. Videóval üzentek.
Spiró György méltatta a szerda éjjel elhunyt Juhász Ferencet, akinek a költészete egyes korszakaiban szerinte Vörösmartyhoz, Adyhoz, József Attilához mérhető. Spiró biztos benne, hogy ha a líra újra feltámad, Juhász Ferencet a legnagyobb magyar költők között fogják emlegetni.
Szerencsére a tej, Civakódó cipőikrek, Apám kakasa – a „Szívünk rakta” program több kategóriában is összeállította az idén legtöbb szavazatot kapott könyveket.
A popdalok 8-bites videojáték-zenévé formálásának külön szubkultúrája van a Youtube-on – a Rubber Soul is áldozatul esett.
A többek közt Ben Affleckkel készülő Batman Superman ellen legújabb előzetesében többet láthatunk Wonder Womanből és Lex Luthorból, de végre megmutatja magát a főellenség is.
Hosszú évek óta újra szerdától szerdáig, azaz augusztus 10-től 17-ig tart a Sziget, és még karácsony előtt be is jelentették az első neveket.
Fél évszázada, december 3-án jelent meg a Rubber Soul. Íme, tíz plusz egy tény, és a hozzájuk tartozó zenék a ma fél évszázados Beatles-remekműről.
Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze – közölte lánya, Juhász Anna.
Most még leginkább egy apokalipszis után játszódó film díszletére hasonlít az ózdi ipartelep, azonban egy ideje egyre nagyobb terveket sző a városvezetés az ide álmodott Kultúrgyárral. A terv első ütemében Digitális Erőmű és Filmtörténeti Élménypark nyílik a nehézipari gyárak helyén, de még elég homályos, miért lesz Ózd az új kulturális és turisztikai központ Közép-Európában. Bár még meg sem nyíltak az új intézmények, újabb tervekről is lehet hallani a szebb napokat látott városban.
A New York-i kritikusok díja az egyik legrangosabb filmes újságírói kitüntetés, itt díjazták Nemes Jeles László filmjét a legjobb elsőfilm kategóriában.