Murray, Depp és Clooney is részese volt a legnagyobb mozis buktáknak
Kijött a szégyenlista, kiderült melyik filmekre volt kár sok pénzt vesztegetni.
Kijött a szégyenlista, kiderült melyik filmekre volt kár sok pénzt vesztegetni.
Emlékeznek még a Szarvasvadász című film orosz rulettes jelenetére, Ezt idézi fel a Tankcsapda a Koponyák és csontvázak című dalához készült új videoklip.
Három nap alatt döntötte meg az Egyesült Államok lemezeladási rekordját Adele új, 25 című albuma, mely 2,433 millió példányban kelt el. Az eddigi rekordot az 'N Sync zenekar 2000-es No Strings Attached című lemeze tartotta, amelyet az első héten 2,416 millió példányban adtak el.
Red Hot Chili Peppers, Sigur Rós, Florence & The Machine - ugye elfogadnánk ezt a felhozatalt a magyar fesztiválszezonban? A helyzet az, hogy jegyek ugyan már kaphatók az összes magyar fesztiválra, a felsorolt előadók a környező országokba érkeznek.
Most kiderül, hogy csak színek és formák alapján ráismer-e kedvenc animációs filmjeire.
A változatlanul aktív rendező december elsején lesz nyolcvanéves, ebből az alkalomból az Uránia mozi vetítéssorozattal tiszteleg az életmű klasszikus darabjai előtt.
Az első 100 százalékig digitális technikával készült animációs film 1995 novemberében került a mozikba, és a Pixar azóta is ontja magából az eredetibbnél eredetibb alkotásokat – a stúdió védjegye, hogy a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt élvezhető meséket készítenek. Szörny Rt., Némó nyomában, Fel! – 20 év alatt 15 egészestés animációval rukkoltak elő, ezeket tettük most sorrendbe a legrosszabbtól a legjobbig. A cikk végén ön is szavazhat a kedvencéről!
Ötletpályázatot írnak ki az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) új épületére és a Nemzeti Múzeum kertjére - közölte Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár egy keddi beszélgetésen.
Pár másodperces részleteket lehet meghallgatni az A Head Full Of Dreams számaiból.
Egészestés verzióval folytatódik a Nickelodeon egyik legismertebb sorozata.
A Jedi-lovagot alakító Mark Hamill úgy tűnik, nem csak a hetedik, hanem a nyolcadik epizódban is szerepelni fog. Közben újabb spoilerek jelentek meg a decemberben érkező filmről.
Jövő tavasszal érkezik a Trónok harca hatodik évada, az HBO első plakátján Havas Jon szerepel, pedig őt az ötödik évad végén meggyilkolták. A karakter akár vissza is térhet az új évadban.
A Minyonok versenyszelleméről készült egy nagyon jó rövidfilm, amiben egy egyszerű galacsindobálásnak lesznek beláthatatlan következményei.
Lehet már november 27-én megjelenik az új album, igaz, az énekesnő menedzsmentje továbbra is titkolózik.
Ugyan még a második évad sem ért véget, de kiderült, hogy folytatódik a vicces-véres krimiszéria.
A német Scorpions zenekar lép fel kedd este a francia fővárosban franciaországi turnéjuk részeként. Ez az első nagyszabású esemény november 13-a óta.
Színészek, zenészek, rendezők és egy miniszter köszöntötte a hétfőn 80 éves Törőcsik Marit a Nemzeti Színházban. Balog Zoltán bejelentette, hogy megalapították a Törőcsik Mari-ösztöndíjat, amit fiatal színésznövendékeknek adományoznak. A gála végén az ünnepelt is színpadra lépett. Elmondta, szerinte nagyvonalú gesztus volt Vidnyánszky Attilától, hogy felkérte az előző igazgatóját, hogy rendezze meg a gálát. Hozzátette, hiányzott neki ezen az estén Tarr Béla, Alföldi Róbert és Esterházy Péter.
Lengyelország új kormánya néhány nappal hivatalba lépése után meg akarta akadályozni Elfride Jelinek A halál és a lányka című drámájának bemutatóját a wroclawi Lengyel Színházban. A lengyel sajtó szerint azért akarták betiltani a darabot, mert a színdarabban „szexuális cselekményt” mutatnak be a színpadon – idézte a Kathpress hétfőn a lengyel sajtót.
A Simpson család alkotói elegánsan emlékeztek meg a sorozat legújabb epizódjában a párizsi terrorcselekményekről.
Bár az utóbbi időben nem olyan forró téma a szcientológia, egy megrázó dokumentumfilm újra a középpontba hozta a sokat vitatott vallási közösséget. A szcientológia, avagy a hit börtöne című filmben nyolc exszcientológus mesél az egyház megdöbbentő módszereiről. De mi a helyzet hazánkban? Mikor kell gyanakodni, és mire kell figyelni, ha ezt a vallást sejtjük egy kérdőív vagy egy beszélgetés mögött? És mennyibe kerül az út, amelynek végén egy zavaros, sci-fi-nek is durva teremtésmítosz várja a hívőt?