Norvég vagy japán építészek tervezhetik az új nemzeti galériát
A japán Sejima and Nishizawa and Associates (SANAA) és a norvég Snöhetta irodák nyerték el az Új Magyar Nemzeti Galéria nemzetközi tervpályázatának első díját.
A japán Sejima and Nishizawa and Associates (SANAA) és a norvég Snöhetta irodák nyerték el az Új Magyar Nemzeti Galéria nemzetközi tervpályázatának első díját.
Varga Viktor videót is készített az akcióról. A feltűnési viszketegségben szenvedő énekest a Louvre turistái is felvették.
Elszántak vagy őrültek? Egy biztos, nem sokan vállalkoznak arra, hogy megmásszák a világ legmagasabb építményeit, viszont ha már ott vannak, videót is készítenek – ami legalább olyan szédítő élményt nyújt a nézőknek, mint a résztvevőknek.
Életének 79. évében hétfőn elhunyt Sipos András Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége kedden.
Nem csak a hatalmas műmellek és műfenekek vághatják majd ki a biztosítékot a bábszínházas Kabaréval kapcsolatban. A Nemzeti volt igazgatója új rendezésében sem finomkodik.
Óz, E.T. vagy a Schindler listája? Színészek, rendezők, producerek, zeneszerzők vallottak arról, melyik volt az első olyan filmélményük, mely könnyekig meghatotta őket.
Az art-punk nagyasszonya októberben jelenteti meg új kötetét.
Több mint egymillió dollárért kelt el hétfőn egy New York-i árverésen Alan Turing brit matematikus, második világháborús kódfejtő kézírásos jegyzetfüzete.
Egy új sorozattal erősít hamarosan az RTL Klub: a holland Divorce (Válás) című szériát adaptálják Magyarországra.
Mint ismert, a genetikus évek óta leukémiával küzd, betegsége most kiújult. A 80 éves professzor ezt maga jelentette be.
A Liget Budapest ma Európa legnagyobb múzeumi fejlesztése, természetes, hogy vannak másféle vélemények – reagált Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a projekt miniszteri biztosa a budapesti Katona József Színház múzeumi negyedről rendezett hétfői vitaestjén a fejlesztés irányát módosítani kívánó felvetésekre.
Az archaizáló sorozat nézettsége egyre zuhan, a vasárnapi epizód előtt tömegesen kapcsoltak el vagy ki a Duna TV nézői.
Több mint egyéves csúszással, de április végén mozikba kerül az Argo 2, ami Árpa Attila ígéretei szerint emeli a tétet tabudöntögetésben az első részhez képest. Szerinte idő kell, amíg a magyar film és a közönség újra egymásra talál, de idén már Oscar-esélyes filmünk is lehet. A rendező nem szeretné, ha az Argo a Die Hard sorsára jutna, következő filmje pedig egy olajszőkítésről szóló gengsztereposz lesz – az pedig különösen zavarja, hogy nincsenek szép, huszonéves színésznők Magyarországon.
Joachim Gauck német államfő és Angela Merkel kancellár mellett Lech Walesa volt lengyel elnök is méltatta a 87 éves korában elhunyt német írót.
A New York-i Modern Művészeti Múzeum (MoMA) hivatalos gyűjteményébe került a Bizottság zenekar két albumának borítója, és néhány plakátja.
A Marvel egyik legbizarrabb szuperhőse tudja magáról, hogy gáz, és már ez is valami. Persze effektekben nem adja alább a gigastúdió – még az is lehet, hogy őrülten szórakoztató lehet a Hangya.
Három brit formáció, a Clean Bandit, a Chase & Status és az Architects is koncertet ad a Borsodi Kingdom of Hegyalja fesztiválon Tokaj-Rakamazon július 15. és 19. között.
Szerdán vesznek végső búcsút Dömölky János filmrendezőtől; a Balázs Béla-díjjal kitüntetett érdemes és kiváló művészt 15 órakor a Farkasréti temető Hóvirág úti ravatalozójából kísérik utolsó útjára.
George R. R. Martin, a Trónok harca világának megalkotója bemutatja, milyen lenne a kimondottan felnőtt tartalmakkal dolgozó sorozat, ha a gyerekek lennének a célközönség.
Maga Sylvester Stallone osztotta meg az első képet a Creed című filmből, amiben Rocky Balboa egykori vetélytársa, Apollo Creed fiát készíti fel a bokszpályára.