Michael Nyman valami nagyon nagy dologra készül Budapesten
 

Michael Nyman valami nagyon nagy dologra készül Budapesten

Vizuális-irodalmi-zenei freskóval - mások mellett a magyar Gyóni Géza egyik versével - idézi meg a száz éve kitört első világháború borzalmait Michael Nyman angol zeneszerző War Work című produkciója a Művészetek Palotájában november 28-án, jövő pénteken.

MTI MTI

Angelina Jolie már csak néhány filmszerepre vállalkozik
 

Angelina Jolie már csak néhány filmszerepre vállalkozik

Angelina Jolie még néhány filmet vállal színésznőként, utána csak rendezni fog. Rendezőként jegyzett második, Rendíthetetlen című filmjének ausztráliai bemutatója alkalmából egy lapnak azt nyilatkozta, hogy szeret rendezni, és sokkal boldogabbá teszi, mint a színészi munka.

MTI MTI

Meghalt a Nem félünk a farkastól Oscar-díjas rendezője
 

Meghalt a Nem félünk a farkastól Oscar-díjas rendezője

Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Mike Nichols Oscar-díjas amerikai televíziós-, színházi- és filmrendező, akinek egyebek közt a Nem félünk a farkastól, a Diploma előtt és a Testi kapcsolatok című filmeket köszönheti a közönség.

MTI MTI




Kódjátszmával indul ma a III. Budapesti Zsidó Filmfesztivál
 

Kódjátszmával indul ma a III. Budapesti Zsidó Filmfesztivál

Magyarországon most először látható filmekkel, többek között egy Oscar-esélyes világháborús történettel és rendhagyó kísérőprogramokkal indul ma a III. Budapesti Zsidó Filmfesztivál, amelyet november 20- 23. között rendeznek meg a Művész moziban.

hvg.hu hvg.hu


Nem engedték be az RTL-t Orbán malacátadására
 

Nem engedték be az RTL-t Orbán malacátadására

Bár ritka, hogy egy miniszterelnök személyesen ad át egy sertéstelepet, csak az állami média közvetíthette, ahogy Orbán Viktor átadja barátja, Mészáros Lőrinc malacait. Havasi Bertalan ezt állategészségügyi okokkal indokolta az RTL Klubnak.

hvg.hu hvg.hu

Nem nyugszanak, míg meg nem találják Federico García Lorca sírját
 

Nem nyugszanak, míg meg nem találják Federico García Lorca sírját

A dél-spanyolországi hatóságok szerdai tájékoztatása szerint megkezdődött az újabb kutatás Federico García Lorca sírja után: a régészek reményei szerint ezúttal sikerül megtalálni azt a tömegsírt, ahova a spanyol polgárháborúban kivégzett híres spanyol költőt 1936-ban eltemethették.

MTI MTI

Fekete lyuk, féreglyuk - mi igaz a Csillagok között világából?
 

Fekete lyuk, féreglyuk - mi igaz a Csillagok között világából?

Tudja, milyen fogadásokat szokott kötni Stephen Hawking? És azt, hogy a tét egy Penthouse magazin? De legalább azt tudja, mi a különbség a fekete lyuk és a féreglyuk között? Ha nem, nézze meg a Csillagok között című sci-fit, ennyire élethűen még nem ábrázolták e jelenségeket. És hogy ez miért fontos? Fizikusok nekünk azt mondták, lényegében ez lehet a nagybetűs Jövő.

Bodnár Zsolt Bodnár Zsolt




Lehet pályázni a Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára
 

Lehet pályázni a Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára

Az emberi erőforrások minisztere pályázatot írt ki a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára. A kormány honlapján kedden közzétett kiírás szerint a főigazgatói kinevezés határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyt jelent, legfeljebb 5 év határozott idejű magasabb vezetői beosztásra történő megbízással.

unknown unknown

 

"A BKV-ról egy csomó ideges, szomorú ember jut eszembe"

Sokkal jobb dolog őszülő halántékkal polgárpukkasztani a fiatalokat, mint fordítva – Legát Tibor az underground eleresztésére bíztat, a századelő villamosairól jelentet meg könyvet, miközben foglalkozásszerűen óvakodik az ideges, szomorú emberektől. Kiknek mentsvár ma a politika? Mit jelent a mozdulatlan közönség? Van-e szavatossági ideje a nyolcvanas éveknek? És hogyan ment életet az önirónia? Interjú.

cz.t. cz.t.