Péntektől jönnek Ákos rádiós szignáljai

Új szignálokkal és hangzásvilággal jelentkeznek péntektől a Magyar Rádió adói, így a Kossuth, a Petőfi, a Bartók, a Dankó Rádió, a parlamenti közvetítések és a nemzetiségi műsorok csatornája - közölte a Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtökön.


Belga varázslót látni a Blaha felett

A varázspálcával vezérelt elektronika dominál majd szombaton a megújult Corvintetőn, ahol is a Kollektiva vendégeként érkezik majd Magyarországra a DJ-producer óriás, The Magician.







Fóton forgatják a "holland Egri csillagokat"

A Mafilm fóti stúdiójában forog 33 napig a Kenau című, 1572-ben játszódó történelmi film, a Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott első kisebbségi magyar koprodukció. A holland-magyar-belga koprodukció mintegy 6 millió euróból készül, a stáb főként magyar szakemberekből áll.


Megvan Cipő temetésének időpontja

Jövő pénteken, március 22-én temetik el a kistarcsai temetőben Bódi László Cipőt, a Republic együttes frontemberét, aki hétfőn hajnalban hunyt el.


4D-s mozi nyílik Budapesten

Mozgó székek, arcba csapó légáramlat, illatok és vízpermet teszik teljessé a szórakozást abban a "négydimenziós" filmélményt nyújtó technikával felszerelt moziteremben, amely csütörtökön Budapesten nyílik meg.


Alsóörsön fog fellépni a Uriah Heep

Ismét Magyarországon ad koncertet a Uriah Heep: a legendás brit hard rock csapat június 8-án az alsóörsi Harley Davidson-fesztivál negyedik napján lép színpadra.


Boszorkánytanyára leltünk és bemerészkedtünk

Repültek-e a boszorkányok seprűnyelet szorongatva vagy csak be voltak állva? Van-e a boszorkányosságnak szexuális vonzata? A hvg.hu felkereste az ország egyik főboszorkányát, aki végigvezetett a múzeumán. Nem változtatott minket békává, azt viszont elárulta, mitől repül a seprű.


Egész nap csend lesz Cipő emlékére

Egész napos csendes emlékezést szerveznek Cipőnek, azaz Bódi Lászlónak, a Republic együttes hétfőn elhunyt frontemberének és énekesének tiszteletére egykori gimnáziumában csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.




Távozik a Roma Hungaricum igazgatója

Távozik a Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes éléről Sket István igazgató. A zenekar ezután Sárközi Ferenc és Rédai Ádám vezetésével működik tovább.


Szombaton mutatják be Malmőben Ascher operáját

Mozart operáját, A varázsfuvolát mutatja be szombaton a malmői operaház nemzetközi szereposztásban, magyar alkotógárdával: a rendező Ascher Tamás, a jelmezeket Szakács Györgyi, a díszletet Khell Zsolt, a fényeket Bányai Tamás tervezte. A premiert a neves karmester, Leif Segerstam vezényli.



Cuki, de ne vegyünk élő állatot húsvétra

Az ünnepek alatt az ajándékba összevásárolt élő állatok pillanatnyi mosolyt varázsolnak ugyan a családtagok arcára, de az idill hamar elmúlik - figyelmeztetnek az állatvédők.