Mielőtt megpróbáljuk elhelyezni a kortárs művészetet a magyarországi aukciós piacon, érdemes magát a műkereskedelmi értelemben vett kortárs művészetet is pozicionálni, hiszen nem mindegy, mely alkotókat vehetjük egyáltalán számba egy ilyen összesítés során. A Műértő piaci körképe!

Bak Imre: Sávok, 1968, akril, vászon, 140x240 cm.
Kit nevez kortársnak a piac?
© Műértő
Az árverezőink számára talán példaképül szolgáló nagy nemzetközi aukciósházak gyakorlatában a „post war” és a „contemporary” egyetlen kategória két alkategóriáját alkotja. Vagyis amit az egyszerűség kedvéért „kortársnak” neveznek, abba beletartozik a XX. század második fele, az absztrakt expresszionizmustól a pop-artig (Pollock-Bacon-De Kooning-Warhol-tengely), valamint a ma is aktív művészek befutott képviselői (Auerbach-Richter-Freud-Hirst-tengely). Tehát nem csupán mainak és élőnek, hanem ismertnek is kell lenni. Más esetben a művész legfeljebb a kisebb, kísérleti jellegű, napközben tartott (day sale) árveréseken szerepelhet, szemben a sztárokkal, akiknek az esti program (evening sale) jár.

Ha mi is megengedjük magunknak, hogy a világháború utáni művészetet tekintsük szélesen vett értelemben kortársnak, akkor az Európai Iskolától kellene elindulnunk, és a kínálatot elnézve nekünk is - szinte - meg kellene állnunk a vaskos monográfiákkal, életmű-kiállításokkal már megünnepelt művészek (akár) friss alkotásainál. Azért szinte, mert nem lehetetlen például Hajdú Kinga vagy Káldi Katalin műveinek felbukkanása az aukciós termekben, noha erre gyakorlatilag csak a Galeria White árverésén van esély.

Attól még messze van a hazai piac, hogy a legmagasabb árak listáján Bálint Endre vagy Korniss Dezső maga mögé utasítsa Csontváryt, Gulácsyt és Munkácsyt, ahogy ezt tette tavaly év végén - árverésen kívül, de ma már hivatalossá vált áron - Jackson Pollock és Willem De Kooning Picassóval, Klimttel és Van Goghgal (Pollock 1948-as No. 5 című festménye 140 millió, De Kooningtól az 1952-es Woman III. pedig 137 millió dollárért cserélt gazdát, ezek ma a világ legdrágább festményei). A közelmúltban azonban mindkét magyar művésztől került kép 15 millió forint fölé, ami korábban elképzelhetetlen lett volna: Bálinttól a Petróleumlámpás csendélet 18 milliót ért a Mű-Terem Galéria árverésén, Korniss Fuvolázójáért ennél egymillióval többet adtak Kieselbachnál. Az Európai Iskola köréből két igen drága (Bálint, Korniss) és több dráguló (Anna Margit, Vajda Júlia) művész után most számos, a műkereskedelemben eddig nem nagyon szereplő vagy perifériára szorult alkotó (Fekete Nagy Bélától Szántó Piroskáig) kezdi közelíteni, sőt átlépni a milliós határt.

Kondor Béla 30 millió forint fölötti árai lassan megszokottá válnak, jelenleg őt tekinthetjük a világháború utáni művészet legmagasabb árakon forgalmazott képviselőjének. Tavalyelőtt az 1968-as Építőket 36 millióért ütötték le, tavaly A forradalom kis angyala 1959-ből ért 30 millió forintot - ez az egyetlen „kortárs” (világháború után készült) festmény a tavalyi top 15-ben.

Ezt követi a derékhad, Ország Lilitől Gedő Ilkán át Vajda Júliáig, akiknek művei olykor felmerészkednek 5 millió forint fölé. Az Európai Iskolával induló, később rendkívüli gazdagságú életművet produkáló Gyarmathy Tihamér és Lossonczy Tamás esetében piaci szempontból gyakorlatilag mindegy, hogy korai vagy késői művét indítja az aukciósház, mert a licitálók nem a dokumentumértéket, hanem a reprezentativitást fizetik meg.

Ugyanez vonatkozik a tárgyalt kategória (vagyis a piacilag meghatározott kortárs művészet) következő nemzedékére, akiket elsősorban Iparterv-generáció gyűjtőnéven szokás emlegetni. Pedig hosszú távon nem mindegy, hogy a társadalomtörténeti szempontból izgalmasabb, illegális vagy féllegális hatvanas évekbeli műveikről van szó, vagy az egy-két évvel ezelőtt keletkezett „érett” alkotásokról. Ma már nincs kiemelt festményárverés Bak Imre, Hencze Tamás, Keserü Ilona és Nádler István képei nélkül, és ezzel semmilyen kockázatot nem vállal a galéria, mert az elkelt tételek aránya az általuk indított élő művészeknél éppen akkora, mint Szőnyinél, Czóbelnél vagy Márffynál szokott lenni.

Tíz éve még nem voltak sehol... (Oldaltörés)


Nem volt ez mindig így. Tíz évvel ezelőtt szóba sem került, hogy élő alkotó neve felbukkanjon a nagy galériák árverési katalógusaiban, öt évvel ezelőtt pedig csak abban lehetett bízni, hogy a Vaszaryn (és társain) szerzett haszon állja a „kortársakon” elvesztegetett összeget. „Történelmileg” úgy alakult, hogy a BÁV festményárverésein egészen más ízlésű, klasszikusokra vágyó közönség verődött össze, a kortársak gyűjtői pedig a műtermeket, netán a Képcsarnok Vállalat termeit járták - a két gyűjtői kör között minimális volt az átfedés. A műgyűjtésnek e hazai jellemzője csak nagyon lassan, fokozatosan változott meg, és ma már nem elképzelhetetlen, hogy valaki egyszerre akarjon Kmettyt és Nádlert vásárolni.

Az, hogy Fehér László, Váli Dezső vagy Deim Pál után bezárul a két nagy árverező galéria ajtaja, egyáltalán nem rendkívüli, mert a Sotheby’s és a Christie’s is megvárja, míg az erre szakosodott galériák „megcsinálják” a művészeket, és csak a beérkezetteket fogadják be árverési tételként.

A Galeria White - elődjével, a Blitz Galériával együtt - egyfajta öszvérmegoldást keres, ahol a Kieselbach és a Mű-Terem által is jól értékesíthető 1945 utáni művészeket (Ország Lilitől Fehér Lászlóig) együtt indítja az inkább galériás árunak tekinthető fiatalabb alkotókkal (Rácmolnár Sándortól Bernát Andrásig). Annyi a különbség, hogy Kováts Dávidék drágábban kínálják tételeiket, mint amennyiért a két másik aukciósháznál kortárs vagy klasszikus kortárs művészetet lehet venni, mert ők formálni kívánják az eladható kortársak piacát, míg Virág Judit és Kieselbach Tamás egyelőre csak választékuk bővítésére használják a mai művészek képeit. A Galeria White-nál igényesebb a kínálat és magasabb árak is születnek - jóval gyengébb eladási arány mellett. Legutóbb Bak Imre Sávok című 1968-as (tehát dokumentumértékű) festményére találtak 8 millió forintért vevőt, ez pedig itthon a legmagasabb összeg, amit élő művész alkotásáért fizettek. (A Blitz Galéria néhány évvel ezelőtt hasonló áron értékesítette Frey Krisztián egyik munkáját, ám ő már nincs az élők sorában. Élő és magyar - származású - Hantai Simon, ilyenformán rekorder egy 560 ezer eurós tételével, ám ezzel igencsak messze áll a magyar műtárgypiactól…)

Időben nem, minőségét tekintve viszont hatalmas ugrás a Képcsarnok Vállalat - manapság Kft. - anyaga, amely már korábban beszivárgott a BÁV „kortárs” (?) árverései, illetve az Abigail és legutóbb a Polgár Galéria kínálatába, az év végén pedig három vidéki városban is vendégszerepelt, már csak színtisztán „képcsarnokos” aukción. Amilyen nehéz piaci szempontból értelmezni ezt a retróvilágot, amelyben leginkább a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek „támogatott” művészete jelenik meg a szemünk láttára 2006-ban, olyan könnyen emésztik meg a vásárlók - ez a kiapadhatatlan, piacképtelennek tartott árukészlet ugyanis kiváló arányban fogy. A jelenség szociológiai felmérés után kiált, mert bár biztosan százak vannak, akik a rendszerváltás után kipotyogtak a megújuló és megdráguló műtárgypiacról, a trendek ismeretében viszont nincsen ésszerű magyarázat a képcsarnoki festészet iránt újonnan kifejlődött igényre.

A fenti megállapítások közül egyiket sem magyarázza, de mégiscsak jellemző a hazai helyzet egészére, hogy a magyar aukciós piac 12 legdrágább tétele között egy sincs, amelyik 1910 után készült volna.

Gréczi Emőke

(A cikk a Műértő című lap februári számában jelent meg.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kult

Antik Enteriőr: magyar vásár szorgalmi zsűrivel

Az elmúlt évek alatt Antik Enteriőr jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a műkereskedelem és a műgyűjtés a rendszerváltás előtti időszakot jellemző „szürke zónából” a széles nyilvánosság elé lépett. A fejlődés azonban elakadt. - A Műértő kritikusa az Antik Enteriőr kiállítás- és vásáron járt.

Műértő

Műértő 2007, februári tartalom

Égő tájak lángja és füstje – északi művészet a Műcsarnokban, Töredék és egész – Csontváry kései rajzairól , 25 éves a Smohay-díj, Van Gogh, a márkanév – árukínálat-elemzés, restitúciós történetek és festményárverési eredménylista. Mindez és még sok minden más a Műértő februári számában!

Műértő

Végigmenni a penge élén

"A fényképezésben a kiválasztás aktusa a lényeg. Amikor lenyomom a gombot a gépen, akkor nem feltétlenül a kép készítése a cél, inkább a lét megélése, ha ezek nem túl nagy szavak." A Műértő című kortárs művészeti lap Csontó Lajost interjúvolta.

Kult

Van Gogh bőrcipői és az értelmezés ösvényei

Talán azért okoz majd a budapesti kiállítás a nézők nem kis hányada számára csalódást, mert nem elsősorban a villogó krómsárgákat ígéri és az őrült kékeket, nem a festő ecsetvonásainak mélybe rántó spiráljait és az életéről szóló különös történeteket, hanem szigorúan szakmai beszédet. - Kiállításkritika a Műértő című lapból.

Műértő

Művészet és marketingzaj

Az egyes kulturális területek fesztiváltípusú turisztikai-marketing tevékenységgel tudnak egy kis figyelmet szerezni maguknak a médiazajban. Ez már Magyarországon is igaz. - Kritika és elemzés a Fotóhónap eseményeiről.

Kult

Van Gogh, a márkanév

A budapesti kiállítás szlogenje szerint már száz éve várjuk Van Goghot. Ez a várakozás a piacnak a művészetektől távoli szféráit is áthatotta, gondoljunk csak a meg nem nevezett kávé díszcsomagolására, amelyhez Van Gogh Éjszakai kávéházával díszített bögrét mellékeltek - és még sok egyébre. A festő művei nyomán gadgetek megszámlálhatatlan tömegét termelik világszerte.

Kult

Restitúciós történetek

Mikor ért véget a II. világháború? – kvízjátékok gyakran szereplő kérdése ez, amelyre minden nebuló rávágná: 1945-ben, helyes válaszként azonban az 1989-es évszámot szokták elfogadni, a berlini fal leomlásának évét, ami Németország újraegyesítéséhez vezetett. Az utóbbi hónapok műkincspiaci eseményei azonban mintha rácáfolnának erre. A II. világháború során eltulajdonított műkincsek visszaperlése csupán az elmúlt években kezdődött meg.

Pompeo békés megoldást akar a szaúdi-iráni konfliktusra

Pompeo békés megoldást akar a szaúdi-iráni konfliktusra

Nem engedték be az IKEA éttermébe a vakvezető kutyájával érkező vásárlót

Nem engedték be az IKEA éttermébe a vakvezető kutyájával érkező vásárlót

Radar 360: A nap, amikor az USA Iránt nevezte meg a szaúdi támadás elkövetőjének

Radar 360: A nap, amikor az USA Iránt nevezte meg a szaúdi támadás elkövetőjének

„Miért, nem egy Muppet Show az egész világ?” – Donald Trumpról írt színdarabot Elfriede Jelinek

„Miért, nem egy Muppet Show az egész világ?” – Donald Trumpról írt színdarabot Elfriede Jelinek

Nem titkolhatja tovább a kormány, mire adott milliárdokat a Századvégnek

Nem titkolhatja tovább a kormány, mire adott milliárdokat a Századvégnek

22 régészeti lelőhely pusztulhat el Trump ötlete miatt

22 régészeti lelőhely pusztulhat el Trump ötlete miatt