A június 8-án elhunyt Richard Rorty nagy hatású, de vitatott filozófus volt. Az 1970-es évektől a filozófiát is megkérdőjelezve azt vallotta, hogy az általános és időtlen igazságok keresése illúzió, a platóni metafizika hiábavaló követéséből fakad.
Rorty fő műve 1979-ben látott napvilágot Philosophy and the Mirror of Nature (A filozófia és a természet tükre) címmel. Ebben többek közt kifejti, hogy az objektív és szubjektív realitás közti különbségtétel értelmetlen. Elsősorban azért, mert az ember nem bújhat ki a bőréből, azaz képtelen felvenni azt a semleges pozíciót, amelyből a gondolatai és a valóság közti összefüggéseket vizsgálhatná.
Rorty szerint a nyelv a valósághoz való idomulás terméke, a szavak jobb, vagy rosszabb eszközök az emberi igények és vágyak kielégítésére, semmiféle végső, transzcendens igazsághoz nem visznek közelebb. Rortyt az amerikai pragmatista filozófiai iskola újjáélesztőjeként tartják számon.
Rorty 1998-tól volt a Stanford Egyetem összehasonlító irodalomtudományi tanszékének tanára. New Yorkban született 1931. október 4-én, a Chicagói Egyetemen végzett filozófia szakon, doktorátusát a Yale Egyetemen szerezte meg A potencialitás fogalma című disszertációjával.
Rorty többek közt a pécsi egyetem díszdoktora (1999) is volt. Magyarul is olvasható művei: Esetlegesség, irónia és szolidaritás (1994), Heideggerről és másokról (1997), Megismerés helyett remény (1998).
