Tetszett a cikk?

A veszprémi konferanszié azzal büszkélkedett, hogy Wayne Shorter és az előző este hőse, a nagybeteg Joe Zawinul 22 év után újra együtt játszottak. Ez persze nem teljesen igaz, a Weather Report nyolcvanas évek végi feloszlása óta a színpadon is találkoztak már, s a világsajtót is bejárta a tervezett reunion világturné híre. Ezek után arra voltam kíváncsi, jól döntöttem-e, hogy szabad estémet nem Zawinulék szindikátusára, és nem is a másnapi, ugyancsak világszám New York Voicesra szántam.

Wayne Shorter Quartet + Imani Winds
augusztus 2., Veszprémi Ünnepi Játékok

Wayne Shorter
Utat mutat a kortárs zene felé
© Gramofon
Jól döntöttem. Bár Veszprémből nem ugyanolyan katartikus hangulatban jöttem el, mint pár éve a Debreceni Jazzfesztiválról, ahol ugyanez a Wayne Shorter Quartet játszott, elementáris, éteri és mégis dögös, bluesos kortárs jazzt. Akkor sokan éreztük úgy (a minősíthetetlen sportcsarnoki hangtechnika ellenére), hogy ez ma a műfaj csúcsa. Hová lehet még innen továbblépni?

Shorter 74 éves, és minden, amiben részt vett pályája során, jazztörténeti jelentőségű. Nincs valamirevaló jazzrajongó, akinek ne lenne Shorter-lemeze: csupa remek, maradandó alkotás. Veszprémben hallott társai is a műfaj nagyjai: Danilo Perez, a posztbop-posztlatin zongorista; John Patitucci, a legmagasabban jegyzett bőgősök egyike; valamint az eredetiségben ugyancsak elképesztő dobos, Brian Blade.

Shorter a kortárs zene irányába lépett tovább – úgy sejtem, tudta, hogy még ezzel a tökéletessé csiszolt műhelyzenekarral sem maradhat egy helyben. A továbblépéshez az Imani Winds nevű USA-beli fafúvós kvintettet hívta el magával, akiknek repertoárja Mendelssohntól Luciano Berión át Shorterig ível. Nekik írta a Terra Incognita című háromtételes kompozíciót. Ezt hallottuk a koncert első részének végén, két darab – a fuvolista saját műve, majd a Piazzolla-standard, a Libertango adaptációja – után. Ezek már kijelölték az afro-amerikai hagyomány felé tájékozódó kortárs klasszikus irányt, improvizatív részekkel. Az ismeretlent a mindig polifonikus Shorter ezzel a nehéz felállással is meg tudta jeleníteni – úgy, hogy programzenei töltést kapjon a szokatlan dallamok, ritmusok és az atonalitást használó, de nem csak arra építő harmóniák által. Ezután a kvartett játszott egy szettet, kifejezetten klasszikus, szordínós indításból eljutva a crescendók, feszített felső regiszterek csúcsaira. Cikázó felelgetések követték egymást, szinte provokatívan adogatták át a dallamot, ritmust, idézetet, ismétlést. A záró, nonett-részben Shorter zeneszerzői munkásságának (mely mértékadó jazztörténészek szerint még szaxofonjátékánál is maradandóbb) újabb mélységeiben volt részünk, saját kompozíciónak erre a zenekarra adaptált hangszereléseit hallgatva. Szerényen beülve hatodiknak a fúvósokhoz, ő maga szinte csak az első ráadásban engedett el egy igazán nagyívű szólót, addig inkább koncertmesterként vezette társait.

Enyhe elégedetlenségem forrása most is a hangzás. Ezúttal nem a technikusokon múlt, bár szerintem meg kellene vizsgálni a tér hosszanti átalakítását, hogy oldalt ne legyenek ilyen szélesen elnyúlóak a közönség széksorai. Én is kívül ültem a (rendezői) jobb hangszóró középvonalán, pedig első osztályú jegyem volt. A fuvola és az oboa így nekem végig „kiszólt”, néha nem tudtam eldönteni a tutti-részekben, hogy ez a kvintett adottsága, vagy csak most nem szólnak tökéletesen. Akusztikailag nehezen állt össze a nonett „teteje”, miközben nyilvánvaló volt a közönség kortárs hangzáson meglepett részének is, hogy pompás, sokoldalú hangszereseket hallunk. Viszont Shorter duracellből van. Túl a parádésan megírt szólamokon, a nyolc fiatal annyi inspirációt, löketet, hunyorítást, biztatást kapott, hogy a hajlongás közben nem győztek neki hálálkodni, szeretettel ölelgetni. Volt miért: davisi magasságokból irányítva zenekarát, Shorter ebben a közegben is bizonyította, hogy amihez nyúl, az instant fogyasztható jazztörténetté válik.

Zipernovszky Kornél
Gramofon Zenekritikai Műhely

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Gramofon

Székely phono, avagy vastaps Zemplénben

A meteorológiai szakemberek pontatlan jósnak bizonyultak, amikor azt ajánlották a Zempléni Fesztivál szervezőinek, hogy ne a hagyományos helyen, a festői sárospataki várudvaron, hanem a Művelődés Házában legyen a nyitókoncert. A gyors helyváltoztatás azonban nem ártott a nyitóprodukciónak: Kodály Székely fonója hangos sikert aratott.

Gramofon

Libabőr Lübeckben

Ha eddig nem hallottunk volna a Schleswig-Holstein Zenei Fesztiválról, idén bizonyára megjegyezzük a nevét: a világsztárokat felvonultató, csaknem kéthónapos rendezvény vendége ugyanis idén Magyarország. A Gramofon Zenekritikai Műhely kritikusa a nyitókoncertet hallgatta meg Lübeckben.

Gramofon

Szereti ön Händelt?

A kérdésre a hazai közönség csak bizonytalanul válaszolhat; évek óta „elvonásban” van része. Miközben Európában a zeneszerző operáinak reneszánsza folyamatos, itthon még a tervezett bemutatók is elmaradtak. A Budafest egy érdekes kísérlet erejéig megkezdte a törlesztést: a Rinaldo című művet mutatták be a Hilton Dominikánus udvarában.

Kult

Az élet egy körfűrész

Az élet egy hatalmas körfűrész, amely időnként belevág az ember lelkébe. Ezt az ötletet kínálja egyebek között a nagyérdeműnek Vidnyánszky Attila rendező rémségei nem is kicsiny boltjában. Innen-onnan összeszedett gegekkel zsúfolta teli Verdi A végzet hatalma című operájának új verzióját. A debreceni előadást a BudaFest nyári zenei fesztiválon is bemutatták.

Gramofon

Nem Cuki, kissé sótlan

Candy Dulfer és barátai nyári turnéjukon Magyarországot is útba ejtették, a Petőfi Csarnok közönségének egy részét pedig ámulatba. Jó hangulatú parti kerekedett, de hogy ez minek volt köszönhető? A hangosításnak és magának Candynek biztosan nem.