Az idén világszerte először megrendezett Pictopia – az új figurativitás fesztiválja keretében életre keltett piktoplazmák biotópjává vált a Haus der Kulturen der Welt. Az „élettelen” piktogramokból és az élő masszából (ezt takarja a szóösszetétel) összetett lények otthonává, azaz Pictopiává változott épületet ellepték a redukált, piktogramszerű karakterek, akik életet, tulajdonságokat, érzelmeket közvetítenek. Minimális – leginkább számítógépen generált – grafikai eszközökkel életre keltett lények, akik az internet tömeges elterjedése óta világszerte robbanásszerűen forradalmasították vizuális kultúránkat.

A „character design” mai és jövőbeli képi világunk főszereplőjévé vált; az élet minden területét elöntő képfolyam és felfokozott képkultúra világában globális képnyelvvé, egyfajta képeszperantóvá nőtte ki magát. Minél absztraktabb a figura, annál semlegesebb, ezáltal annál erősebb és nagyobb projekciós felületet biztosít az érzelmi kapcsolat teremtésére. És ami a reklámipar szempontjából döntő fontosságú: mindezt a világ minden pontján, a másodperc törtrésze alatt. Mivel a figurák semmilyen narratív struktúrához nem kapcsolódnak, hanem azonnali felismerhetőségre törekedve csakis saját magukra utalnak vissza, a reklám- és zeneiparban, a divatban, számítógépek ikonjaiként vagy árjelzésként tetszőlegesen bevethetők.

© Műértő

Peter Thaler és Lars Denicke 1999 óta gyűjti ezeket a figurákat – kezdetben egy online-archívumban, majd a Web 2.0 beköszöntével könyvformában kezdték kategorizálni a világ legnagyobb karakterarchívumát. Az elmúlt tíz év kutatása és gyűjtése kimutatta, hogy a figurák jelentős változáson mentek keresztül. Kezdetben, azaz a kilencvenes évek közepén eksztatikus, boldog embereket, DJ-ket vagy robotokat jelenítettek meg a japán mangákból ismert hatalmas szemekkel és fehér pontokkal a szemgolyóban. Pár évvel később ezek az alakok elkezdtek „megbetegedni”: a kerek szemek helyett ikszek kerültek az arcokra, melyek kerülték a közvetlen szemkontaktust, majd egyre gyakrabban eldőlt, oldalra fektetett lényekként tűntek föl, akik elestek, felborultak, megsérültek, a tiszta „gyerekbőr” felületén pattanások, kinövések vagy torz végtagok jelentek meg. A legutóbbi időkben a gyűjtők már majdhogynem vallásos képekhez hasonló ábrázolásokat kaptak a világ minden tájáról, a legkülönbözőbb emberektől, amelyeken a lények megtörten, a földre zuhanva lehelik ki a lelküket.

Ez az új képvilág közvetlenül a graffitiszcéna tagjeire, a technoszcéna flyerjeire, Keith Haring vagy Jeff Koons munkáira, de főleg a mangafigurákra nyúlik vissza, és alapvetően különbözik a „klasszikus” festészet, szobrászat vagy grafika vizualitásától. Szinte kizárólag komputergenerált formákról van szó, amelyeket az internet kezdeti korszakában, az adatátvitel lassúsága miatt kellett a minimálisra redukálni. A közvetítés tere is teljesen más, mert múzeumi falak helyett adattömegek formájában köröznek a világhálón.

A Pictoplasma-konferencia ötlete először 2004-ben merült fel az archívum szerzőiben. Elsődleges célként azt jelölték meg, hogy a komputer megszállottjait (nerd) kihozzák virtuális világukból a realitásba, és lehetőséget adjanak nekik a tényleges kapcsolatteremtésre. A Berlinben most harmadszorra megrendezett konferencia következménye lett azonban az is, hogy ez az eddig a művészeti és tudományos közegtől távol tartott képi világ – rendeltetésével ellentétben – múzeumi és tudományos közegbe került. Vagyis egy hagyományos kiállítást láthattunk, és egy szimpóziumon kultúrtörténészek, etnológusok és médiatörténészek először vetették tudományos megfigyelés alá az érzékelési mechanizmus képi meghatározottságát, a figurák értékesítési mintáit vagy a karakterek maszkokhoz, rituálékhoz vagy a folklórhoz fűződő viszonyát. Ezzel párhuzamosan a háromnapos konferencián mindennap kétórás blokkokban mutatták be a motion graphics és character design legújabb tendenciáit olyan világsztárok munkáival, mint Klaus Haapaniemi, James Jarvis, Boris Hoppek, Faiyaz Jafri vagy a W+K Tokyo Lab. Döbbenetes volt látni, hogy a mezőnyben a japán W+K Tokyo Lab munkái – amelyek célja az ázsiai kultúra újradefiniálása a keleti és nyugati tradicionális képnyelvek felhasználásával – milyen messze maguk mögött hagyták a konkurenciát. Japán, illetve Ázsia hegemóniája megkérdőjelezhetetlen ezen a téren. A konferencia másik fő kérdése a robottudomány és a karakterek összefüggése volt. Mark Michalowski bemutatta a dr. Hideki Kozimával közösen kifejlesztett Keepon robotot, amely szociológiai kutatásokra, elsősorban autista gyerekek kapcsolatfelvételi rendszerének tanulmányozására alkalmazható.

A Pictopia-kiállításhoz kapcsolódóan szervezték meg a Pictoplasma Character Walkot. Ennek keretében városszerte harminc kiállítást rendeztek; ebből négyet a Collegium Hungaricumban, ahol a New York-i Parsons – The New School of Arts diákjainak, Francois Chalet, a berlini Technische Universität professzorának és tanítványainak munkái mellett a Moholy-Nagy Galériában Gyarmati Zsolt kiállítását Denicke és Thaler nyitotta meg – az egész Character Walk nyitóünnepségeként.

A Pictopia-fesztiválon és a Character Walk bemutatóin több mint húsz országból érkezett karaktereket lehetett látni a high-tech tokiói animációs stúdió és az MIT robotfejlesztő laboratórium teremtményeitől a street-art- és graffitiművészek munkáin keresztül az iparművészethez közelítő megformálásokig. Művészek, dizájnerek, animátorok, DJ-k, illusztrátorok és robotfejlesztők egész hada dolgozik ezeken az egymástól mindenben eltérő lényeken, amelyeknek azonban – legyenek bármilyen redukáltak is – egy közös elemük mindenképpen van: a szem. Amely, ha csak egyetlen fekete pont is, de életet lehel a piktogramokba, mert egy globális érzésen alapszik: a halott dolgoktól való ösztönös félelmen. (Megtekinthető május 3-ig.)

Krasznahorkai Kata