„Jaj, sötét szerelem, tilalmas ének! / Béget csak, gyapja nincs! Jaj, seb, de lüktetsz!” – olvasható egy különös kis verseskötetben, mely A sötét szerelem szonettjei címmel, a szerző nevének feltüntetése nélkül jelent meg Granadában 1983-ban. Csak a kötet bevezetője utalt félreérthetetlenül a 20. század egyik legnagyobb költő-drámaírójára, az 1936-ban, 38 évesen elhunyt Federico García Lorcára, akinek Bernarda Alba háza és Vérnász című darabjai napjaink Magyarországán is folyamatosan műsoron vannak. A mindaddig lappangó, váratlanul előkerült költeményekkel kapcsolatos titkolózást egyes irodalomtörténészek azzal magyarázzák, hogy a „sötét szerelemtől” fűtött sorok a szerző azonos nemű imádottjához, az általa vezetett La Barraca színtársulat titkárához, Rafael Rodríguez Rapúnhoz szóltak.

Bár a költő szexuális orientációját hazájában nem volt szokás bővebben tárgyalni, egy ír származású spanyol Lorca-kutató, Ian Gibson határozottan állítja: „Lorca homoszexualitása nem magánügy.” Mindezt Gibson pár héttel ezelőtt Spanyolországban megjelent Lorca és a melegek (Lorca y el mundo gay) című könyvében fejti ki bővebben, és hamarosan Budapesten is előadást tart.

Korántsem csak az említett – magyarul 1988-ban, a költő neve alatt megjelent – szonettek miatt kell beszélni Lorca másságáról, hanem azért is, mert e tény új megvilágításba helyezi a művész életművét, valamint a halála körülményeit is – összegez Gibson. Könyvének vitaindító jellegét mutatja, hogy a recenziókkal együtt számos olyan cikk jelent meg a nyugati sajtóban, amely a spanyol kiadókat azzal vádolta meg, hogy eddig szántszándékkal hallgatták el az író homoszexualitását, a Lorca családot pedig azzal, hogy erről szóló leveleket, sőt teljes műveket semmisítettek meg.

„A katolikus, konzervatív Spanyolországban, főképp a Franco-diktatúra alatt természetes volt, hogy García Lorca homoszexualitása nem lehet beszédtéma, igaz, liberális-baloldalisága, avantgárd szemlélete miatt egészen az 1975-ös rendszerváltásig amúgy sem tartozott a favorizált szerzők közé” – magyarázza a HVG-nek Dobos Erzsébet Lorca-kutató.

Ő egyébként – személyesen ismerve a költő famíliáját – kizártnak tartja, hogy a család dokumentumokat tüntetett volna el. Ugyanakkor szerinte is bőven akad rejtély Lorca körül. Az egyik például – amint azt könyvében Gibson is feszegeti –, hogy az andalúziai család miért csak mostanában, 73 évvel a halála után adott engedélyt az eddig jeltelen sírban fekvő író exhumálására és újratemetésére.

Az ír kutató erre is Lorca másságában, pontosabban a homofóbiában véli megtalálni a választ. A Granada mellett született, élete nagy részét Madridban leélő költőt 1936-ban, néhány hónappal Francisco Franco tábornok puccsa után végezték ki, ugyancsak Granada közelében. Az eddigi hivatalos verzió szerint a falangisták példát akartak statuálni az igen népszerű baloldali művész meggyilkolásával, akinek gazdag földbirtokos édesapja a köztársaságiakat támogatta. Gibson azonban a kivégzés szemtanúi után kutatva kiderítette, hogy a költő gyilkosainak egyike utóbb a kocsmában azzal hencegett: azért lőtte agyon Lorcát, mert „buzi” volt.

De Lorca életművének több pontja is érthetetlen az író másságának figyelembevétele nélkül, márpedig ez eddig nem volt szempont – emeli ki Gibson. Igaz, van, ahol nem lehetett nem észrevenni az erre való utalást, mint például a halála után megjelent, A közönség című drámájában. Ebben a színészek a próbákon és az előadásokon folyamatosan váltogatják nemüket és szexuális orientációjukat. Ám az akkor égbekiáltó bűnnek számító vágyak ennél jóval árnyaltabban is jelen vannak a Lorca-költeményekben (így a bevezetőben idézett szonettekben). Ezekben elvileg már csak a szakértő szem akad meg a homoerotikus utalásokon. Például azon – a kérdéssel foglalkozó irodalmárok szerint a saját nemük iránt vonzódó szerzők rejtőzködésének egyik tipikus megnyilatkozásán –, hogy nyoma sincs a nemre tett utalásoknak, ahogy mondjuk egy nőnek ajánlott versben szükségképpen szóba kerül a női szépség.

Akárhogyan is, a múlt század egyik legnagyobb hatású drámaírójának tartott művész darabjainak „lorcás intenzitását” e tragikus elhallgatás is növelhette. Legnagyobb drámáiban – így a családfőt kötelességszerűen nyolc évig gyászoló, és férfi után vágyakozó lánytestvérek szenvedéseit bemutató Bernarda Alba házában vagy a lányszöktetésről szóló Vérnászban – rendre a szerelem és az őszinte szenvedélyek kerülnek konfliktusba a falusi közösség korlátoltságával, a szabadságvágy a béklyót jelentő tradíciókkal. Csak az tudja ilyen elemi erővel ábrázolni hősei gyötrelmeit, aki maga is ismeri e poklot – teszi hozzá Dobos Erzsébet, jelezve, hogy a személyesen átélt rejtőzködés lehet az író művein végighúzódó kétségbeesett szenvedély forrása.

Nem az ír kutató az egyedüli, aki mostanában Lorca-rejtélyeket próbál megoldani. E hónapban mutatják be Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban Paul Morrison brit filmrendező Little Ashes című alkotását. Ebben Morrison a huszonéves, jogi és bölcsészettudományi tanulmányokat folytató Lorca, valamint a madridi művészeti szakkollégiumban megismert, később szintén világhírűvé vált két jó barátja – Salvador Dalí és Luis Bunuel – közti kapcsolatot ábrázolja. Az egymástól évekig elválaszthatatlan fiatalembereket az avantgárd művészeti kifejezésmód kötötte össze, ám később elváltak útjaik: a festő Dalí és a rendező Bunuel egyre inkább a tudatalattit előtérbe helyező szürrealizmus felé fordult, míg Lorca az andalúziai népi világtól kapott ihletet, ami az őt az egész spanyol nyelvterületen ismertté tevő Cigányrománcok című, 1928-as verseskötetében csúcsosodott ki. A kapcsolat egy másik vetülete azonban, hogy Lorca – minden bizonnyal reménytelenül – szerelmes volt Dalíba, ám máig nem tudható, pontosan mi is történt kettejük között. Tény, hogy Lorca 1926-ban egy 28 strófás ódát írt barátjához, amelyben ekképpen áradozott róla: „Hadd dalolom e gyengéd szívet, e csillagnézőt, / mely tiszta és hibátlan, akár a kőr a kártyán”.

Hármójuk eltávolodása – a több szempontból is eltaszított költő számára legalábbis – a Dalí és Bunuel jegyezte, Az andalúziai kutya című, 1929-es film kapcsán vált nyilvánvalóvá. Lorca úgy érezte, hogy a két, északról származó korábbi barát belőle űzött gúnyt mozija címével.

SINDELYES DÓRA