Zavarba ejtő életmű, ami sok kérdést vet fel. Megzavarja a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyar képzőművészetének éppen csak kialakult értékrendjét. Ki volt Kovásznai György? Harcos avantgardista vagy animációs filmessé lett festő a művészettörténet szürke zónájából? A Műértő cikke.

A Kovásznai Alapítvány munkatársai és Iványi-Bitter Brigitta művészettörténész sokéves munka után egy művészettörténeti szempontból kiaknázatlan életműanyaggal - és a hozzá tartozó komplex, sok szempontból újszerűen szerkesztett, kiváló katalógussal - álltak elő a magyar nemzeti galériabeli nagyszabású kiállításon. Megkezdődött, de még nem fejeződött be Kovásznai értelmezésének és értékelésének munkája.

Kovásznai nem volt avantgardista, bár alkatilag és generációs okokból is kétségkívül a neoavantgárd művész típusához állt a legközelebb. Lázadó volt, és nonkonformista, eredetiségre hajló erőteljes intellektus, ugyanakkor érzékeny, szeretetre méltó egyéniség. Amikor 15 évesen eldöntötte, hogy festőművész lesz, úgy tűnt, szabályos művészpálya áll előtte. Szabadiskolában képezte magát, később felvették a Képzőművészeti Gimnáziumba, ezt követően a Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait. Ez az egyenes ív akkor tört meg, amikor másodévesként, diáktársaival együtt 1953-ban (!) - Karinthy után szabadon - előadta Az emberke tragédiája című pamfletjét. Az elsősök „tökavatójára” készült humoros darabban Kovásznai nyilvánosan kifigurázta a főiskola hazug világát, pellengére állította tanárait, köztük az intézmény nagy hatalmú rektorát, Bortnyik Sándort. Vajon honnan vette Kovásznai ezt az elképesztő bátorságot? Mire apellálhatott ez a fiatalember Az emberke tragédiájával? A gúny intelligenciájára, a szabadon és őszintén gondolkodó ember vakmerőségére.

A konfliktussá nőtt feszültség és a főiskolával szembeni elégedetlensége miatt Kovásznai szuverén döntést hoz, bányába megy dolgozni: 1954-től csillésként vállal munkát Komlón, Dorogon és Tokodaltárón. Az itt gyűjtött élményeiből készültek a korszakban szokatlan hangot megütő bányászképei. Később gyári munkás lesz, majd 1957-ben Bernáth Aurél segítségével visszakerül a főiskolára, ahonnan még abban az évben végleg kirúgják. Ezek után, 1958-tól 16 évig a Nagyvilág képzőművészeti rovatának szerkesztője. A hatvanas években különböző avantgárd eseményeknek ad otthont a lakásán. Tagja a NO 1 csoportnak, közeli barátságba kerül dr. Végh Lászlóval és körével, megismerkedik a demokratikus ellenzék számos tagjával. A Pannónia Rajzfilmstúdióban 1963-ban kezd dolgozni, Korniss Dezsővel közösen több filmet is készít. Sikerei vannak, több nemzetközi díjat is elnyer. Amikor 1980-ban súlyosan megbetegszik, már csak három éve van hátra. Ekkor készülnek nagyméretű festményei.

Kovásznai György: Festmények a Körúti esték című filmhez, 1972 (akvarell, ceruza, papír, 36x51 cm)
©

Kovásznai főiskolai hányattatásai miatt igen korán közel került a társadalomnak ahhoz a részéhez, amely nem volt bekötve a hatalommal folytatott párbeszédbe. Életműve is döntően a rendszer párbeszédet kínáló és kikényszerítő keretein kívül alakult. Már főiskolásként a valóság közvetlen megjelenítése mellett akarta elkötelezni magát. Erre a problémára azonban sem a szocreál, sem pedig az elérhető modernizmusok köréből nem talált testre szabott választ. Hamar felismerte, hogy a szocialista realizmus - ahogyan megvalósul - üres és hamis frázis, és a főiskolát azok a konzervatív művészek uralják, akiknek igazából nem sok dolguk van a munkásosztállyal és a szocializmus eszmerendszerével. Tanáraival szemben, akik az ötvenes években ugyan nem vállaltak közösséget ezzel a programmal, de cinizmusból és karriervágyból mégis elkötelezték magukat mellette, ő egy másik utat választott. „…vágyat éreztem a munkásosztály iránt, mint egy olyan ideál iránt, amelyre mindig hivatkozás történik, de amelytől a hermetikus főiskola - leszámítva néhány suta üzemi kirándulást - lényegében, mint ahogy az egész élettől, elszigetelt. De én, akkor, főiskolás koromban, igényeltem volna, hogy okosan táplálják a bennem támasztott hitet és lelkesedést, és most mondom ki talán a leglényegesebbet: hogy valami, már a nyugati avantgardizmusnál is avantgardistább, a nyugati újdonságoknál is újdonabb újdonságot kapjak a társadalomtól. Ezt nem kaptam meg, s emiatt rám jött egy olyan vad életéhség, mely valamiképpen összefüggött azzal, hogy szerelmes voltam a munkásosztályba…”

Kovásznai a munkásosztály „köreiben való megmerítkezést” nem egyszerű értelmiségi kalandnak tekintette, hanem egy fontos tanulási folyamat részének. Ez volt az ő igazi iskolája, ahol megtalálta a „Nagy Modellt”. Alkati radikális realista volt, aki a közvetlen tapasztalaton keresztül akarta visszaadni és artikulálni a valóság dolgait. Ettől volt eredeti, és ez köszön vissza a szövegeiben is: egy szellemileg szuverén fiatalember nézőpontján keresztül hihetetlenül érdekes korrajzot kapunk az ötvenes évekről, és a későbbi évtizedekről is. Barcsayról és Kondorról írt kíméletlen véleménye, és általában, szövegeinek ereje ugyanolyan lenyűgöző, mint Az emberke tragédiájáé. Verbális intelligenciájának éltető ereje a szarkazmusig fokozódó kritika, és ugyanez a világot torzképként bemutató elem fedezhető fel képein is. Kovásznai különleges pozícióból beszél: kívülálló is, belterjes is egyszerre, fura, keresztöltésszerű kapcsolatban áll a kulturális elittel.

Ami leginkább szembetűnik képein és filmjein, az a hatalmas igény a közvetlen, vitális beszédre, a közérthető kommunikációra. Művészetének egyik kulcsa éppen ez a szokatlan rajongás, elemi vonzódás a vitalitáshoz, a szó pszichológiai értelmében. Ez magyarázza meg a mozgóképhez való vonzódását is. Ugyanakkor mindvégig ragaszkodik a festészethez (egy tulajdonképpen konzervatív médiumhoz), amelyet rendkívül kommunikatív formával tölt fel. A mozgáshoz kapcsolt festészet még kommunikatívabb, és persze a modernség szellemében a festészet korlátain is átlép. Művészete - annak elitista és provokatív nyelvezete miatt - különbözik a neoavantgárdtól, és külön útja is ugyanebből a viszonylatból érthető meg. Minden erre az elemi kommunikációs igényre épül; festményei, grafikái és animációs életműve egyaránt ezt az utat keresik.

Kovásznai György: Alakok zöld háttérben, 1982 körül (olaj, vászon, 150x250 cm)
©

Kovásznai kilóg a sorból, és ez a csapdája is. Egy olyan korban, amikor az elitista, lényegében az új nyugati nyelv lett a nem hivatalos kánon, ő bizonyos értelemben egy banális ízlés határán küzd, hogy közlésvágyát kiélhesse. Nem fogja vissza magát, szinte önmagát is túlkiabálja. Művészetét magyar kontextusban leginkább Scheiber Hugó áradó vitalitásához lehetne hasonlítani (akiből feltehetően hasonlóan jó animációs filmes lehetett volna).
Élete végén, a nyolcvanas évek „új festészet”-hulláma idején újra nagy erővel fordul a táblakép felé. Expresszív, mozgalmas, festőileg és emberileg is a túlcsordulásig telített képek ezek. De ezúttal sem sorolódik be a korszak trendjébe. Különutas marad. Kovásznai legnagyobb teljesítménye - mind szellemileg, mind művészileg - a különállása. És egyben ez az, ami olyan nehézzé teszi, hogy a korszak magyar művészetének természetes, fontos része lehessen.

A nemzeti galériabeli kiállítás és az Iványi-Bitter Brigitta kutatásain alapuló katalógus egyik legnagyobb hozadéka, hogy új megvilágításba és szélesebb, reálisabb kontextusba helyezi Kovásznait, de akár más, ismert életműveket is. (Mint például Kondor Béláét, akit Kovásznai kíméletlen kritikával illet. Véleményét már nem kerülhetjük meg.) Másrészt Kovásznai erős hajlama erre a vitális kommunikációra visszautal egy, a neoavantgárddal kapcsolatban kevéssé végiggondolt problematikára. A neoavantgárdnak bizonyos kommunikációs deficitje volt, két okból: egyrészt olyan elitnyelven beszélt, amelyhez a közönségnek nem volt hozzáférése, másrészt a politikai körülmények miatt nem konfrontálódhatott idejében a nyilvánossággal, még botrány formájában sem. Kovásznai nem ezt az utat választotta, ő mindenképpen egy kommunikatív nyelvet keresett. Életművével kapcsolatban ezt a festői nyelvezetet kritikai elemzés alá venni a jövő egyik lényeges feladata. (Megtekinthető szeptember 26-ig.)

Sasvári Edit

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kult

Megjelent a Műértő júliusi száma

Gerber Pál a Ludwig Múzeumban, Kovásznai György a Nemzeti Galériában, Várnai Gyula az Ernst Múzeumban, három igazgató - Baán László, Bencsik Barnabás, Csák Ferenc – pódiumvitája, festményaukciók Budapesten és nyári látnivalók. Mindez és még sok minden más a Műértő júliusi számában.

Szirénázó mentőautó csapódott villanyoszlopnak

Szirénázó mentőautó csapódott villanyoszlopnak

Hivatalos: itt az elektromos Ford Mustang divatterepjáró

Hivatalos: itt az elektromos Ford Mustang divatterepjáró

Soros: Orbánnak a nacionalizmus csak egy eszköz, hogy hatalmon maradjon és elfedje a korrupciót

Soros: Orbánnak a nacionalizmus csak egy eszköz, hogy hatalmon maradjon és elfedje a korrupciót

Két évvel a halála után méltó módon eltemethetik az Olaszországban meggyilkolt magyar prostituáltat

Két évvel a halála után méltó módon eltemethetik az Olaszországban meggyilkolt magyar prostituáltat

Kovács Zoltán válaszcikkét nem volt hajlandó lehozni a Washington Post

Kovács Zoltán válaszcikkét nem volt hajlandó lehozni a Washington Post

Íme a világ legjobban gyorsuló utcai autója, ami a Teslákat is állva hagyja

Íme a világ legjobban gyorsuló utcai autója, ami a Teslákat is állva hagyja