Véres bugyi, elefánttrágya, skót panaszdal: mind művészet
A rangos brit Turner-díjat december 6-án adták át a londoni Tate Britain galériában. A fődíjat idén Susan Philipsz skót művész kapta hanginstallációjáért. A díj odaítélésének több mint két évtizedes története során számos meghökkentő döntés született, a kritikusok gyakran megkérdezik a nyertes munkáit látva: ez művészet? Itthon az Aviva-díj hajaz a Turnerre, melyet idén másodszorra adták át a Műcsarnokban még november elején.
Lukács Andrea
Susan Philipsz skót művésznő Lowlands című hanginstallációjával vitte el a Turner-díjjal járó 25 ezer fontos (közel 8 millió forintos) pénzjutalmat. A terem üres falai között három hangcsatornán csendül fel egy skót panaszdal, mely egy halott tengerész mementója szerelméhez. A tegnap esti díjátadó ceremóniát - mint évek óta mindig - tüntetők zavarták meg. Idén művészeti képzésben részt vevő diákok követelték, hogy ne nyírbálják meg tanulmányaik állami támogatását. A felháborodott fiatalokat a nyertes is méltatta és köszöntő beszédében megismételte: "No cuts (Ne legyenek megszorítások!)".
A brit díjnak talán nem is lenne ekkora rangja ellenzői nélkül. Az 1984-ben alapított elismerés minden év októberétől decemberéig leköti a modern művészetek kedvelőinek és csúfolóinak figyelmét és a "rossz pr is pr" - elv alapján még nagyobb szenzációként tünteti fel az eseményt. A Stuckists elnevezésű formáció például hétszer tartotta a frontot a Tate Britain előtt 2000 és 2008 között, hogy tiltakozzon a zsűri „diszkriminatív” nominálása ellen. A festőket tömörítő mozgalom sérelmezi, hogy a modern művészetben egyre kevesebb helyet kap az ecset és a vászon, legalábbis annak hagyományos formájában: hogy színt vigyen a palettáról a kifeszített textilre. (Idén például versenyben volt a díjért Angela de la Cruz, aki kicsavart vásznaival és összetört kereteivel pályázott).
A híres komment: Kim Howells "falfirkája"
independent.co.uk
Évről évre feltűnik, hogy a hagyományos, figuratív festők nem érvényesülnek eléggé, pedig a közvélemény igényelné az emészthető, meg- és felfogható alkotásokat. A Turner-díjjal - bár névadója híres brit akvarell festő -, legtöbbször installációkat méltatnak, melyekben az önkifejezés javarészt öncélúságba, banalitásba torkollik - vélik nem csupán az ecsetforgatók. A 2002-es kiállítás falára például a kulturális miniszter, Kim Howells tűzte ki lesújtó véleményét: "Ha ez az, amit a legjobb brit művészek tudnak produkálni, akkor a brit művészet el van veszve. Ez egy hideg, mechanikus, konceptuális szarság..." A Turner-díj alapszabályaival sem ért egyet mindenki: csak 50 év alatti brit művészt lehet jelölni. Hogy kit tekintenek britnek, továbbra is nyitott fogalom: az alkotó születhet külföldön, de alkosson Nagy-Britanniában. És hogy mi a helyzet, ha valaki több ország között ingázik? Ez nem teljesen egyértelmű.
Ugyancsak nagy port kavart az egyik zsűritag, Lynn Barber kifakadása 2006-ban a döntőbíráskodás egész éves hercehurcájáról, melyet az Observer is közölt. "Itt minden fix?"- kérdezte az újságírónő, miután részletesen elmesélte a felkéréstől számított kálváriáját a kortárs művészeti galériák kínálatának depresszív áttekintésétől a többi zsűritaggal való találkozásig, amikor is összevetették a jelöltek munkásságát. Szerinte a zsűri feje, a Tate galériák igazgatója, Nicholas Serota szinte önkényes módon jelölte ki azt a négy művészt, aki esélyesként szóba jöhetett.
A versenynek van még egy érdekessége: a válogatás a művészek aktuális kiállításai alapján zajlik, december elejéig viszont egy új alkotással is elő kell rukkolniuk, mely kifejezetten a Turner-díj döntőjére készül. Két hónap alatt kell tehát olyat alkotniuk, amely a zsűrit meggyőzi. Volt jó néhány év, amikor sokkoló döntés született. Így lehetett 1998-ban egy elefánttrágyából kirakott Szűz Mária (Chris Ofili) a nyerő, 1999-ben pedig Tracey Emin My Bed című ágyinstallációja a jelöltek között: a feldúlt fekhelyén használt óvszerek, véres bugyik díszelegtek.
Emin: My Bed című műve a nő ágyát ábrázolja egy depressziós időszak után
tate
A sok kritika ellenére nem lehet elvitatni a díj jelentőségét, a nyertesek és jelöltek neve a médiában való szereplés hatására felértékelődik, alkotásaikat többszöröséért tudják eladni, mint a Turner-díj előtt. Magyarországon tavaly az Aviva-díj 5 millió forinttal alapozta meg a hazai kortárs művészek versenyét, idén másodszorra rendezték meg a Műcsarnokban. Nálunk hat jelölt közül dönt a zsűri. A novemberi díjátadón a szakma választottja Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy képzőművész-páros lett. A hazai megmérettetés különlegessége, hogy a közönség is szavazhat: így 500 ezer forinttal jutalmazták László Gergely és Rákosi Péter Tehnica Schweiz című munkáját.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.