Véres bugyi, elefánttrágya, skót panaszdal: mind művészet

Susan Philipsz skót művésznő Lowlands című hanginstallációjával vitte el a Turner-díjjal járó 25 ezer fontos (közel 8 millió forintos) pénzjutalmat. A terem üres falai között három hangcsatornán csendül fel egy skót panaszdal, mely egy halott tengerész mementója szerelméhez. A tegnap esti díjátadó ceremóniát - mint évek óta mindig - tüntetők zavarták meg. Idén művészeti képzésben részt vevő diákok követelték, hogy ne nyírbálják meg tanulmányaik állami támogatását. A felháborodott fiatalokat a nyertes is méltatta és köszöntő beszédében megismételte: "No cuts (Ne legyenek megszorítások!)".

 

A brit díjnak talán nem is lenne ekkora rangja ellenzői nélkül. Az 1984-ben alapított elismerés minden év októberétől decemberéig leköti a modern művészetek kedvelőinek és csúfolóinak figyelmét és a "rossz pr is pr" - elv alapján még nagyobb szenzációként tünteti fel az eseményt. A Stuckists elnevezésű formáció például hétszer tartotta a frontot a Tate Britain előtt 2000 és 2008 között, hogy tiltakozzon a zsűri „diszkriminatív” nominálása ellen. A festőket tömörítő mozgalom sérelmezi, hogy a modern művészetben egyre kevesebb helyet kap az ecset és a vászon, legalábbis annak hagyományos formájában: hogy színt vigyen a palettáról a kifeszített textilre. (Idén például versenyben volt a díjért Angela de la Cruz, aki kicsavart vásznaival és összetört kereteivel pályázott).Évről évre feltűnik, hogy a hagyományos, figuratív festők nem érvényesülnek eléggé, pedig a közvélemény igényelné az emészthető, meg- és felfogható alkotásokat. A Turner-díjjal - bár névadója híres brit akvarell festő -, legtöbbször installációkat méltatnak, melyekben az önkifejezés javarészt öncélúságba, banalitásba torkollik - vélik nem csupán az ecsetforgatók. A 2002-es kiállítás falára például a kulturális miniszter, Kim Howells tűzte ki lesújtó véleményét: "Ha ez az, amit a legjobb brit művészek tudnak produkálni, akkor a brit művészet el van veszve. Ez egy hideg, mechanikus, konceptuális szarság..." A Turner-díj alapszabályaival sem ért egyet mindenki: csak 50 év alatti brit művészt lehet jelölni. Hogy kit tekintenek britnek, továbbra is nyitott fogalom: az alkotó születhet külföldön, de alkosson Nagy-Britanniában. És hogy mi a helyzet, ha valaki több ország között ingázik? Ez nem teljesen egyértelmű.

 

Ugyancsak nagy port kavart az egyik zsűritag, Lynn Barber kifakadása 2006-ban a döntőbíráskodás egész éves hercehurcájáról, melyet az Observer is közölt. "Itt minden fix?"- kérdezte az újságírónő, miután részletesen elmesélte a felkéréstől számított kálváriáját a kortárs művészeti galériák kínálatának depresszív áttekintésétől a többi zsűritaggal való találkozásig, amikor is összevetették a jelöltek munkásságát. Szerinte a zsűri feje, a Tate galériák igazgatója, Nicholas Serota szinte önkényes módon jelölte ki azt a négy művészt, aki esélyesként szóba jöhetett.

A versenynek van még egy érdekessége: a válogatás a művészek aktuális kiállításai alapján zajlik, december elejéig viszont egy új alkotással is elő kell rukkolniuk, mely kifejezetten a Turner-díj döntőjére készül. Két hónap alatt kell tehát olyat alkotniuk, amely a zsűrit meggyőzi. Volt jó néhány év, amikor sokkoló döntés született. Így lehetett 1998-ban egy elefánttrágyából kirakott Szűz Mária (Chris Ofili) a nyerő, 1999-ben pedig Tracey Emin My Bed című ágyinstallációja a jelöltek között: a feldúlt fekhelyén használt óvszerek, véres bugyik díszelegtek.

 

A sok kritika ellenére nem lehet elvitatni a díj jelentőségét, a nyertesek és jelöltek neve a médiában való szereplés hatására felértékelődik, alkotásaikat többszöröséért tudják eladni, mint a Turner-díj előtt. Magyarországon tavaly az Aviva-díj 5 millió forinttal alapozta meg a hazai kortárs művészek versenyét, idén másodszorra rendezték meg a Műcsarnokban. Nálunk hat jelölt közül dönt a zsűri. A novemberi díjátadón a szakma választottja Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy képzőművész-páros lett. A hazai megmérettetés különlegessége, hogy a közönség is szavazhat: így 500 ezer forinttal jutalmazták László Gergely és Rákosi Péter Tehnica Schweiz című munkáját.