A Smoke On The Water története a Deep Purple nélkül kezdődött. Bő negyven éve, 1971. december 4-én, amikor a Frank Zappa vezette Mothers of Invention a svájci Montreux kaszinójában játszott: a koncerten az egyik rajongó szórakozásból rakétapisztollyal a plafonba lőtt, és – bár áldozatokkal járó tragédia nem történt – a kilencvenéves, patinás épület porig égett.

A Deep Purple azért érkezett a Genfi-tó partján fekvő Montreux-be, hogy a Rolling Stones mobil stúdiójában fölvegye esedékes stúdiólemezét. A kaszinóban volt a szállásuk, de miután az leégett, átköltöztek az üres, fűtetlen Grand Hotelbe, ahol rögzítették a Machine Head című, 1972. március 1-jén megjelent lemezt, rajta a Genfi-tó fölött szálló füst ihlette Smoke On The Watert. A számot – akárcsak a nagy felállás első, 1969-1973 közti időszakának összes Purple-szerzeményét – hivatalosan mind az öt tag szerzőként jegyzi, de a popkultúra halhatatlan riffje Ritchie Blackmore gitáros, a cím pedig Roger Glover basszusgitáros szüleménye.

A dalban a zenekar megemlékezik Claude Nobsról, a Montreux-i Jazz Fesztivál idén hetvenhat éves alapító igazgatójáról, aki több fiatalt mentett ki az égő kaszinóból. Nobs fényképe látható a Machine Head hátsó borítóján.

www.wikipedia.org

Egy nagylemezzel párhuzamosan általában egy, azzal együtt fölvett kislemez is megjelent. A kislemezre rendszerint olyan számok kerülnek, amelyek vagy nem fértek rá a nagylemezre, vagy amiről az arra illetékesek azt gondolják, hogy slágergyanús. Nem számítva a Királyi Filharmonikusokkal közösen fölvett Concerto For Group And Orchestrát, a Machine Head a Purple klasszikus fölállásának harmadik nagylemeze volt.

A zenekar managementje 1972 elején az 1970-es módszert – vagyis, hogy a kislemezre egy szám a nagylemezről, egy azon kívülről kerül rá – ismételte meg, de nem ismervén föl a Smoke on the Waterben rejlő lehetőséget, mellényúltak: a Machine Headről a Never Before, a nagylemezre nem került számok közül pedig a When A Blind Man Cries hallható a kislemezen.

Hogy mikor hangzott el először koncerten a Smoke On The Water, nem tudtuk kideríteni. Egy, a zenekar koncertjeinek időpontját és helyszínét fölsoroló honlap szerint 1972 első két hónapjában a Deep Purple folyamatosan koncertezett Európában és Észak-Amerikában. A februári angliai és németországi koncertek egy részéről kalózlemezek is készültek, azonban ezeken a Smoke On The Water nem hallható, ám ebből még nem következik, hogy nem játszották.

Az 1972. március 1-jei koppenhágai showról 1990-ben legális videó jelent meg Scandinavian Nights címmel – ami nem tévesztendő össze a zenekar 1970. november 12-i stockholmi koncertjén fölvett és 1988-ban megjelent, negyedórás hangszerszólókkal sűrűn megszórt, szintén Scandinavian Nights néven futó dupla nagylemezzel. Nem tudni azt sem, a koppenhágai koncerten elhangzott-e a Smoke On The Water, de az biztos: a videón nincs rajta. Vélhetően nem játszották, hiszen a zenekar legismertebb slágerének számító dal nem maradt volna le az anyagról. Március 9-én viszont már játszották: ekkor rögzítette a londoni Paris Theatre-ben a BBC a Deep Purple in Concert című, Nagy-Britanniában 1980-ban, az Egyesült Államokban két évvel később megjelent dupla lemez C és D oldalát – az A és B oldalt 1970-ben vették föl, ugyanott.

Bár a Smoke On The Water számtalan koncertváltozata ismert, teljes szépségében, vadságában és hosszúságában a klasszikus japán előadáson hallható. A rockzene történetének egyik legjobb élő albumát 1972. augusztus 15-én, 16-án és 17-én vették föl Oszakában, valamint Tokióban és ugyanazon év végén jelentették meg Made in Japan címmel.

A lemezen számunk augusztus 15-i, oszakai változata szerepel. Ritchie Blackmore a klasszikus riff egyszeri eljátszása után a második sor első taktusaiban nem az ismert G B C kvinteket alkalmazta, hanem a teljesen egyedi G B B G B G B B-vel operált, állítólag véletlenül: egész egyszerűen elbambult és a C helyett otthagyta bal kezét a B kvinten. Blackmore abban az ihletett pillanatban egy teljesen használható dallamot improvizált – sőt: egy G és egy B kvintből kihozta a maximumot – és zseniálisan jött ki csávából. Mindenki hibázhat, csak az a kérdés, hogy a hibát miként korrigálja. Blackmore briliáns megoldást választott.

A szám csak egy év múlva, 1973-ban jelent meg először kislemezen, a B-oldalon az augusztus 15-i oszakai koncertváltozatával. A kislemez az Egyesült Államokban negyedik, Kanadában második lett a slágerlistán. Innen kezdve – leszámítva persze a zenekar 1976-os megszűnése és 1984-es újjáalakulása közti nyolc évet – a Smoke On The Water számított a Purple himnuszának.

A Jimi Hendrix által világhírre vitt, és mások mellett a Deep Purple által is rendszeresen játszott Hey Joe mellett a Smoke On The Water a hangszerboltok egyik fő slágere, és mint ilyen, a hangszerboltosok rémálma. Immár évtizedek óta a kamasz fiúk a Hey Joe C G D A E kvintkörén és a Smoke On The Water riffjén tesztelik gitártudásukat.

Egy, a Youtube-on látható videóban Jon  Lord, az együttes egykori orgonistája és Ritchie Blackmore is vall a riffről. Szavaikból kiderül: a Blackmore által kitalált riff nem úgy van, mint ahogy azt két generáció srácainak többsége a hangszerboltokban játssza.

Az egyik legjelentősebb gitáros szaklap, a Nagy-Britanniában megjelenő Total Guitar 2004-ben azt kérte olvasóitól, hogy szavazzanak: melyik minden idők legjobb riffje. A Smoke On The Water bevezetője a 15 918 leadott szavazat tizenöt százalékával a negyedik helyen végzett. A lista megalkotói három helyet tévedtek. A Digital Dreamdoor listáját azonban - nagyon helyesen - a Smoke On The Water vezeti.

Logout.hu

Minden dalszerző álma, hogy olyan erőteljes, az agytekervényekbe kitörölhetetlenül beleégő riffet ötöljön ki, mint amilyen a Blackmore-nak sikerült. Jarvis Cocker, a Pulp frontembere szerint évezredünk elején ez leginkább a White Stripes-nak sikerült. Talán nem véletlen, hogy a nyers dallam Cockert is leginkább a Deep Purple klasszikusára emlékezteti.

Mi, magyarok pedig egy furcsa helyen ismerhetjük fel a Füst a víz felett motívumát: a Mekk Elek az ezermester,  a pompás bábfilmsorozat címzenéjében. Igaz, Ránki György Kossuth-díjas komponista aligha gondolt a Genfi-tó felett gomolygó füstre, amikor a félperces muzsikáját ("e feledhetetlen remeket") írta.