Nem ismeretlen a magyar gyerekek számára sem a német kicsik kedvence, a Jörg Hilbert és Felix Janosa által megálmodott mesehős, Ritter Rost (magyarul Rozsda lovag), ugyanis évek óta kapható nálunk két része is a CD-melléklettel és a dalok kottájával felturbózott könyvsorozatnak. Nem váratlan hát, hogy előbb-utóbb színpadon is viszontláthatjuk a fémhulladékokból összeálló hősökről szóló musicalt (először Szombathelyen láthattuk, majd most a Tháliában).

A történet címszereplője Páncélvárban él Koksszal, a házisárkánnyal. A várba beköltözik egy otthontalan szellem, akitől persze először mindenki megijed (a közönség soraiban ülő gyerekek is), de végül, naná, hogy megbarátkozunk vele. A helyi uralkodó, Ólomláb király rendelete szerint minden lovagnak hétévente nyernie kell egy lovagi tornán, különben elveszti a lovagi címét. Rozsdalovag azonban nem egy nagy harcos, bajban van a feladat végrehajtásával. Hogy hogyan mentik meg azt a helyzetet Kokszék, az maradjon titokban. Elég annyi, hogy a fényes lovagi tornán óriási meglepetés éri őt is a nézőket is – majd minden jóra fordul, ahogy az a mesékben dukál.

És mindent bevet a Thália Színházban Bozsik Yvette rendező is, ami egy jó gyermekszínházban dukál: látványos színpadkép, lebegő kísértetek, szellemes jelenetek, pergő táncok, fülbemászó zenék, poénok, a gyerekközönség bevonása egyes jelenetekbe.

Koksz szerepében Szabó Győző pimasz, vicces, leleményes. (A sárkány Süsü német rokonának is tekinthető: egyszerűen szeretnivaló.) Látszik rajta, hogy élvezi ezt a karaktert és egyszerűen az ujjai köré csavarja az egész nézőteret. A gyerekek felállva táncolnak, kiabálnak, például, amikor „rosszalkodásra invitálja” őket. A másik sztár Vati Tamás, a félénk kísértet szerepében. Az ő megjelenéséhez kötődik talán a leglátványosabb jelenet. Lebegve táncolja, énekli be a színpadot az UV-fénnyel megvilágított fehér lepedőjében. A szellemek órája ugyanakkor kicsit félelmetesnek is hat a legkisebbeknél: a mellettünk ülő „szakértő”, a hatéves kislány ijedten bújik anyja ölébe, amikor megjelenik a sötét színen a szellem (sőt később több szellem is). Ezzel mintegy cáfolja is a színház által meghirdetett „3 éves kortól”-kitételt. Inkább 7-8 évestől kortól felfelé ajánlanánk.

A darab zenéje (gyermek)fülbemászó, ugyanakkor nem a megszokott leegyszerűsített dallamokkal operál, van itt minden a drum and bass-től a rock and rollig. A tánckoreográfiák pedig (ne feledjük: Bozsik Yvett a rendező) egyszerűen szemkápráztatóak.

A kedves kis történetbe olyan gegek is beleférnek, mint hogy ideidézzék a Star Wars-sagát (a végén feltűnő Fekete lovagra bámulva az egyik szereplő a rozsdalovaghoz fordul: „Te, ez nem az apád?”), vagy, hogy gördeszkával, rollerral járják be a szereplők a színpadot és persze nagyokat essenek, ha kell.   

Eredetileg a darabnak van egyfajta direkt nevelő célzata is az újrahasznosított hulladékokról, de ezt szerencsére nem erősíti fel Bozsik Yvette. (Inkább csak jelzésértékűen jelenik meg: pl. szardíniás konzervdoboz, mint ágy stb.) Többet tud ő arról, mi a(z erkölcsi) nevelés, mint a mindenkori oktatásvezetés. Az erkölcsi nevelés e korosztálynak ugyanis a mese maga, ahol a győz az igazság, a leleményesség, a jó. Ezt nem lehet tanítani, ezt át kell élni.

Színházban például úgy, ahogy a Thália új produkciója teszi. Úgy, hogy több száz gyerek „tombolja végig” a közel másfél órás produkciót. Reméljük, a légkondi kapcsolóját is megtalálja az illetékes az előadásokon, ugyanis a bemutatón garantáltan járt az élmáényhez egy erős meghűlés.