Az életünk is menőbb lenne, ha John Williams írná a zenéjét
A cápában két hang kellett neki, hogy örökre megváltoztassa a filmzenét – a 85 éves John Williams ötven Oscar-jelöléssel, ebből öt díjjal büszkélkedhet, na meg olyan ikonikus filmszériák témáival, mint a Star Wars, az Indiana Jones, a Jurassic Park vagy a Harry Potter. A Sound & Vision című cikksorozatunk legújabb részében a Spielberg hű szerzőtársaként is ismert mester életművében teszünk egy nagy utazást.
Ha pusztán számokban mérnénk egy ember sikerességét, akkor egyértelműen kijelenthetnénk: John Williams a filmvilág legsikeresebb élő személye – ötven Oscar-jelölését csak egyetlen ember veri a díjátadó teljes történetében, egy bizonyos Walt Disney. De szerencsére nem csak a matek számít, így a legendás zeneszerzőről sokkal nagyobb szenvedéllyel beszélhetünk – az ő munkássága nélkül nagyságrendekkel szegényebb lenne a mozitörténet, egészen máshogy gondolnánk a filmzene jelentőségére.
Ha egy váratlan pillanatban azon kapja magát, hogy a Star Wars főcímét dúdolja, ha a Jurassic Park témáját hallva már látja is maga előtt a zöldben legelésző dinókat, ha a Harry Potter csilingelésére gondolatban egy sötét kastélyba kerül, vagy ha a Schindler listája hegedűszólamai miatt elkapja a sírógörcs, akkor tudja, mennyit számít Williams munkája.
Az 1932. február 8-án született, húszas évei elején még jazz-zongoristaként dolgozó komponista számtalan klasszikus zeneművet is írt filmes munkái mellett, és 13 éven keresztül volt a Boston Pops Orchestra vezető karmestere. A legendáját pedig csak tovább építi, hogy 85 évesen is teli van meglepetésekkel: nemrég bevallotta, hogy még egyetlen Star Wars-filmet sem nézett végig életében, egy tavalyi videóból pedig kiderült, hogy egyáltalán nem az az elefántcsonttoronyban ülő figura, amit státusza diktálna.
De persze leginkább a felejthetetlen filmzenéi miatt szeretjük őt, ezért kategóriákra bontva mentünk végig a közel 150 filmet számláló karrierjének legfőbb állomásain.
| Mi az a Sound & Vision? |
Azon kívül, hogy a cikksorozatunkhoz több szálon is kapcsolódó David Bowie egyik dalának címe, a Sound & Vision címke alatt vesézzük ki a film és a zene kapcsolatát. Bővebben itt írtuk le, mit is akarunk kihozni ebből. |
Sugarlandtől Sohaországig
A teljes filmtörténet egyik legnagyobb alkotópárosa, Steven Spielberg és John Williams útja 1974-ben keresztezte először egymást, a rendező első igazi mozifilmjénél, a Sugarlandi hajtóvadászatnál – a rendező Párbaj című első alkotása eredetileg tévébe készült. Kettejük harmóniáját semmi sem jelzi jobban, minthogy azóta összesen két Spielberg-film, az 1985-ös Bíborszín és a 2015-ös Kémek hídja készült Williams zenéje nélkül – előbbinél a filmet producerként is jegyző Quincy Jones vette át az irányítást, utóbbinál pedig Thomas Newmanra hárult a feladat, miután Williams kisebb betegség miatt nem tudta vállalni a munkát.
Az első ikonikus Spielberg-filmzenére nem is kellett sokat várni: a baseballsapkás rendező második mozija, A cápa óriási fegyverténye a két hangra épülő zene, ami legalább olyan fenyegető, mint a mechanikus szörnyeteg. Járt is érte az Oscar.
A következő közös alkotásnál aztán kettőről máris ötre növelte a hangok számát, már ami a Harmadik típusú találkozások leginkább felismerhető témáját illeti – máig hisszük, hogy ha egyszer tényleg eljönnek a földönkívüliek, ezzel a dallammal köszönnek majd be.
A nyolcvanas évek hozta el Spielberg egyetlen nagy franchise-át is, aminek máig nem engedte el a kezét – a másik nagy szériájának számító Jurassic Parkot két rész után továbbadta, és amúgy is egy regény alapján készült. Az Indiana Jones-filmek Williams jó szokásához méltón rengeteg emlékezetes témát szállítottak, amelyek egy-egy karakterhez vagy cselekményszálhoz köthetők. Persze az 1981-es eredeti főcímét, amit azóta minden második kalandfilm nyúlni próbál, semmi sem veri.
De még a ’84-es Indy-folytatás előtt megkapta harmadik Oscarját, méghozzá a természetfeletti gyerekfilmes varázst erősítő E.T. filmzenéjéért.
A köztes években pedig ő is úgy kísérletezett, ahogy maga Spielberg: a Meztelenek és bolondok zenéje legalább akkora háborús filmes paródia, ahogy maga a film is; A Nap Birodalma ezzel szemben őszinte aláfestése a világháborús sztorinak; míg a csöpögős Örökké és a Pán Péter-sztorit feldolgozó Hook című botlásokon még ő sem tudott segíteni.
Spielberg újratöltve
1993 nagy fordulópont volt Steven Spielberg karrierjében. Először is utat nyitott a CGI térhódításának, valamint egy generációnyi dinómániást szabadított a világra a Jurassic Parkkal, amelyben John Williams megállíthatatlan hegedűfutamokkal jósolta meg a közelgő veszélyt, majd dzsungelritmusokkal festette alá az őrült menekülést. Ja, és letett egy olyan főcímzenét, ami zongorán lejátszva bármikor instant nosztalgiatripet kínál.
Másrészt pedig ebben az évben jött ki az addig leginkább zsánerkirályként elkönyvelt Spielberg első nagy drámai dobása, a Schindler listája. A jiddis nyelven énekelt gyerekkórus-daraboktól eltekintve leginkább a hegedű határozza meg ezt a filmzenét – az izraeli Itzhak Perlman által feljátszott főszólam Spielberg elképesztően erős képei nélkül is brutálisan hasít az ember szívébe, talán pont így tökéletes, hogy ezért a filmért járt Williams eddigi utolsó, ötödik Oscarja.
Ahogy azonban a rendező kezdte felvenni az érzelmi manipulátor szerepét, úgy csökkent Williams szerzeményeinek súlya is. A nagy történelmi tablók (Amistad, München, Hadak útján) hatásvadász dallamokkal, a gyengébb sztárfilmek (Terminál, Világok harca) nem túl emlékezetes score-okkal jártak, a folytatásokhoz (Az elveszett világ: Jurasicc Park, Indiana Jones és a kristálykoponya királysága) pedig nem tett hozzá sokat.
Persze olyan is előfordult, hogy Spielberg rendezései teljesen rendben voltak, Williams viszont inkább szép csendben a filmek szolgálatába állt, és nem a felejthetetlen témákkal törődött. A Ryan közlegény megmentése elég bombasztikus a túlzásba vitt filmzene nélkül is, a Különvéleménynél inkább az akció, a tempó megteremtése volt a cél, a Lincoln pedig pont azért nem lett csöpögősen magasztos, mert a komponista bölcsen visszafogta magát. A két leginkább az animációra hagyatkozó Spielberg-mozi (Tintin kalandjai, A barátságos óriás) közül legalább a Tintin zenéje emlékezetes lett – ennél Williams jóformán lecserélte a vonósokat a sokkal varázslatosabb hangszerekre, például csembalóra és harmonikára.
De azért az újkori Spielberg-érában sem maradtak el az igazán felejthetetlen melódiák. Az A.I. Mesterséges értelemtől mindig kiráz a hideg, és ehhez nagyban hozzájárult a gyakran áriákkal élő filmzene is. És szerencsére a könnyedebb oldalát is meg tudta mutatni Williams: a Kapj el, ha tudsz jazzes, a lábakat azonnal mozgásra késztető zenéje a karrierje legjobbjai közé tartozik.
Csillagok és varázslók háborúja
Azonban természetesen nem csak a szakállas rendezőbarátjával közös munkái miatt vált halhatatlanná John Williams, ugyanis két mozis gigafranchise zenéi is az ő nevéhez fűződnek.
Igaz, az is Spielbergnek köszönhető, hogy beajánlotta George Lucasnak – vagy inkább fordítva, hiszen mire az addig csak egy bukott sci-fivel (THX 1138) és egy fiatalos mozival (American Graffiti) büszkélkedhető Lucas eljutott nagy álmának megvalósításáig, Williams polcát már két Oscar díszítette. A Star Wars-saga eddigi összes, vagyis hét darabjának zenéjét ő szerezte (és a nyolcadikat is írja lassan), de a spinoffokat már nem vállalta el, a Zsivány Egyesnél a nagy Williams-utódnak tartott Michael Giacchinót vették igénybe.
Williamst leginkább a későromantikus szerzők munkái inspirálták az űropera zenei világának megalkotása során: Richard Strauss, Csajkovszkij vagy Wagner hatását nem lehet nem kihallani a széria témáiból. De egy klasszikus filmzeneszerző is elválaszthatatlan a Star Warstól: Erich Korngold munkásságából olyan szinten merített John Williams, hogy azt sokan konkrét lopásnak tartják – az alábbi összehasonlítás ennek nagy alapot szolgáltat.
A Star Wars zenéjét tartják az addig leginkább operákban használt vezérmotívum (leitmotif) filmes hódítása kezdetének – ezek azok az egy-egy karakterhez, helyszínhez vagy valamilyen fogalomhoz köthető dallamsorozatok, amelyek egy műben többször visszatérnek. Ezt azóta szinte minden nagy mozis franchise alkalmazza. A kultikus főcímzenén kívül a Star Wars leghíresebb vezérmotívuma az Erőhöz kapcsolódik, de Luke, Obi-Wan és úgy általában a jedik jeleneteihez is többször használta Williams.
Az 1977-es első SW-mozi már felvezette a legtöbb később is visszatérő vezérmotívumot (a már említetteken kívül Leia, a Lázadók, a Birodalom és a Halálcsillag is külön témát kapott, és ne feledjük a csodálatos Cantina Bandet sem), de a Birodalom visszavág legalább annyira ikonikus dallamokat tartogatott. A Han Solo és a hercegnő című darab, valamint Yoda témája mellett ebben hangzott el először például a Darth Vader megjelenését is jelző birodalmi induló.
Sokan úgy tartják, hogy az 1999-ben elindított előzménytrilógia legnagyobb erénye John Williams jelenléte, aki már a Baljós árnyakban zseniális új szerzeményeket vezetett fel: a kis Anakin témájában már ott a birodalmi induló magja, a droidinvázió egy újabb klasszikus indulót hozott, na és persze a nagy hármas fénykard-csata alatt elhangzó, egyébként egy walesi vers szanszkritra átírt szövegét kántáló Duel of the Fates is ebben hangzott el.
Kicsit ironikus, de John Williams pályájának talán legszebb darabját a rajongók által legjobban utált A klónok támadásához írta: az Across the Stars című romantikus téma Anakin és Padmé tiltott szerelmét festi alá a Rómeó és Júlia szellemét idézve.
De nem ő lenne a filmzenék császára, ha nem tudott volna azóta is minden SW-filmhez legalább egy olyan témát írni, amit bármelyik pillanatban el tudunk dúdolni. 2005-ben A Sith-ek bosszúja végső csatájának tétjét emelte a Battle of the Heroes című szerzeménnyel, a tíz évvel későbbi Az ébredő Erőben pedig egyrészt az Ellenállás attakját alapozta meg kellő magasztosággal Williams, majd az új hős, Rey kapott több részből álló, zseniális témát.
Egy fokkal már nehezebb volt másik nagy franchise-munkája, ugyanis a Harry Potter-szériát úgy kellett megfognia zeneileg, hogy az a könyveknek köszönhetően már óriási népszerűséget élvezett – és ennek megfelelően valószínűleg mindenkinek határozott elképzelései voltak, milyen zene illene hozzá. A Csajkovszkijhoz hasonlított Hedwig’s Theme című főtémával talán mindenki kiegyezett: a csilingelő, majd nagyzenekarral lesújtó zene egyszerre rejt varázslatot és kelt veszélyérzetet, ami a Potter-sorozat két legfőbb erénye.
A Titkok Kamrájában hangzott el Dumbledore főnixmadara, Fawkes témája, ami a leginkább megidézi a romantikus elődöket, és az általában sötétebb melódiák helyett egy teljesen megkapó, bájos dallammal lett a rajongók egyik kedvence.
De ahogy a Star Wars-sorozatot sem kísérte a különálló filmekig, úgy HP-filmekben és a Potterverzumban játszódó Legendás állatok-szériában is átengedte a zeneszerzést (az utódok persze bátran használták később Williams néhány témáját), miután még az Azkabani fogolyhoz írt pár meglepő klasszikust. A Double Trouble című dalban például a Macbethből kántál néhány sort egy gyerekkórus, a Window to the Pastben pedig a dementorokat megidézve a filmszéria legsötétebb bugyraiba merészkedik egy fúvós szólónak köszönhetően.
Elnökök, betörők, Superman
Bár az utóbbi 15 Oscar-jelöléséből csak négyet kapott olyan zenéért, amelyet nem Spielberg-, Star Wars- vagy Harry Potter-filmhez írt, korábban jóval gyakrabban lépett ki a komfortzónájából. Mire 1975-ben először nominálták a díjra Spielberg-filmzenéért (A cápa), már tízszeres jelöltnek mondhatta magát, sőt egy szobrocskát már be is gyűjtött addigra, az 1971-es Hegedűs a háztetőnért.
Éppen az első két Star Wars-film között volt, amikor átvette Jerry Goldsmith helyét a készülő Superman-moziban. Williamsnek tetszett, hogy Richard Donner filmje nem vette magát túl komolyan, és ezt tükrözi az enyhén parodisztikus hangzású főcímzene is, ami egyértelműen "A Superman-zene", hiába írt sokkal komolyabb témát a hősnek később Hans Zimmer Az acélemberben.
A maestro további munkáit a végtelenségig lehetne sorolni, a nagy ívű regényadaptációktól (Az eastwicki boszorkányok, Hét év Tibetben, Angyal a lépcsőn, Egy gésa emlékiratai vagy a legutóbbi különmeló, a 2013-as A könyvtolvaj) Oliver Stone eposzi munkásságáig (Született július 4-én, JFK - A nyitott dosszié, Nixon).
De mi lenne velünk minden év decembere tájékán, ha 1990-ben nem dönt úgy Bruce Broughton, hogy inkább a Mentőcsapat a kenguruk földjén című animációs filmhez ír zenét,és mégsem vállalja Chris Columbus családi moziját, a Reszkessetek, betörőket. A rendező így barátjához, Steven Spielberghez fordult, aki bemutatta neki Williamst, aki pedig két Oscar-jelölést is begyűjtött a filmmel: a legjobb eredeti filmzene mellett az azóta modern karácsonyi klasszikussá érett, Somewhere in My Memory című betétdalt is elismerték.
Ilyen meglepetésekre már valószínűleg nem számíthatunk tőle, de addig nincs nagy gond, amíg öt készülő filmhez társítják a nevét – ha minden jól megy, a következő három bejelentett Spielberg-mozi (The Kidnapping of Edgardo Mortara, Ready Player One, Indiana Jones 5), valamint a Star Wars nyolcadik és kilencedik epizódja is élvezheti a Williams-varázst.
Sound & Vision 2: A 25 legjobb soundtrack az ezredforduló óta
A kísérőzenék után most azokat a filmzenéket rangsoroltuk az elmúlt 17 évből, amelyek általában a rendezők gondos dalválogatásai - ki tudna elképzelni egy Tarantino-, egy Wes Anderson- vagy akár egy Sorrentino-filmet a jelenetekhez legjobban illő popdalok nélkül? A film és zene kapcsolatára fókuszáló Sound & Vision sorozatunk második részében a soundtrackeket vettük sorra.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
