hvg.hu: 1979-ben azt mondta Erdős Péter (a kor magyar könnyűzenéjének a hanglemezkiadásban dolgozó „ura”, a Neoton menedzsere, Csepregi Éva párja – a szerk.), hogy a Neotonból egy éven belül világsztárt csinál. Ez mennyire jött be?

Csepregi Éva: Semennyire. Bár nagyon sok helyre eljutottunk, nagy sikereink voltak Japánban, Koreában, Spanyolországban, Németországban és másutt is, de nem lettünk világsztárok. „Csatákat nyertünk, háborút nem” – mondta Péter. Az angolszász színtérre nem tudtunk betörni. A világsztáros félmondatot egyébként egy nagy koncert után mondta Péter. Megálmodta, hogy kiviszi a magyar pop-, rockszakma krémjét Cannes-ba, a MIDEM-fesztiválra. A Hungaroton lemezkiadó addig főleg komolyzenei produkciókkal vett részt ezen, 1979-ben volt az első, hogy a magyar könnyűzene képviseltette magát. Adtunk egy nagy sikerű gálakoncertet, utána elmentünk egy bárba, ott őrjöngtünk, boldogok voltunk, hogy jól sikerült a fellépés, és ennek hevében mondta, hogy meglátjátok, lesz még nekünk világsztárunk egy éven belül.

Máté Péter

hvg.hu: És ez a világsztár nyilván a Neoton lesz, amit ő kitüntetetten támogatott.

Cs. É.: Mindig felmerül, hogy könnyű volt nekünk az Erdős miatt, mert így a Neotont engedték külföldön érvényesülni, a többieket meg nem. De ez nem igaz. Előttünk már volt rengeteg előadó nyugaton az LGT-től az Illésig, Omegáig és másokig.

hvg.hu: Ön szerint miért nem jött be ez a jóslat vagy ígéret?

Cs. É.: Ahhoz, hogy valaki világsztár lehessen, a tehetség mellett az is kell, hogy az előadó bekerüljön a popzene sajátos vérkeringésébe. Ha kimegy a Green Day a színpadra egy százezres tömeg elé, és azt mondja a frontember, hogy „nem akarok amerikai idióta lenni”, akkor mindenki érti, mire gondol Billie Joe Armstrong. Kívülről bekerülve egy ilyen közegbe nagyon nehéz azt megvalósítani, hogy egy pillantásból, egy mozdulatból mindenki értse, mit akarok kifejezni. Hogy átmenjen az üzenet. Ahogy egyébként itthon, vagy Erdélyben mindenki érti a mi félmondatainkat. Másrészt mi itt maximum követni tudjuk a divatot, nem diktálni. Nekünk Péter javasolta, hogy legyünk diszkózenekar, rockköntösbe öltöztetve.

Máté Péter

hvg.hu: Az igaz, hogy az akkor nagyon népszerű, „őszinte kemény rockzenekarok” alternatívájának találták ki a diszkós Neotont?

Cs. É.: Igen. Akkor már a Péter is és a Bors is (Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója – a szerk.) tudta, hogy a nyugati kiadók úgy működnek, hogy egyrészt felkutatnak tehetségeket, illetve, hogy ők maguk építenek fel előadókat. Elhatározták, hogy Magyarországon kell egy válasz az akkor tényleg sikeres rockra. Keresték azokat a popzenekarokat, akik erre alkalmasak lehetnek. Így jöttünk mi a képbe. Péter pedig elkezdett minket menedzselni. Ő egyébként minden magyar előadónak osztotta az észt, az ötleteket, de tény, hogy a Neotonba jobban belenyúlt. Ő mondta, hogy az addig elég eklektikus stílusunkat le kellene tisztázni, és a diszkó felé fordulni. Emlékszem, amikor először mondta ezt, Jakab Gyuri sírva fakadt, mert „hogy fog ő a dzsesszes kollégái szemébe nézni, ha ezt a stílust játssza”.

hvg.hu: Sokan nevezték úgy a Neotont (például a spanyol lapok), hogy az a Varsói Szerződés ABBA-ja. A fő példakép az ABBA volt?

Cs. É.: Az volt az etalon, igen. Zeneileg és a színpadi megjelenésüket is tekintve példának tekintettük őket. Azt láttuk, hogy egyszerű emberek, akik egyszerű dolgokról, egyszerűen beszélnek. Ez nekünk nagyon tetszett, és Péter is azt mondta, hogy ez nekünk is jól áll. Baromi szerencsénk volt, hogy együtt tudtunk dolgozni Dobó Ferenc hangmérnökkel, aki egészen zseniális, egyedi, telt diszkós hangzást tudott kikeverni. Gondoljunk bele: a Santa Maria 1979-ben készült, és még ma is abszolút megállja a helyét!

hvg.hu: A stúdióhangzás tehát abszolút diszkós lett, de a színpadra amolyan rockos attitűddel léptek fel. Nem volt ez ellentmondás?

Cs. É.: A diszkóhoz egy mindent felölelő kiállás kell, ami a fellépő ruháktól, a fényekig, színpadi elemekig terjed. Ezt mi nem tudtuk összehozni. Péter nagyon szerette a rockot, úgy gondolta, annak sikere többek közt abból ered, ahogy Vikidál Gyula vagy más rockerek kiállnak, és hihetetlen erővel átadják a közönségnek az üzenetüket. Ezeknek a színpadi kiállásoknak megvannak a különböző technikái, ezeket mi is átvettünk. Persze fontos volt az üzenet is.

hvg.hu: A Neotonnak volt üzenete?

Cs. É.: Sokan azt gondolják, hogy a Neoton dalai olyan kis habkönnyűek, semmitmondók. De ez nem így van. Mindig volt valami mögöttes tartalmuk. A Nyár van csak első hallásra egy sima nyári sláger, de ma is lehet énekelni, mert jó a szövege. Ráadásul egész mást jelent az, hogy „égetem magam a napon” huszonévesen, mint hatvan fölött. Sok rajongónk mondta, hogy korábban nem is tudták, miről szólnak a dalok, most jöttek rá. A Kétszázhúsz felett előtt mindig elmondom, hogy az nem az autóversenyzésről szól, hanem az életről általában. Péter megkérte anno Hatvani Emesét (a legnagyobb Neoton-slágerek szövegíróját – a szerk.), hogy olyan dalokat írjon, amit mi érzünk, a mi problémáinkról szólnak, arról, amit mi látunk a világból. És ő ezt meg tudta csinálni. A dalszöveg írás – bár nyilván kell hozzá ihlet –, végül is egy iparos munka. De hát a popzene is olyan, mint az iparművészet: valami fogyaszthatót kell előállítania.

Máté Péter

hvg.hu: Valahol azt nyilatkozta, hogy a színpadi megjelenés, kiállás tekintetében leginkább a Green Day-frontember Billie Joe Armstrong és a Red Hot Chili Peppers énekese Anthony Kiedis a példaképe. Ez azért még így is meglepő kijelentés egy diszkó-énekesnőtől.

Cs. É.: Igen, őket nagyon szeretem, talán még Rod Stewartot is ide sorolnám. Nagyon inspirálnak, ahogy ők kiállnak a színpadra. A dalainknak van egy sajátos Neoton-életérzése, ezt valahogy ki kell fejezni pusztán a jelenlétünkkel is. Egyfajta színészkedésre van szükség. Egyébként Péter ezt is kitalálta: berendezte a színpadot. Megnevezte a főszereplőket: Végvári Ádám lett a bonviván, a Baracs János a táncos-komikus, én pedig a primadonna. A hátsó sor jelenítette meg a szemlélődőket. Így kialakult egy kis színház a koncertjeinken, és ez összecsengett azzal, hogy énekelhetőek a szövegeink. A mozgások persze az évek alatt változtak.

Máté Péter

hvg.hu: A Neoton dalai sokszor aktuális eseményekre reagáltak, a Halley-üstökösre, a szöuli olimpiára vagy akár Gorbacsov színrelépésére. Ez elég szokatlan egy popzenekartól.

Cs. É.: 1986-ban voltunk először Dél-Koreában, ahol akkor már megjelent több Neoton-lemez. A japán kiadónk mondta, hogy jó lenne, ha épp ezért részt vennénk a Szöul Dalfesztiválon. Amikor utaztunk, a gépen találkoztunk a Dschinghis Khan zenekarral. (Ők persze, velünk ellentétben első osztályon utaztak.) Mándoki Laci már ott elkezdett a Péterrel beszélni egy közös dalról, amit az olimpiára időzítenénk. A kiadók pedig ráharaptak az ötletre. Amikor elkészült a Korea című dal, sokáig úgy volt, hogy az lesz az olimpia hivatalos himnusza. Végül egy helyi együttes adta a hivatalos dalt, de a megnyitó előtti nagy ünnepi show-n – ahol fellépett többek között Laura Barnigan, Mireille Mathieu és mások is – előadhattuk. Később egyébként egy japán együttes anyanyelvén is elénekelte a dalt, ami akkor azért volt nagy dolog, mert a koreaiak és a japánok nem voltak túl jó viszonyban. Az olimpia meg a zene közelebb hozta a nemzeteket.

hvg.hu: És hogy jutott eszébe egy magyar diszkó-előadónak a szovjet pártfőtitkárról dalt írni 1989-ben?

Cs. É.: Akkor volt Gorbacsov a Time címlapján, mint az Év Embere. Nem hagyta nyugodni Pétert a nemzetközi áttörés lehetősége, akkor épp külföldi zeneszerzőben gondolkodott. Így jött képbe Bob Heatlie (a fiam édesapja), aki az akkor nagyon futó Japanese Boys című slágert is jegyezte. Mondta neki Péter, hogy kellene írni Gorbacsovról egy dalt. Bob meg is írta Clap Your Hands For Michael Gorbatsjov címmel. Ezt felajánlottuk a japánoknak, de ők visszaírtak, hogy ha ott megjelenne egy ilyen oroszokról szóló dal, kővel dobálnák be a Toshiba-EMI székház ablakait. Aztán egy hónap múlva újra írtak, hogy mehet a dal, sőt, legyen az a CD-m címadója. Magyar szöveget először nem is akartunk írni, de aztán ránk szállt a honi sajtó, hogy miért éltetjük a szovjet vezetőt. Végül a Péterrel közösen írtuk meg a magyar szöveget. Ez arról szólt, hogy az emberek nem érzik át, hogy jön egy új nemzedék, itt van a peresztrojka, a változás, ami ráadásul pont onnan jön, ahonnan eddig az elnyomás.

hvg.hu: A vasfüggöny előny volt vagy hátrány a Neoton külföldi megítélésében?

Cs. É.: Hátrány semmiképp nem volt, inkább érdekessé tett minket. Sajtótájékoztatókon mindenfélét kérdezgettek tőlünk a cenzúráról, az utazási lehetőségeinkről, a különböző korlátozásokról stb. Ezeket mindig próbáltuk viccesen elütni. De nagyon föl voltunk készülve az újságírói kérdésekre. Volt, hogy Péter már itthon megírta a lehetséges kérdéseket és válaszokat. Ezt egy angol barátunk lefordította, én pedig bevágtam az egészet. Működött a dolog, így mindig tudtam ezekhez a sablonokhoz nyúlni. Így tanultam meg tulajdonképpen angolul is.