Különös viszonya volt a romániai magyaroknak Ion Iliescuhoz. Az ezredforduló után az ő szavazatukkal nyert, hivatalba visszatérő jelöltként államelnök választást. Nem tiszteletből, nem bizalomból szavaztak rá a magyarok, hanem azért, mert rettegtek az Iliescunál is fenyegetőbb jelölttől, Vadim Tudortól.
A rendszerváltás utáni Romániában olyan feszült választás alig zajlott, mint ez a történelmi döntő Vadim és Iliescu között. Vadim Tudor radikális magyarellenessége, uszításai kezelhetetlenek voltak. Ion Iliescu nem volt nyíltan és egyértelműen magyarellenes, de máig tisztázatlan egészen pontosan, hogyan következhettek be az 1990-es magyarellenes atrocitások, a marosvásárhelyi etnikai zavargásokat megelőző szisztematikus magyarellenes uszítás az elnöksége alatt. Kifejezetten népszerűtlen volt a demokratikus elkötelezettségű román szavazók és a magyarok között egyaránt.
Tény, hogy Ion Iliescu volt az egyik első olyan politikus, aki rögtön a román-magyar megbékéléssel kecsegtető 1989-es forradalom után, 1990 februárjában elkezdett nyilvánosan „magyar veszélyről”, illetve a „magyar szeparatizmus” erősödéséről beszélni. Az állam ideiglenesen kinevezett vezetőjeként jelentős befolyással volt, nyilatkozataira kiterjedt manipulációs kampány épült, így erősödött fel néhány hét alatt Erdélyben az etnikai feszültség, a verbális konfliktusok pedig így csaptak át nagyon hamar valódi erőszakba.
Hosszú élete során Ion Iliescu makacsul ragaszkodott hozzá, hogy nincs felelőssége a több halálos áldozatot követelő atrocitásokban, és sokszor nyilatkozott arról, valójában a magyarok provokálták ki az összecsapásokat.
Máig nincs pontos magyarázat arra, hogy a makacs mosolyáról, békítő hangneméről, joviális fellépéséről ismert politikus hogy vált kulcsszereplővé ebben a konfliktusban. Többnemzetiségű családból származó, több nyelvet beszélő emberként élte végig a Ceausescu rezsimet. Kifejezetten művelt, tehetséges fiatalként kezdte a pályáját, meglehetős politikai támogatással. Családját régóta ismerte Nicolae Ceausescu, a diktátor Iliescu illegális kommunista mozgalomban aktív apjával és nagybátyjával is kapcsolatban állt. Nagyapja még a cári Oroszországból menekült Romániába, apja Romániából menekült a Szovjetunióba. Anyja családjában bolgárok, romák is voltak.
Igazi dél-romániai multikulturális közegben nőtt fel – félárván. Apját bebörtönözték, anyja elhagyta, a mélyszegénységben élő nagyanyja gondoskodott róla, amennyire a körülmények engedték. Az 1949-ben érettségiző Ion Iliescu az új rendszer ifjú reménysége volt, és így kapott támogatást ahhoz, hogy Moszkvában folytathassa tanulmányait.
Krízisévben, Sztálin halálának évében tér haza Romániába, ahol okosan és stabilan építette karrierjét. 1956-ban, abban az évben, amikor Budapesten kitört a szovjetellenes forradalom, és amikor Kolozsváron és Marosvásárhelyen is szolidaritási akciókat kezdtek a helyi magyar fiatalok, Ion Iliescut a Román Kommunista Párt ifjúsági tanácsának titkárává választották. Igazi, bizalmi megbízást kapott és megint jól teljesített. Ő felügyelte 1956 augusztusától az egyetemista szervezeteket is.
Vladimir Tismaneanu történész azt állítja, Iliescu ellenszenve és gyanakvása ide, az 1956-os eseményekhez vezethető vissza.
Iliescu politikai hazardőrnek tartotta és megvetette Nagy Imrét, és azokat a magyar (illetve erdélyi magyar) egyetemistákat is, akik szimpatizáltak a magyar forradalommal. Az ifjúsági szervezetek vezetőjeként követte a volt a magyar diákok elleni intézkedéseket, az a félelem pedig, hogy 1990-ben megismétlődhetnek az októberi események, hogy a nyílt ellenállás csak titkosszolgálati eszközökkel törhető le, ezekhez a korai tapasztalatokhoz vezethető vissza.
Nem csak az 1956-os, forradalomellenes munkája segítette Iliescu karrierjének fellendülését, hanem az is, hogy a hatvanas évek elején erősödő diákmozgalmakkal szemben is fel tudott lépni. Így kapott aztán egyre fontosabb megbízásokat, lett például a Román Kommunista Párt propagandáért felelős megbízottja, és épp az 1968-as diáklázadás évében bízták rá az ifjúsági ügyekért felelős minisztériumot.
A történelem is neki dolgozott: 1965-ben kerül hatalomra Ceausescu, aki régi családi barátjának fiát bizalmába fogadja. Nem sokáig: ahogy a Ceausescu diktatúra kezdett kiépülni, és ezzel egy időben erősödött a diktátorban a paranoia, úgy látott egyre nagyobb veszélyt Iliescuban mint lehetséges trónkövetelőben.
A rendszerváltás előtti években aztán fokozatosan egyre jelentéktelenebb megbízásokat kapott az egykori propagandafelelős és ifjúsági miniszter. A forradalmat 1989-ben a Technikai Kiadó vezetőjeként élte meg – tulajdonképpen büntetésben. Már a decemberi forradalom előtt híre kelt, hogy Ion Iliescu jó kapcsolatot ápol Mihail Gorbacsovval, és őt szemelte ki a moszkvai vezetés az egyre betegebb, súlyos diabétesszel (valamint paranoiával) küzdő Ceausescu leváltására. Hogy valóban így volt-e, hosszas levéltári kutatások igazolhatják – vagy sem (Iliescu haláláig tagadta a Gorbacsovhoz fűződő viszonyát).
Tény azonban, hogy az 1989-es forradalom egyik első és legaktívabb politikusaként vált ismertté Iliescu, még a Ceausescu házaspár kivégzése előtt bejelentette a Nemzeti Megmentési Front megalakítását. A diktátorházaspár rendkívül gyors kivégzésében játszott szerepe szintén tisztázatlan, de későbbi interjújában olyan elkerülhetetlen döntésnek nevezte ezt, amellyel sikerült megakadályozni a romániai polgárháború kitörését.
A kivégzésről szóló döntést a román védelmi minisztérium egyik vécéjében hozták meg (hogy ne lehessen lehallgatni az egyezkedést). Iliescu tagadta, hogy a Ceausescu házaspár kivégzését támogatta volna, azt állította, csak a román hadsereget irányító Victor Atanasie Stanculescu zsarolásának engedett. A tábornok ugyanis azt mondta, nem működnek együtt a rendszerváltó Megmentési Fronttal, amíg a diktátorházaspár él. A rögtönítélő bíróság létrehozásáról kézzel írt határozaton végül is Iliescu ellenjegyzése szerepel, aki a szemtanúk szerint az aláírás után kért egy konyakot.
Amilyen gyorsan és kaotikus körülmények között született döntés a kivégzésről, amilyen sietve lőtték főbe a Ceausescu házaspárt, olyan kaotikusan folytatódott a román rendszerváltás. A kivégzésről készített teljes filmfelvétel ugyanúgy eltűnt, mint ahogy egy időre a két holttest holléte is bizonytalan volt.
Iliescu azonban a vécén hozott döntés és konyakozás után végül a sarkára állt. Maga mellé állította a hadsereget, nagyon gyorsan birtokba vették és használták a román állami médiát, és meg tudta győzni a román elitet is egy rövid időre arról, hogy ő vezesse a rendszerváltást – olyan nagy volt a Ceausescu házaspárral szembeni társadalmi ellenszenv, hogy az első hetekben senki sem foglalkozott a jogi anomáliákkal. Fél év múlva pedig már késő volt.
1990 nyarára egyértelművé vált, hogy a régi nomenklatúra emberei sorra térnek vissza a közéletbe, hogy a romániai privatizáció és gazdasági átalakítás igazolhatatlanul nagy áldozatokat követel, ahogy az is világosan látszott: az 1989-es demokratikus forradalmat egy antidemokratikus új rendszer kiépítése követi. Két társadalmi csoport kezdett ellenállásba: a fiatalok, egyetemisták – és a kisebbségiek. Előbbieket a Zsil völgyéből Bukarestbe szállított bányászok kényszerítették térdre.
1990 júniusában a kormány ellen tüntető diákokra a bányabezárásoktól rettegő munkások verték ki a közterekről – 4 halottja volt a bukaresti összecsapásoknak és 1300 sérültje. A kisebbségi magyarok az 1990-es, marosvásárhelyi események alatt félemlítették meg: öten haltak meg ezekben az összecsapásokban.
A kilencvenes éveket az „elveszett évtizednek” nevezi a román történetírás. Ez alatt az időszak alatt rekordméretű volt az infláció, tömegek váltak munkanélkülivé, összeomlott a romániai ipar és mezőgazdaság, a közegészségügy, a tömegközlekedés. Viszont megkezdődtek a NATO- és uniós csatlakozásról szóló tárgyalások. 1990 és 1996, valamint 2000 és 2004 között Ion Iliescu vezette az országot. A rendszerváltás utáni atrocitások szervezésében, nyílt vagy rejtett támogatásában bőven alkalmazta a Ceausescu rendszer propagandatitkáraként és ifjúsági minisztereként felhalmozott tudását, az 1956-os forradalom alatt gondosan konzervált magyarok elleni ellenszenvét nem tudta leküzdeni.
De, hosszas nyomásra, és a Nobel-békedíjas Elie Wiesel elévülhetetlen munkájának köszönhetően – mégiscsak rá lehetett venni az önkorrekcióra és a belátásra is. Ilyen hosszas tárgyalások után meghozott döntése volt, hogy 2004-ben, mandátuma végén elismerte Románia felelősségét a holokausztban. Ugyancsak hosszú ideig ellenezte a romániai államosított vagyonok visszaszolgáltatását, végül a kilencvenes évek végén csak megindult egy nagyobb volumenű kárpótlási folyamat.
Iliescu taktikusságára jellemző, hogy azzal akarta megakadályozni az államosított magyar vagyonok visszaszolgáltatását, hogy Románia kövesse a magyar példát, és ne szolgáltassa vissza egy az egyben az elkobzott vagyontárgyakat, mert bonyolult a tulajdonosi jogok rekonstruálása, hanem kötött értékhatárig kárpótolja az egykori tulajdonosokat.
Két ügyben is, többször is eljárás indult Ion Iliescu ellen emberiesség elleni bűncselekmények vádjával: a bányászjárások és az 1989-es forradalom ügyében. Egyik eljárást sem folytatták le ellene, többször formai és eljárásjogi kifogásokra hivatkozva függesztették vagy utasították el a vizsgálatokat. Mindkét esetben azt állította a vádirat, hogy Ion Iliescu szándékos és manipulatív döntései miatt következtek be tömeggyilkosságok Romániában. Utoljára idén áprilisban született döntés arról, hogy Ion Iliescunak bíróság elé kell állítania.
Néhány héttel később Nicusor Dan megnyerte az államelnök-választásokat, Iliescu pedig még gratulált a győztesnek, majd kórházba került. A román kormány nemzeti gyásznapot hirdetett, a Cotroceni elnöki palotában állítják ki a koporsóját, de a jobbközép Mentsétek meg Romániát pártszövetség (Nicusor Dan korábbi pártja) a kormánykoalíció máris bejelentette: bojkottálják annak az elnöknek a temetését, akit Tom Ghallager történész a román demokrácia „ravasz Frankensteinének” nevezett.
Ez a cikk a Pulse európai médiaegyüttműködés keretén belül született, létrejöttéhez segítséget nyújtott Sebastian Pricop, a Hotnews.ro újságírója és Parászka Boróka (HVG, Magyarország)
–
A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét szeretteiddel is, és ajándékozz hvg360-előfizetést!
PULSE Projekt
A PULSE Projekt határokon átívelő újságírói együttműködés, amelynek keretében a HVG és az EUrologus csapata 12 másik európai szerkesztőséggel közösen dolgozik elemző és tényfeltáró cikkeken. A projekt az Európai Bizottság támogatásával jött létre.
