95 éves korában, hosszas betegség után elhunyt Ion Iliescu. A korábbi román államfő a közép-kelet európai rendszerváltás egyik legellentmondásosabb személyisége.
Különös viszonya volt a romániai magyaroknak Ion Iliescuhoz. Az ezredforduló után az ő szavazatukkal nyert, hivatalba visszatérő jelöltként államelnök választást. Nem tiszteletből, nem bizalomból szavaztak rá a magyarok, hanem azért, mert rettegtek az Iliescunál is fenyegetőbb jelölttől, Vadim Tudortól.
A rendszerváltás utáni Romániában olyan feszült választás alig zajlott, mint ez a történelmi döntő Vadim és Iliescu között. Vadim Tudor radikális magyarellenessége, uszításai kezelhetetlenek voltak. Ion Iliescu nem volt nyíltan és egyértelműen magyarellenes, de máig tisztázatlan egészen pontosan, hogyan következhettek be az 1990-es magyarellenes atrocitások, a marosvásárhelyi etnikai zavargásokat megelőző szisztematikus magyarellenes uszítás az elnöksége alatt. Kifejezetten népszerűtlen volt a demokratikus elkötelezettségű román szavazók és a magyarok között egyaránt.
Tény, hogy Ion Iliescu volt az egyik első olyan politikus, aki rögtön a román-magyar megbékéléssel kecsegtető 1989-es forradalom után, 1990 februárjában elkezdett nyilvánosan „magyar veszélyről”, illetve a „magyar szeparatizmus” erősödéséről beszélni. Az állam ideiglenesen kinevezett vezetőjeként jelentős befolyással volt, nyilatkozataira kiterjedt manipulációs kampány épült, így erősödött fel néhány hét alatt Erdélyben az etnikai feszültség, a verbális konfliktusok pedig így csaptak át nagyon hamar valódi erőszakba.
Hosszú élete során Ion Iliescu makacsul ragaszkodott hozzá, hogy nincs felelőssége a több halálos áldozatot követelő atrocitásokban, és sokszor nyilatkozott arról, valójában a magyarok provokálták ki az összecsapásokat.
Máig nincs pontos magyarázat arra, hogy a makacs mosolyáról, békítő hangneméről, joviális fellépéséről ismert politikus hogy vált kulcsszereplővé ebben a konfliktusban. Többnemzetiségű családból származó, több nyelvet beszélő emberként élte végig a Ceausescu rezsimet. Kifejezetten művelt, tehetséges fiatalként kezdte a pályáját, meglehetős politikai támogatással. Családját régóta ismerte Nicolae Ceausescu, a diktátor Iliescu illegális kommunista mozgalomban aktív apjával és nagybátyjával is kapcsolatban állt. Nagyapja még a cári Oroszországból menekült Romániába, apja Romániából menekült a Szovjetunióba. Anyja családjában bolgárok, romák is voltak.
Igazi dél-romániai multikulturális közegben nőtt fel – félárván. Apját bebörtönözték, anyja elhagyta, a mélyszegénységben élő nagyanyja gondoskodott róla, amennyire a körülmények engedték. Az 1949-ben érettségiző Ion Iliescu az új rendszer ifjú reménysége volt, és így kapott támogatást ahhoz, hogy Moszkvában folytathassa tanulmányait.
Krízisévben, Sztálin halálának évében tér haza Romániába, ahol okosan és stabilan építette karrierjét. 1956-ban, abban az évben, amikor Budapesten kitört a szovjetellenes forradalom, és amikor Kolozsváron és Marosvásárhelyen is szolidaritási akciókat kezdtek a helyi magyar fiatalok, Ion Iliescut a Román Kommunista Párt ifjúsági tanácsának titkárává választották. Igazi, bizalmi megbízást kapott és megint jól teljesített. Ő felügyelte 1956 augusztusától az egyetemista szervezeteket is.
Vladimir Tismaneanu történész azt állítja, Iliescu ellenszenve és gyanakvása ide, az 1956-os eseményekhez vezethető vissza.
A megosztottságra épít a JobbRandi és a BalRandi, amelyet ugyanaz a cég üzemeltet, a háttérben pedig egy visszás társkeresőiről ismerős név sejlik fel.
A próba eredménye totálisan eltér attól, mint amit a cég kezdettől ígér.
