Bár névválasztása félrevezető lehet (a francia ‘chelou’ jelentése gyanús), a huszonéves Chelou ízig-vérig európai zeneszerző. Gyermekkorában színésznek készült, de apja lemezbolti munkája hamar megváltoztatta az életét - először Nirvana és Hendrix-dalokat tanult meg, aztán hamar újradefiniálta magát PJ Harvey lemezeit hallgatva.
Már első dalaiban is önállóságot tanúsított: Chelou mindmáig maga rögzíti és keveri minden dalát hálószoba-körülmények között, és ez nem volt másképp a viral videóvá vált The Quiet esetében is.
Az M-Magazine Finkhez és a Cloud Boathoz mérte a bemutatkozó kislemezt, annak törékenysége és minimalista kifejezőereje pedig hamar a szigetország térképére lőtte a gitáros-énekest.
Chelou hamarosan egy turnén találta magát Thurston Moore-ral és az All We Are-ral, később pedig a Bloc Party brit koncertsorozatán nyithatta az estéket - így már látható figyelem alakulhatott ki körülötte, miközben a BBC Radio is rotációban kezdte el játszani dalait.
Ez tökéletes alapot adott neki arra, hogy minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektethessen a vizualitásra: egy mentorprogram finanszírozásából a Don’t Hate On Me közel másfél milliós, a Polly Nor rajzait felhasználó Halfway to Nowhere pedig ötmilliós megtekintéseivel végképp bebizonyította, hogy többé nem hivatkozhatnak csupán reménységként a névtelenségbe burkolózó dalszerzőre.
